Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha Szűz Mária szűz volt,...

Ha Szűz Mária szűz volt, akkor nem volt Szent József neje?

Figyelt kérdés
Ráadásul úgy tudom, a zsidó vallásból és szokásjogból jött át a keresztény középkorban, hogy az el nem hált házaság érvényteleníthető. ...
2020. máj. 19. 16:46
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
71%

Istennek nincs felesége, sőt a mennyben az angyaloknak sincs.

Ez az állítás - hogy Isten felesége Jézus anyja lenne - teljesen abszurd, hiszen a mennyben nincsenek házasságok egyáltalán! Ez egy földhözragadt, torz gondolkodás. A menny az más hely, mint a Föld, nem ugyanolyan.

Jézus nemző aktus nélkül született, a Szent Lélek által fogant, ezért nem törvénytelen, hanem szent.

A Biblia azt írja, hogy József nem hált a zsidó feleségével, Máriával AMÍG Jézus meg nem született, ráadásul később Jézus testvéreit is felsorolja a Biblia, ezekből arra következtethetünk, hogy József és Mária szerelme beteljesedett, és gyümölcsöző házasságuk volt, több zsidó gyermekkel.

2020. máj. 20. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 A kérdező kommentje:

Köszönöm!


De zsidó vallás akkori és helyi szabályai szerint, Jézus születésekor Szűz Mária és Szent József házasok voltak?

2020. máj. 20. 20:32
 13/27 anonim ***** válasza:

Ejnye! Aki vallásos akar lenni és bibliát olvas, el kellene olvasnia a következő oldalt is.

Talán ismerős a fogalom, az emberek, míg nem szexelnek, szűznek nevezik őket. Ha egy lány régen hát valakivel, azt mondták rá, folt esett rajta, szeplő lett rajta. Innen a megfogalmazás. Mária szeplőtelen fogantatással lett terhes. Nem pedig a klasszikus, emberi aktus által. Ezt maga Gábriel közli Máriával.

Tehát Máris isten által esett teherbe, a szó emberi értelmében szűz volt, és József a kor szokásai szerint normális férje volt. Csak meg kéne érteni, amit olvasunk.

József éppen azért "került képbe" mert az akkori kor emberei nehezen emésztették volna meg, hogy Mária "csak úgy". József tehát Mária férje volt a szó akkori jogi értelmében. Így a hétköznapi tudatlan embernek nem kellett azon töprengenie, hogy akkor Mária "megesett". Jézus születése után nem esik szó Mária és József kapcsolatáról, de teljesen nyilvánvaló, hogy nem volt semmiféle "isteni tiltás" arra, hogy házaséletet ne éljenek.

2020. máj. 23. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
51%
Egyetértek. Ha lett volna isteni tiltás a házaséletre, akkor Gábriel angyal elmondta volna. De ilyen nem volt, hanem tiltás helyett azt mondta az angyal Józsefnek, hogy nyugodtan elveheti feleségül Máriát!
2020. máj. 23. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
74%

Máté 1: 25. És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak. (Károli)


de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta. (katolikus fordítás)


stb

Mária addig volt szűz amíg meg nem szülte Jézust, ez alapján ami ide van írva, az ismerte kifejezés a Bibliában szexuális kapcsolatot jelent.

2020. máj. 24. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:

#15

Hol írja, hogy utána "megismerte" őt, illetve rendes házaséletet éltek? Ha így lett volna, akkor nyilván nem hárman mennek fel Jézus 12 éves korában Jeruzsálembe, vagy nem Jánosra kell bíznia az özvegy, teljesen egyedül élő Máriát.

2020. máj. 24. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
69%

Az angyal azt mondta Józsefnek, hogy nyugodtan magához veheti Máriát, elveheti feleségül, nem kell elbocsátania.


A házasság a zsidó vallásban és a józan ész alapján is házaséletet jelent. Nem két szerzetes együtt zsolozmázását. Ha az lett volna az isteni követelmény, hogy tartózkodjanak életük végéig a házasélettől, akkor az angyal elmondta volna Máriának is, és Józsefnek is, természetesen indoklással együtt. Akkor nem az lett volna az üzenet, hogy nyugodtan vedd feleségül. Mivel az angyal csak Mária terhességét indokolta, ezért nem kell hozzákölteni egyéb dolgokat utólag.


Az, hogy József hamarabb elköltözött mint Mária asszony, az nem jelenti azt, hogy életében ne teljesítette volna a házastársi kötelességét a felesége felé.

2020. máj. 24. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
Józsefnek milyen házastársi kötelessége volt? Tudtommal ez a zsidóknál az utódnemzésre vonatkozott, de Máriának már volt egy gyermeke, Jézus.
2020. máj. 24. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 tgt ***** válasza:
71%

A zsidó alaptörvények megkövetelik, hogy férj és feleség rendszeresen éljenek házaséletet. Erről itt olvashatsz bőbebben: [link]


Szóval minden bizonnyal volt szex.

2020. máj. 24. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
69%

Két igeverset tennék be, egyet az Ószövetségből, egyet az Újszövetségből:


„Midőn valaki új feleséget vesz, ne vonuljon hadba és ne essen rá semmi teher, szabad legyen háza számára egy évig, hogy örvendeztesse feleségét, akit elvett.” (Deut. 24:5)


Pál első levele a korinthusbeliekhez, 7. rész:

3

A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképpen a feleség is a férjének.

4

A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.

5

Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.

2020. máj. 24. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!