Peldabeszedek8"engen teremtett a Mindenhato minden kezdetek elott. " Szerintetek ez Jezusra vonatkozik-ra utalnak vele?!?
Jehova tanúi nagyon szeretik Péld 8,22-t idézni, de csak a szövegkörnyezetből kiragadva a nekik legtetszőbb fordításban. A Példabeszédek könyvének 1-9 fejezete végig Isten Bölcsességéről szól, sokszor megszemélyesítve. A héber szövegen teljesen egyértelműen végig látszik, hogy a megszemélyesített Bölcsesség egy nő, a mi nővérünk. (Péld 7,4) A bölcsesség szó ugyanis nyelvtanilag nőnemű, ezért a megszemélyesített Bölcsesség is nő, s a ráutaló összes személyes és birtokos névmás mind nőnemben áll, tehát egyáltalán nem lehet szó szerint az Isten Fia, de még csak egy angyal se, mert rájuk nem szokás nőnemű nyelvtani alakokkal hivatkozni.
Mivel az Isten Fia Isten igazi Fia és Bölcsessége ezért nem csodálkozhatunk azon, isteni Fiú és a megszemélyesített női Bölcsesség között elég nagy a párhuzam, s némely mondat valóban egy az egyben alkalmazható a Fiúra is, a legtöbb azonban csak jelképes és átvitt értelemben. Az egész 9 fejezet erősen képletes. Ahogy például a Fiú jelképesen lehet az Isten Báránya, úgy lehet egy nő is, s ahogy az Isten Bárányából nem következik, hogy a Fiú egy állat, ugyan úgy nem következik, hogy egy női teremtmény volna.
Továbbá a Péld 8,22-ben a héber "qanah" szó másképp is fordítható, mint "teremteni", sőt nem is ez a fő jelentése. Nagyon jó fordítás a "szerezni" és a "bírni" is:
"Szerezz (qanah) bölcsességet, szerezz (qanah) értelmet," (Péld 4,5)
"Éva fogant, megszülte Káint, és így szólt: Embert kaptam (qanah) Istentől!" (1Móz 4,1)
Összefoglalva: Az egész egy nagyon képletes szöveg, de megfelelően fordítva és értve Krisztusra vonatkoztatható.
A no mint bolcsesseget felideztek bennem szavaid nagy tudos lehetsz az irasod alapjan...ferfialakban a bolcsesseget megszemelyesitve.koszonom
"Kiall az utcara a kapuk s utsk mentere aku szerezni akar bolcsesseget terjen be hozzam"nagyjaboli idezes,de a parazna Asszonyt is jeloli igy terjetek be hozzam...az meg ment mi borju a vagohidra kit nem tudja hova vezetnek.tehat az utcan tenfergo asszony is sajnos ketertelmu
Esetleg vki megmsgysrazza?!?
Igen róla.
Bele olvastam az egészbe itt ott. Szerintem az egész példabeszédek 8 róla szól.
Szia
A Példabeszédek 8:22 versét: "Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen" (Károli)
más helyeken maga a Biblia magyarázza meg azt, kiről van itt szó:
János 1:1–3
"Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennel volt, és a Szó isten volt. Ő kezdetben az Istennel volt.+ 3 Minden őáltala jött létre, és tőle függetlenül semmi sem jött létre. Ami létrejött"
János 1:14
"A Szó tehát testté lett, és közöttünk lakott, és mi láttuk a dicsőségét, olyan dicsőséget, amilyet egy egyszülött fiú kap az apjától. Mindig az igazat mondta, és Isten mindig a kedvét lelte benne."
Kolosszé 1:15–17
"Ő pontosan olyan, mint a láthatatlan Isten, és ő az egész teremtés elsőszülöttje, mert általa lett megteremtve minden más az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, legyenek azok trónok vagy uralmak vagy kormányzatok vagy hatalmak. Minden más őáltala és őérte lett megteremtve. Ezenkívül ő már minden más előtt létezett, általa lett létrehozva minden más,"
Láthatjuk, hogy az 1 századi apostolok éppen azt hitték Krisztusról, mint amit ihletés alatt bölcs Salamon leírt róla a 8:22-31 versekben.
A Teljes 8. fejezetet alapul véve, a Bölcsesség nem kizárólag mint fogalom olvasható.
(Példabeszédek 8:24–27) 24 Akkor születtem, mikor még nem voltak mély vizek, mikor még nem voltak vízzel teli források. 25 Még mielőtt a helyükre kerültek a hegyek és a dombok, akkor születtem én, 26 mikor még nem alkotta meg a földet és a mezőket, sem a föld talajának első rögeit. 27 Ott voltam, amikor az eget készítette, mikor kijelölte a horizontot a víz színén.
(Példabeszédek 8:30, 31) 30 akkor mellette voltam mint mestermunkás, bennem gyönyörködött nap mint nap, én pedig mindig vidám voltam őelőtte. 31 Örömömet leltem a földjében, mely lakható, és különösen az embereket szerettem.
Vajon a Bölcsesség mint fogalom, hogyan szerethette az embereket, és hogy lehetett Isten mellett?
Arról pedig bizonyitott, hogy Jézusról szól, ugyan is a versek lábjegyzetei megmagyarázzák a verset:
(Példabeszédek 8:30) 30 akkor mellette voltam mint mestermunkás,. . .
A lábjegyzetben ezt olvassuk:(Kolosszé 1:14–16) . . .. 15 Ő pontosan olyan, mint a láthatatlan Isten, és ő az egész teremtés elsőszülöttje, 16 mert általa lett megteremtve minden más az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, legyenek azok trónok vagy uralmak vagy kormányzatok vagy hatalmak. Minden más őáltala és őérte lett megteremtve.
(János 17:5) 5 Most tehát, Atyám, dicsőíts meg, hadd legyek melletted, és hadd kapjam meg azt a dicsőséget, amelyben akkor volt részem, amikor melletted voltam, mielőtt a világ lett.
(János 1:1) 1 Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennel volt, és a Szó isten volt.
Tehát Isten szava alapján ezek a versek, Krisztusra utalnak.
Na erről beszéltem. Ugyan azt irtam mint Zitus. Az enyém nulla.
Mi ez ha nem személy elleni?
#8
Nézd a jó oldalát, legalább nem azért pontoznak le, mert jehovás vagy, hanem más okból. De találd ki magad Living, hogy mi ez a másik ok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!