Hogyan értelmezzük az alábbi Igeverset?
Zsid 1:6 Mikor pedig ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre, így szól: "Boruljanak mind lába elé Istennek angyalai."
A JW értelmezése szerint akkor a következő történt:
Mihályt angyalt emberi magként Isten belehelyezte Mária méhében aki kisbabaként bejött ebbe a világba.
Várom az alábbi kérdésekre a választ
Jézus miért nem mondta sosem hogy ő valójában Mihály csak az Atya Jézusnak nevezett el ?
A másik kérdés akkor ezek szerint a kisbaba formájábanában lévő Mihály előtt a többi angyal leborult és Istennek kijáró tiszteletben részesítették.
Ha ez így történt akkor Isten minden angyala elbukott volna az imádás és a tisztelet szellemi törvénye szerint, várom a tanúk magyarázatát....
Miért nem mondta? Mert soha nem magára hivta fel, vagy akarta felhivni a figyelmet, hanem arra aki Küldte Őt. Ő mindössze feladatot végzett, amit vállalt. Az tény, hogy Jézusnak nagy hálával, és köszönettel tartozunk. Ezt pedig úgy tudjuk kifejezni, ha szót fogadunk neki, és megtesszük amit az Atyja kért, és amit Ő is lefektetett.
Mert Jézus királysága Az Atyáé.
Nem imádatot mutattak be, hanem a tiszteletüket, hódolatukat fejezték ki. Amivel kimutatták, hogy egyetértenek Isten ez irányú elrendezésével. Mely szerint Jézus elvégzi az Istentől kapott feladatát, az emberek érdekében.
Azt hogy valakit tisztelek, az nem jelenti, hogy imádatot mutatok be neki. A keresztényenek kötelességük tisztelni a világi hatalmakat, de nem mutatnak be imádatot nekik, és ha Isten törvényébe ütközik amit kérnek, akkor Istennek kötelesek szót fogadni. ez nem jelenti, hogy akkor tiszteletlenek, hanem ami Istennek jár, azt nem adják a '"császárnak"
Hát ez egy gyenge magyarázat erre a kérdésekre élőben ezt így hívják
hebeg-habog.....
Préd 2:14 n És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál, miképpen hasznosabb a világosság a sötétségnél.
"
Zsid 1:6 Mikor pedig ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre, így szól: "Boruljanak mind lába elé Istennek angyalai." "
Szerintük,ha az angyalok földre borulnak valaki előtt,az nem imádat,csupán hódolat,mivel nagyobb tekintélyű vezetők előtt is borultak le emberek. De a Himnusz alatt azért nem állnak fel,mert az meg már imádat. Most akkor vedd elő a mikroszkópot és keresd elő belőle a logikát.
Kedves 5-ös válaszadó!
Nem a fogalmazással hanem a tartalommal van probléma.
Szia
Ez a vers: "Zsid 1:6 Mikor pedig ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre, így szól: "Boruljanak mind lába elé Istennek angyalai." - napjainkról szól. Figyeld meg kérlek, hogy azt írja:"...ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre,..." Egyszer már itt volt Krisztus a földön, amikor itt megszületett, se itt arról ír, hogy ISMÉT a lakott földre jön. Tehát levél arról az időről is beszél, „amikor (Isten) újra bevezeti Elsőszülöttjét a lakott földre” Zsidók 1:6. Nos, ez éppen most van! A bizonyíték azt igazolja, hogy Krisztus megkapta a királyi hatalmat, és fellépett Isten ellenségei ellen a mennyben, ahogyan arról a Jelenések 12:7–12 ír. Krisztus most a föld felé irányította figyelmét és láthatatlanul jelen van. Tehát — amint Jézus azt előre megmondta — nemsokára meglátjuk Isten ellenségeinek eltávolítását erről a földgolyóról.
Kedves Rachel.
A Himnusz, nacionalista szellemű vers illetve Zenemű. Az adott Nemzetet hivatott felettébb emelni a másiknál.
A Keresztény pedig nem tesz ilyet. Mindnyájan testvérek vagyunk, és senki nem emelheti fel magát a másik felé, ahogy Isten sem tesz ilyet.
Már a vers első része is arra kéri az Istent, hogy a "Magyart áldja meg". A Többeket nem kellene?
Vagy ha minden nemzet ezt kérné, akkor Isten most mit tegyen?
Isten imádata, nem egyeztethető, a nemzeti imádattal.
Tiszetletet pedig keresztény kötelesség kimutatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!