Az, ha valaki homoszexuális és a saját nemével fekszik le, azt meg tudja bocsátani Isten?
#8 Ez nem így van! A kétféle szövetből készült ruha inkább előíras, mint parancsolat, nem jár érte halál. A herkenytyűevés tisztátalamsag, nem jár érte halál. A szülőknél pedig az átkozásért, szidalmazásért, és verésért jár halál, nem pedig egy kis feleselésért.
#9 Attól még nem lehet bűnt elkövetni, Pal is egyértelműen tilitja a férfi-férfi szexet.
Nincs olyan hogy "legnagyobb bűn", bűn van, aminek következménye az hogy Istentől eltávolodsz. Nincsen mértéke.
A biblia szerint bármely házasságon kívüli szexuális kapcsolat bűn. És mivel Isten egyházaban nem értelmezhető a melegek házasságkötése így a homoszexuális életvitel alapból bűnnek számít.
Tehát homokosnak lenni nem bűn, de a (szaxualis) vágyakat kielégiteni bizony az. És mivel nem tudsz házasságot kötni azonos neművel Isten így csak az ommegtartoztatas a helyes, tiszta út. (ez vonatkozik persze az összes házaspárt nem találó heteróra is)
Bűntől való megbocsájtast kaphatunk Jézus Krisztus által. Tehát ha kéred az Úrtól a szabadulást és a megbocsajtast, akkor kapni is fogsz (ezt meg fogod érezni, imádságon keresztül kérheted, pap nem kell hozzá, otthon egymagad kérheted).
#14 nem mindenkinek fenékig tejfel az élet... Hidd el... Viszont Mindennek oka van.
Lehet Istennek veled más terve volt, amibe nem fér bele a család és a házasság.
#11: "Ez nem így van! A kétféle szövetből készült ruha inkább előíras, mint parancsolat, nem jár érte halál. A herkenytyűevés tisztátalamsag, nem jár érte halál. A szülőknél pedig az átkozásért, szidalmazásért, és verésért jár halál, nem pedig egy kis feleselésért."
Oké, akkor miért jár halálbüntetés a Biblia szerint? Házasságtörés. Meg ha a házasságkötéskor a menyasszony nem szűz. Ez a kettő pont olyan nagy bűn, mint a homoszexualitás. Itt praktikus válaszreakció lehet a kognitív disszonancia.
A leszbikusokra nem vonatkozik a homoszexualitást tiltó rendelkezés.
#13: "Tehát homokosnak lenni nem bűn, de a (szaxualis) vágyakat kielégiteni bizony az"
Jézus szerint ha csak megkívánod a másikat, azzal már bűnt követtél el. Ezt sokan sokféleképp értelmezik.
Amúgy szégyen, hogy homokosoknak hívod a homoszexuális felebarátaidat. Szerintem a minimális tiszteletet meg kell adni mindenkinek, akkor is, ha nem gondolkozol velük egyformán.
#11
Akkor kérdezem én, mi értelme volt Jézus áldozatának? Vagy talán neked nincsenek bűneid? Kétlem! Tegyük fel, hogy Pál tiltja a férfi-férfi szexet, akkor ha egy férfi elmegy egy örmömlányhoz, azt nem tiltja? De Pál nem tiltja, max Isten tiltaná, de igazából a törvény tiltja! Jézus meg a törvényt betöltötte, odaadta magát, így bűneink ellenére igazak vagyunk, legyen az kis bűn, vagy nagy bűn! Az egyetlen feltétele ennek a hit! Mégis hogy gondolod hogy nem lehet bűnt elkövetni! Mindenki követ el bűnt. Te is! Akkor meg miről beszélsz???
12
"meLYik pápa fogadta el a homoszexualitást, és nem tartotta bűnnek"?
Félreértettél valamit, sőt.
18 as válaszolónak tessék ezt mondta Ferenc pápa tavaly valamikor.
„Nem látom jónak, hogy nagyobb figyelmet szentelünk a ’meleg’ jelzőnek, mint magának a főnévnek, amely az embert, a férfit foglalja magába. Mindannyian emberek vagyunk, és mi mind méltósággal rendelkezünk. Nem számít, hogy ki vagy, vagy hogyan éled az életedet – sosem fogod elveszíteni a méltóságodat. […] Vannak emberek, akik szeretik elítélni vagy elutasítani társaikat hasonló jelzők alapján. Ezeknek ez emberek azonban nincsen szívük.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!