Van köztetek olyan, aki nem vallásos családban nőtt fel, majd élete során istenhívő lett, és egy egyházba, egyházközösségbe is betért?

Nekem apám ateista, anyám hívő katolikus, de csak a maga módján, nem jár templomba.

Gyerekkoromban egy rövid ideig templomi kórusban énekeltem, de nagyon nem volt szimpatikus számomra a templomi szertartás, akkor lettem ateista. Később néhány példaképemről (zenészek, színészek) olvastam, hogy istennek is hálásak a karrierjükért. Akkor gondolkoztam el rajta, hogy talán mégis létezik isten, és nem butaság hinni benne. Kb 16-17 éves koromban elkezdtem érezni istent a természetben. Az ősi természetvallások iránt kezdtem érdeklődni. Bekerültem néhány olyan közösségbe, akik az ősmagyar vallási hagyományokat ápolták. Jelenleg nem járok vallási közösségbe, de szoktam imádkozni és hiszek a magam módján.

Voltak meghatározó tapasztalataim pl. révülés az alsó, középső és felső világba, sikerült kapcsolatba lépnem elhunytak lelkével...

egyes vagyok

Igazából a személyes tapasztalataimról nem akarok itt a nagy nyilvánosság előtt színt vallani: magát az Istenkapcsolatot a legintimebb dolognak tartom az életemben. Másrészt én viszonylag "rossz példa" vagyok, kacskaringós volt az utam és nem szeretném, ha téves következtetést vonna le belőle akárki is.

Ritkán van igényem közösségi megélésre, csak ha a sajátjaimmal vagyok (nem alkotunk szektát v ilyesmi, egy suliba jártunk), esetleg, Ritkán, ha elmék gyónni v egy-egy misére. A mindennapi, tiszta Istenkapcsolatra törekszem, nem arra, hogy megszentelt órám, napjaim legyenek, hanem folyamatosan érezhessem a vezetetséget. Bármely vallás bármelyik felekezetének miséjére be tudok ülni, valahogy mindig megtalál az Úr szava :) De másutt is, templomon kívül is. A legutóbbi ilyen szívmelengető+megrázó élményem egy kórházban volt, hajnalban, tavaj ősszel.

3-as vagyok. Valóban hiányzik a közösség, kár, hogy így alakult, hogy már pár éve nem járok. De majd lehet, hogy keresek megint hasonló közösségeket. Nagyon szeretem az ünnepeket egyébként. Az én hitemben a legnagyobb ünnepek a Napfordulók és napéjegyenlőségek. Ilyen ünnepségekre jártam régebben közösségbe is. Amikor épp nem jutottam el, akkor magam mutattam be áldozatot pl bort vagy valami ételt, csak egy keveset, jelképesen. Ezek a szertartások is fontosak. Talán most már kicsit gyerekesnek érzem, pedig igazából nem az.

Emellett persze tartom a hagyományos keresztény ünnepeket is, de azokat úgyis csak családi hagyományokkal ünnepeljük (karácsony, húsvét).

"hagyományos" családba születettem, a szüleim nem voltak "keresztény életet élők" bár meg voltak keresztelve a hagyományok alapján Apám a Katolikus, anyám a Református vallás alapján. Nem jártunk templomba és nem is tanultam vallási, vagy hit szerinti életet.

Az életem huszas éveiben a gyermekem születése után kezdett Isten felé fordulni, és a katolikus valláshoz szerettem volna tartozni, bár református szertartás szerint kereszteltek.

Egy nap bekopogtak Jehova Tanúi, és felajánlották a biblia ismeretének lehetőségét. Elutasitottam, sőt, bizonyitani akartam, hogy tévednek.

Önként magam kezdtem kutatgatni a vallásokban, a Biblia alapján, és arra a következtetésre jutottam, hogy Én tévedtem.

Ekkor elfogadtam a Tanúk ajánlatát, és amikor az ismeretem alapján megerősödött a hitem, átadtam az életem Istennek, és megkeresztelkedtem.

Én családom egyáltalán nem vallásos, testvéreim kifelyezetten ateisták. Igaz hamar elköltöztem otthonról 9. Osztálytól kollégista utána albérletben voltam. Szóval családom nem befolyásolt semmiben soha.

Én is bejartam az utamat hosszú lenne leírni a lényeg, hogy költözés, szakítás, új lakóhely, magány és szomorúság volt az életemben 26 éves koromban amikor közelebb kerültem valakihez aki igazából elinditott az úton Isten felé.