Mit szólnátok ahhoz, ha sikerülne megvalósítani a szabadkőművesek tízparancsolatát, amit a hatalmas Georgiai Irányköveken (Georgia Guidestones) 4 holt-, illetve 8 világnyelven olvashatunk?

Leleplezések R. Höss brit kínzóiról (1983)

Történészek és revizionista iskolák már régen bebizonyították, hogy R. Höss különböző vallomásaiban annyi durva tévedés, értelmetlenség és lehetetlenség van, hogy nem lehet nekik bármi hitelességet tulajdonítani, ahogy ezt a Nürnbergi és Krakkói bírók tették annak idején és ahogy ezt történészek még ma is teszik anélkül, hogy ezeket tartalmilag megvizsgálnák, vagy megvizsgálnák alaposan a viszonyokat, melyek közepette ezeket a vallomásokat kizsarolták. Minden valószínűség szerint, mondják a revizionisták, Hösst a 92-ik Field Security Section emberei megkínozták. De ezt a feltételezést be kellett bizonyítani. Ez a bizonyítás 1983-ban történt egy angol könyv megjelenésével, amely a tényleges kínzó nevét (egy zsidó származású brit őrmesterét) tartalmazza, és amelyben R. Höss elfogásának és harmadfokú vallatásának körülményeit írják le.

Ennek a könyvnek az írója Rupert Butler. A könyv 1983-ban jött ki (Hamlyn Paperbacks). R. Butler még három másik könyvet is írt: A fekete angyalok, Acélkéz és Gestapo, melyek ugyanennél a kiadónál jelentek meg. A minket érdeklő könyv címe: A halál légiói. Irányzata náci ellenes. R. Butler azt mondja, hogy ennek a könyvnek az írásához kutatásokat kellett a "Imperial War Museum", -nál, a "Institute of Contemporary History and Wiener Library" -nál, és más szintén jónevű intézményeknél folytatnia. Könyvének elején köszönetet mond az intézeteknek és két személynek. Az egyik személy Bernard Clarke, aki "Rudolf Hösst, Auschwitz parancsnokát elfogta". Butler könyvében részleteket idéz Clarke jegyzeteiből.

Ezek szerint Bernard Clarkenak nyilvánvalóan nincs lelkifurdalása, sőt bizonyos fokú büszkeség tölti el, hogy egy "nácit" kínzott. Rupert Butler sem lát ebben semmi elítélendőt. Sem az egyik sem a másik nem tulajdonít leleplezéseiknek különös jelentőséget. Elmondják, hogy Hösst 1946 március 11-én fogták el, és hogy három nap volt ahhoz szükséges, hogy tőle "összefüggő vallomást" kapjanak. Nyilvánvalóan nincsenek tudatában annak, hogy ez az "összefüggő vallomás" ("coherent statement") nem más, mint az a tényleg őrült "vallomás", melyet 1946 március 14 vagy 15-én a kínzások nyögő áldozata aláírt. Ez a "vallomás" elég volt ahhoz, hogy R. Höss sorsa örökre megpecsételődjön, és hogy az auschwitzi mítoszt, - a zsidók megsemmisítésének állítólagos fő helyéét, elsősorban gázkamrák használatával -, örök időkre megtörténtté nyilvánítsák.

1946 március 11-én Bernard Clarke és a brit titkosszolgálat öt további specialistája egyenruhában, szinte mindegyik magas termetű, fenyegetően betörnek Hössné lakásába. Mind a hat ember, írja Butler, "a legrafináltabb, kegyetlen és szüntelen kihallgatási technikában van kiképezve" (235 oldal). Clarke ráripakodik Hössnére:

"Ha nem mondja meg, hogy hol van a férje, akkor önt kiadjuk az oroszoknak, akik önt agyonlövik, fiát pedig Szibériába viszik."

Hössné végül összetörve megmondja férje tartózkodási helyét, és a hamis nevet is, amelyet használ. Clarke:

"Höss fiának és lányának hasonló megfélemlítése ugyanezt az információt hozta elő."

A zsidó őrmester és a másik öt "harmadfokú" kihallgatási specialista R. Hösst keresik, akit az éjszaka közepén lepnek meg. A parasztház egyik szobájának zugában fekszik, melyet általában mészárszéknek használnak.

Clarke "élénken emlékszik":

"Egészen fölül feküdt egy háromemeletes ágyon és új selyem hálóruhája volt. Később kitaláltuk, hogy zyanid-tablettáját, melyet a legtöbben magánál hordtak, elvesztette. Nem mintha sok esélye lett volna azt használni, mert zseblámpát tömtünk a pofájába."

A brit egyenruhák láttán Höss rémülten fölkiált.

Clarke ráordít: "Neve?"

Amikor a válasz "Franz Lang" volt, Clarke ökle a fogoly arcán csattant. A negyedik ütésnél Höss összeesett és megadta saját nevét. Ez a vallomás a zsidó őrmesternél, akinek szülei egy Höss által aláírt parancs miatt haltak meg Auschwitzban, dührohamot váltott ki.

A foglyot lehúzták a fölső ágyról, és letépték róla a hálóruhát. Aztán meztelenül az egyik vágóasztalra nyomták. Ott megjelent Clarke, és az ütlegelés és a kiáltások végtelen sora kezdődött.

Végül a jelenlevő szanitéctiszt azt mondta Cross kapitánynak: "Hagyassa abba, ha nem akar hullát magával vinni." Hössre takarót borítottak és Clarke autójához húzták, ahol az őrmester nagy mennyiségű viszkit öntött a torkába. Höss megpróbált elaludni. Clarke botjával szemhéja alá nyúlt és németül parancsolta: "Tartsd nyitva a disznó szemeidet, te disznó!"

Höss először sokszor ismételt védekezését mondta el: "Parancsaimat Himmlertől kaptam. Katona vagyok, A parancsoknak engedelmeskedni kellett."

A csoport éjjel háromkor érkezett meg újra Heidébe. Még hullt a hó, de Hössről lerántották a takarót, és teljesen meztelenül kellett a börtön udvarán keresztül cellájába mennie."

Clarke: "Három napig tartott, míg egy összefüggő vallomást (coherent statement) kiszedtünk belőle. de amikor elkezdett beszélni, nem lehetett visszatartani." (236-237 oldal).

Ez a vallomás, melyet a vázolt körülmények között a brit Field Security Service a tolmács őrmester beteg agyának segítségével állt elő, lett az a bizonyos első Höss vallomás, melyet NO-1210 alatt tettek az iratok közé. Miután a megkínzott rab beszélni kezdett, Clark szerint nem lehetett leállítani. Clarke, aki 1982 vagy 1983-ban sem volt jobban tisztában annak értelmetlen voltával, amiket Hössből "vallomásként" kizsarolt, egy sor képzelt szörnyűségről számol be, melyeket valóságként mutat be.

"Höss elmondta, hogy hogyan gyújtották meg a hullákat, és a kifolyó zsírt fölfogták, amit más hullákra öntöttek."(!) (238. oldal)

Höss a parancsnoksága idején a halottak számát két millióra becsülte(!); az ölések száma gyakran elérte a napi 10 ezret.(!).

Clarke föladata volt, a leveleket, melyeket Höss feleségének és gyerekeinek írt, cenzúrázni. A világon minden rendőr tudja, hogy az engedély, a családnak írni, pszichológiai fegyver. Ahhoz, hogy egy rab valljon, néha elég ezt az engedélyt visszavonni egy időre vagy örökre. Höss leveleiről Clark érdekes megjegyzést tesz, amikor ezt adja tudtunkra:

"Néha gombóc volt torkomban, mikor a leveleket olvastam. Két ember volt ebben az egyben. Az egyik brutális és nem tisztelte az emberéletet, a másik lágy és finom volt. " (238. oldal)

Rupert Butler jelentését azzal a megjegyzéssel fejezi be, hogy Höss később nem próbálta meg magát kivonni a felelősség alól vagy letagadni, amit tett.

A Nürnbergi per alatt Höss "schizoid apátia" tüneteit mutatta. A kifejezés az amerikai G. M. Gilberttől származik, a nürnbergi börtön pszichológusától, aki az amerikai ügyészekkel állt kapcsolatban és feladata a rabok megfigyelése volt. nyugodtan hihetjük, hogy Höss ekkor "két részre hasított" ember volt. Úgy nézett ki, mint egy emberi roncs, mert azt csináltak belőle. "Apatikus" mondja Gilbert könyvének 229. oldalán (Nürnbergi napló 1947, Signet Book, 1961); "apatikus" ismétli a következő oldalon; "schizoid apátia" írja a 239. oldalon.

Perének végén Krakkóban Höss a halálos ítéletet látszólag közömbösen veszi tudomásul. Rupert Butler megjegyzi ezzel kapcsolatban:

"Höss azt mondta magának, a szövetségeseknek parancsaik vannak, és ezért egyáltalán nem kérdéses, hogy ezeket kivitelezik-e" (238 oldal).

Ezt nem lehet jobban kifejezni. Höss, aki mint német vádlottak ezrei, ki volt szolgáltatva a győzők kényének-kedvének, akik meg voltak győződve, hogy joguk van ítélkezni, gyorsan fölfogta, hogy nem volt más választása, mint hogy alávesse magát a törvénykezés erőszakos keleti és nyugati urainak."

Rupert Butler végül Hans Franknak, Lengyelország volt Generalgouverneurének esetét tárgyalja. Az erkölcsi elégtétel hasonló hangján jelent ennek az embernek az elfogásáról és a vele való bánásmódról:

"A két színes GI -t (Amerikai katona - fordító), akik elfogták őt, és a Miesbachi börtönbe szállították, miután brutálisan összeverték nem befolyásolta híressé válásuk. Egy sátorlapot borítottak rá, hogy a verés nyilvánvaló nyomait eltakarják. Frank hasznosnak látta a sátorlapot, amikor megpróbálta bal keze ütőerét az alatt elvágni. Természetesen nem engedtek meg neki ilyen könnyű kiutat. Az amerikai hadsereg egy orvosa megmentette életét, és megjelenhetett a nemzetközi nürnbergi törvényszék előtt. ( 238-239 oldal).

Rudolf Höss és Hans Frank nem voltak kivételes esetek, akiket így megkínoztak. A leghíresebb esetek közé számít Julius Streicher, Oswald Pohl, Hans Fritzsehe, Franz Ziereis, Josef Kramer és mások ...

Következményeit tekintve Rudolf Höss esete a legsúlyosabb. Ugyanis egyetlen irat sem létezik, mely bizonyítaná a zsidók megsemmisítését a németek által. Léon Poliakov már 1951-ben bevallotta:

"Ami a teljes megsemmisítés tervét illeti, a három vagy négy fő tettes 1945 májusában öngyilkos lett. Egyetlen irat sem maradt meg erről, és talán soha nem is létezett ilyen. (Bréviaire de la haine / Le IIIe Reich et les Juifs, Calmann-Lévy, "Livre de Poche" 1974, S. 171. magyar cím: A gyűlölet zsolozsmáskönyve).

Mivel tehát egyetlen ilyen irat sincs, a Poliakov szerű történészek elsősorban kétes tanúvallomásokra, mint Kurt Gersteinére vagy Rudolf Hössére alapoznak, de nem mondanak le arról, hogy azok szavait kényük-kedvük szerint megváltoztassák, hogy azt "hihetőbbé" tegyék.

Bernard Clarke ma "Délangliában élő jómódú üzletember" (Legions of Death, 235 oldal). Teljes joggal állíthatjuk, hogy az ő hangja és az ő beteg szelleme volt, ami 1946 április 15-én Nürnbergben hallható volt, amikor a vádló Amen a megdöbbent és szörnyülködő hallgatóságnak apránként fölolvasta R. Höss állítólagos vallomását. Ezen a napon szó szerint világméretű hazugság rezegtette meg a levegőt, az Auschwitz-hazugság. Ennek a nagyszerű médiaüzletnek a brit Field Security Service egy tucat zsidó őrmestere volt előhívója, közöttük Bernhard Clarke, ma "Délangliában élő jómódú üzletember"

Moritz von Schirmeister tanúvallomása.

Moritz von Schirmeister a háború alatt Dr. Joseph Goebbels. személyes sajtóreferense volt. 1946 június 29-én az IMG előtt mint Hans Fritzsche védelmének tanúját hallgatták ki. Tanúvallomása különösen érdekes volt Dr. Joseph Goebbels tulajdonképpeni személyiségét illetően, és a német hatóságok álláspontját illetően a szörnyű hírekkel kapcsolatban, melyeket a szövetségesek terjesztettek a koncentrációs táborokkal kapcsolatban. A háború végén Moritz von Schirmeistert a britek fogták el, és Angliában internálták egy táborban, ahol fogolytársai politikai "átnevelése" volt a feladata. Hogy Nürnbergben vallomást tehessen, Londonból Németországba repült. A brit katonai rendőrség őrizte átmenetileg a Weser melletti Mindenben, a brit zóna fő vallatási központjában. Innen autóval vitték (1946 március 31- április 1.) a Nürnbergi börtönbe. Ugyanabban az autóban utazott Rudolf Höss is. Moritz von Schirmeister volt ugyanis az a "Londonból jött hadifogoly, aki Fritzsche felmentő tanúja volt", akiről Höss "memoárjaiban" (lásd fönt) ír. Egy irat alapján, melynek másolatát nekem az amerikai Mark Weber 1983-ban Washingtonban adta át, és amelynek pontos forrásáról nem szabad beszélnem, tudjuk, hogy a két személy az autóban, amely őket Nürnbergbe vitte, szabadon beszélgethettek. Ebben az iratban, valamivel hosszabban, mint két oldalon keresztül jelenti Moritz von Schirmeister, hogy neki Rudolf Höss az őt nyomasztó teher súlya alatt a következőt közölte bizalmasan:

"Igen, aláírtam, hogy 2.5 millió zsidót megöltem De éppen úgy aláírtam volna, hogy számuk 5 millió volt. Vannak módszerek, melyekkel minden tanúvallomást el lehet érni, függetlenül attól, hogy az igaz-e vagy sem. "

Kedves Freya!

2. A második bizonyítékod az emberi aljasság? Nem mondod? Ez aztán hiteles bizonyíték! Minden eddig felmerült megválaszolatlan kérdésemre (kb 80-85 kérdésről van szó) megadja a választ. Eddig erre nem gondoltam. Köszönöm. Mi lenne, ha kicsit gondolkodnánk is?

3. Zsidótörvények, mint bizonyíték a holokausztra? Ez lenne a harmadik bizonyíték? Az NSDAP wall streeti bankok által pénzelése, Hitler hatalomra juttatása, zsidótörvények meghozatala, a zsidóság koncentrációs táborokba való hurcolása, az üldözöttség érzésének génekbe vésése, a több millió holokauszt túlélő, a maguktól menekülő emberek tömegei nélkül

a, könnyebb

b, nehezebb

c, lehetetlen

lett volna a háború vége után két évvel megvalósítani a cionista háttérhatalom évszázados tervét, Izrael terrorállamának megalapítását? Vajon melyik a helyes válasz?

4. A koncentrációs táborok megléte lenne a bizonyíték a holokausztra? Mióta vannak koncentrációs táborok? Az első felállításra még más néven az amerikai-indián háborúk során került sor, mikor is 1838-ban az USA hadserege jelölt ki rezervátumokat a cseroki indiánok számára, amik lényegében a koncentrációs táborok egyik előképének is tekinthetők. Később az a kubai-spanyol háborúban is alkalmazták ezt a büntetési módot. Első ténylegesen ilyen használatára az angol-búr háborúban került sor, amikor is ezzel a névvel (Concentration camp) az angolok összeterelték a civil búr lakosságot, főket gyerekeket és nőket, hogy így kényszerítsék megadásra a búr harcosokat. A második világháború idején az amerikai japánokat hova terelték össze? Sorolhatnám még, de nem teszem.

Az a hetedik bizonyítékod az ún. holokausztra, hogy "Hogy hatmillió-e vagy sem, azt nem tudom, de zsidók milliói tűntek el" Nem mondod?

A holokauszt nyomós bizonyítékaira vonatkozó kérdéseket a következő ellenkérdéssel szokták viszonozni: Ha nem gázosították el a 6 millió zsidót, akkor hova lettek? Ez úgyszólván a probléma visszájáról való megközelítése. Konstansként felállítanak egy semmi által nem bizonyított számot, és aki ezt a számot irreálisnak tartja, az magyarázza meg az "eltűnt" emberek hollétét. A nyolcadik ponttal kapcsolatban: tudsz olyan embert, aki tagadja, hogy sok zsidó meghalt a koncentrációs táborokban? ismersz olyan idiótát, aki tagadja, hogy hatalmas tífuszjárvány pusztított? Én, aki sok holokauszt revizionista könyvét olvastam miért nem tudok ilyen emberről? Mi lenne ha kicsit gondolkodnál? Csak egy kicsit! Túlélők tanúvallomásai, mint bizonyítékok? Hogy ez miért butaság, a következő hozzászólásomban részletesen ki fogom fejteni.