Jézus csak 12 apostolt választott, kiesett Júdás, választották Mátyást helyett, de Pált ki választotta apostolnak, önjelölt volt?
Pál önjelölt volt, és ha üegvizsgáljuk az írásait, ellent mond Jézus megbocsájtó, szerény, és békés tanításainak.
Szerintem a kereszténység összes középkori bűnét az ő írásaira lehet visszavezetni.
Kb ugyamúgy tartom számon mint a mormon egyház alapítóját, aki megint csak önkényesen nevezte ki magát „apostolnak”
Szia
ha igaz lenne mit Pál apostolról írsz, akkor az írásai nem képeznék a "a teljes Írás" 2Tim3:16 részét egyrészt. Másrészt ha figyelmesen olvasod az Apostolok cselekedeteit, akkor észre kell venned, hogy nézeteltérések voltak más apostolok közözz is! Talán éppen azért lettek leírva, hogy tanuljunk belőle megbocsátást, nézeteltérések rendezését, és a békére törekvést. Hiszen Krisztus szolgái mindig is békeszerzők voltak.
Harmadszor a tárzuszi Saul valószínűleg kb. i. sz. 34-ben tért meg, és később Pálként utal rá a Biblia. Jézus Krisztus igaz apostola lett, akit maga Jézus választott ki a feltámadása és az égbe menetele után.
A Cselekedetetek 9:15,16 ezt írja erről: "Az Úr azonban ezt mondta neki (Anániásnak): „Menj, mert kiválasztottam őt, hogy tanúskodjon rólam a nemzeteknek és a királyoknak, és az izraelitáknak is. Világosan megmutatom neki, mennyi mindent kell elszenvednie az én nevemért.”
Semmi képen nem önjelölt, hiszen Krisztus "kiválasztottam őt" - mondta.
Krisztus kiválasztotta őt....
Ezt sok ember mondta, mást ne mondjak a mormon egyház alapítója is, és őt sem kell komolyan venni.
Pált már élete során is sokan kritizálták. Ezért már a Bibliában is többször bizonyítja, hogy ő apostol. Pl. egy apostolnak látnia kellett a feltámadt Jézust. Ő látta a Damaszkuszi úton. Vagy pl. természetfölötti csodatevő erővel kellett rendelkeznie, és elhívása után megingás nélküli hűséggel kellett követnie Jézust haláláig (Ld. alább 2Kor 12:12)
1Kor 9:1-2 "Vajon nem vagyok szabad ember? Nem vagyok apostol? Nem láttam Urunkat Jézus (Krisztust)? Nem az én művem vagytok ti az Urban? Ha másoknak nem is volnék apostola, de nektek az vagyok: apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban."
2Kor 12:12 "Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, a csodákban és az isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek."
1Kor 15:9-10 "Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme."
üdv Stefán
elhívása után megingás nélküli hűséggel kellett követnie Jézust haláláig
Ez azért Péterre nem áll, pedig ő is apostol a javából.
Pál apostolt Jézus Krisztus választotta és hívta el személyesen. Akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik.
Jézus Krisztus ma is választ prédikátorokat, pásztorokat, tanítókat.
Júdás kiesett a 12-ből. 11-en maradtak. Az apostolok viszont úgy döntöttek, hogy a 12. be kell tölteni, be kell teljesíeni valakinek azok közül, akik mind végig ott volt velük. Ők döntöttek így, nem jézus mondta nekik, hogy válasszanak maguk közül egyet aki betölti Júdás megüresedett helyét.
Telt az idő és Jézus úgy döntött, úgy látta jónak és helyesnek, hogy Pált válassza és hívja el a 12. apostolnak Júdás helyére!
Nem igazán kell ezt túlbonyolítani! Istenek 12 Apostola van! Egyikük kiesett. Helyére sorsot vetve maguk az Apostolok választottak egyet maguk közül, ám Istennek mégis úgy tetszett, hogy Ő maga hívja el szolgálatra Júdás helyére a 12. Apostolt, ő Pál!
Jel.21,14.És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.
Biztos vagyok benne, hogy nem Mátyás neve van ott 12.-nek, hanem Pálé!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!