Ha nem hiszek Istenben attól még elérhetek sikereket az életben?
Röviden arról van szó, hogy régebben amikor hittem Istenben akkor sokszor imádkoztam és hálát adtam neki azért amim van. Aztán voltak apró dolgok az életemben, amiket sikeresen meg akartam csinálni, meg olyan dolgok is amikben csak Isten segíthetett volna, nem volt semmi nagy dolog csak apró, kicsi dolgok voltak amik nekem fontosak lettek volna. Szóval ezekben is Isten segítségét kértem, naponta imádkoztam, tettem róla, hogy ne higyje azt, hogy csak azért imádkozok, hogy segítsen, hisz már előtte is vallásos voltam, tehát akkor is beszéltem Istenhez amikor nem szerettem volna semmit.
Viszont amikor kértem Isten segítségét, hogy legyen velem vagy segítsen elérnem ezt a célt stb. sosem teljesült semmi amit szerettem volna. Nem sok dolog, csak 1-2 dolog amit nagyon szerettem volna és Isten tudott volna nekem benne segíteni, mert nem voltak nagy dolgok. És nem elég ez, még akkor mindig a rosszat kaptam a jó helyett, úgy, hogy én tényleg nem tudom mivel szolgáltam rá, tudom, hogy nem mindig voltam jó ember, de az már régebben volt és rossz ember sosem voltam, csak volt idő amikor gonosz voltam másokkal stb. de olyan nagy bűnt sose követtem el és ezeket már mind megbántam, meggyóntam már Istennek. Utána igyekeztem példaértékű életet élni, de mindig a rosszat kaptam. Nekem sosem sikerül semmi, Isten nem segít semmiben rajtam, csak szenvedést és kudarcot kaptam eddig. Emiatt csalódtam Istenben, és most már nem tudom mit higgyek, de már nem igazán hiszek benne, hisz ha létezne igazságos lenne.
A kérdésem az lenne, hogy ha nem hiszek Istenben attól még érhetek el sikereket? Tehát Isten nélkül is elérhetem a céljaimat? Mert ha tévedek, és mégis létezik, akkor nem fog azért büntetni és már csak azért is hátráltatni a céljaim elérésében mert nem hiszek benne és nem kértem a segítségét?
Akik nem hisztek Istenben, sikeresek vagytok attól még az életben?
Utolsó, és akik még azzal jöttek, hogy én Istentől elvárom, hogy teljesítse a 'kívánságaimat'.
Ha jól elolvastátok volna amit írtam láthattátok volna, hogy DIREKT írtam, hogy nem várom el Istentől, meg tettem is érte, hogy ne higyje azt, hogy csak akkor imádkozom amikor valamit szeretnék. Azt is leírtam, hogy amikor nem szerettem volna semmit, akkor is imádkoztam Istenhez és hálát adtam neki azért amim van. Szóval ti nagyon elnéztetek valamit, javaslom, hogy fussatok neki újra.
A többieknek köszönöm a normális válaszokat. Nem vártam el Istentől soha, hogy teljesítse amit kérek, de mégis az ő segítségén keresztül éreztem volna, hogy velem van, vagy ha legalább nem a rosszat kaptam volna mindig. Főleg ezért fordulok most el Istentől, mert olyan sokszor kértem már tőle, hogy ne mindig a rosszat kaptam, és mindig annál rosszabb lett. Így most már nem tudok hinni benne sajnos, nem érzem, hogy velem lenne. Ezért tettem fel a kérdést is, hogy ha elfordulok tőle akkor ő nem fog-e haragudni rám és bosszút állni rajtam, de itt írtátok, hogy ő nem ilyen és ő szabad hitet adott mindenkinek.
Kedves kérdező!
Az igazi hit, az em egyenlő a naivitással vagy hiszékenységgel!
A hit és az Istennel való személyes kapcsolat nem érzelmeken alapszik, hanem a tudaton, bizonyosságon!
Tehát nem ugyan azt jelenti, ha avalaki azt mondja, hogy érzem, vagy azt, hogy tudom!
Na mármost a világot a gonosz uralja (hatalom vágy, pénzimádat, gőg, büszkeség, irígység, önzőség, önimádat, harácsolás, gazdagság, bővelkedés stb.) így ebben az esetben ne várja el senki Istentől, hogy ezekben segítsen! Ezek testies, anyagias, műlandó, ideig tartó, rothadásra ítélt dolgok! De mi van a lélekkel, Szellemmel, örök élettel, tudattal, ismerettel, józansággal, bölcsességgel, önzetlen szeretettel stb. melyek Isten szerint, Istentől vannak?
Legfőképpen ebben kell a segítség az ember számára, aztán jöhet minden más!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!