Ha nem hiszek Istenben attól még elérhetek sikereket az életben?
Röviden arról van szó, hogy régebben amikor hittem Istenben akkor sokszor imádkoztam és hálát adtam neki azért amim van. Aztán voltak apró dolgok az életemben, amiket sikeresen meg akartam csinálni, meg olyan dolgok is amikben csak Isten segíthetett volna, nem volt semmi nagy dolog csak apró, kicsi dolgok voltak amik nekem fontosak lettek volna. Szóval ezekben is Isten segítségét kértem, naponta imádkoztam, tettem róla, hogy ne higyje azt, hogy csak azért imádkozok, hogy segítsen, hisz már előtte is vallásos voltam, tehát akkor is beszéltem Istenhez amikor nem szerettem volna semmit.
Viszont amikor kértem Isten segítségét, hogy legyen velem vagy segítsen elérnem ezt a célt stb. sosem teljesült semmi amit szerettem volna. Nem sok dolog, csak 1-2 dolog amit nagyon szerettem volna és Isten tudott volna nekem benne segíteni, mert nem voltak nagy dolgok. És nem elég ez, még akkor mindig a rosszat kaptam a jó helyett, úgy, hogy én tényleg nem tudom mivel szolgáltam rá, tudom, hogy nem mindig voltam jó ember, de az már régebben volt és rossz ember sosem voltam, csak volt idő amikor gonosz voltam másokkal stb. de olyan nagy bűnt sose követtem el és ezeket már mind megbántam, meggyóntam már Istennek. Utána igyekeztem példaértékű életet élni, de mindig a rosszat kaptam. Nekem sosem sikerül semmi, Isten nem segít semmiben rajtam, csak szenvedést és kudarcot kaptam eddig. Emiatt csalódtam Istenben, és most már nem tudom mit higgyek, de már nem igazán hiszek benne, hisz ha létezne igazságos lenne.
A kérdésem az lenne, hogy ha nem hiszek Istenben attól még érhetek el sikereket? Tehát Isten nélkül is elérhetem a céljaimat? Mert ha tévedek, és mégis létezik, akkor nem fog azért büntetni és már csak azért is hátráltatni a céljaim elérésében mert nem hiszek benne és nem kértem a segítségét?
Akik nem hisztek Istenben, sikeresek vagytok attól még az életben?
Elég erős lehet a hited. Bár nekem lenne ilyen erős. Én állati nagy marhaságokat csinálok, nem győz furdalni a lelkiismeret hogy "Isten mit szólna ehhez" de mégis sikeres vagyok. Az én szüleim nem hívők, sőt mindig próbáltak távol tartani a templomtól, de valahogy én még is hiszek, csak az ezzel járó kötelezettségetek (mise, tilalmak, gyónás stb) már nem tartom be ellenben veled. Szóval sikeres lehetsz, az csak rajtad múlik, mert abban ő sosem fog segíteni, hogy sikerüljön egy vizsgád pl vagy hogy kaoj fizetésemelést.
Én azt vallom hogy az Isten mindenki elé olyan utat "tervez" ami az illetőt önmaga és hite fejlődésében segíti. Ami előbbre viszi. A te hited jóval erősebb mint az enyém. Magasabb neked a mérce....ha én a beállítottságommal nem.volnék sikeres már rég feladtam volna a hitem. Ezért én egy könnyű utat kaptam, amit be tudok járni. De neked erős a hited, te megbírkozol mindennel, szívósabb vagy....azt szeretné hogy küzdj mert attól erősödsz.
Statisztikailag bizonyítható módon az ateistáknak ugyanannyi sikere van, mint a vallásosaknak. Ne stresszeld magad a dolgon, ha bízol a választott istenedben, akkor bízz. Ha nagy szükségét érzed a vallásnak, akár kereshetsz másik istent is. Ha nem hiszel benne, akkor ereszd el. Személyes véleményem szerint nem veszítesz semmit, csak a rengeteg rituálét és azt, hogy folyton ezen töröd magad.
Az imádság sikerével kapcsolatban számtalan vizsgálatot lefolytattak. Az egyik komolyabb megmutatta, hogy azok a betegek, akiknek a javulásáért imádkoztak, ugyanannyi eséllyel javultak, mint azok, akikért nem imádkoztak. Ugyanakkor ha a beteg tudta, hogy imádkoznak érte, akkor rosszabbul javult. Persze lehet mondani, hogy Isten nem szereti ha tesztelik, de azért érezhetően légbőlkapott ez a fajta érvelés.
"A kérdésem az lenne, hogy ha nem hiszek Istenben attól még érhetek el sikereket? Tehát Isten nélkül is elérhetem a céljaimat? Mert ha tévedek, és mégis létezik, akkor nem fog azért büntetni és már csak azért is hátráltatni a céljaim elérésében mert nem hiszek benne és nem kértem a segítségét?"
Nem fog büntetni ne aggódj, Ő nem ilyen, szabad akaratot adott, és ha te így döntesz a te döntésed, de ő rosszat emiatt nem fog adni.
"Akik nem hisztek Istenben, sikeresek vagytok attól még az életben?"
Én hívő vagyok, mindenkinek vannak mely pontjai, célokat Istennel és inkább mondom hogy ateistaként is el lehet érni... Mert "Isten nélkül" elérni elég optimista gondolkodás, hogy majd ha Isten nem segít majd ÉN ÉN saját erőből...NEM. :)
Isten mindenképpen a te javadat akarja, hidd el, hogy teljesülni fog.
Nekem is vannak vágyaim amit hiszek, hogy el fogom érni, de tudom, hogy ehhez kell Isten segítsége.
Szia
Igen, a Biblia ír arról, hogy az Istenben nem hívő emberek is lehetnek sikeresek. Nézd mit ír róluk, és ítéld meg magad, érdemes-e?
Zsoltárok 73:1–28
Asáf éneke.
Isten jó Izraelhez, a tiszta szívűekhez.
2 Én viszont majdnem letértem a helyes útról, kis híján elcsúsztam.
3 Mert irigykedni kezdtem a gőgösökre, amikor láttam a gonoszok békéjét.
4 Nincsenek fájdalmaik, amikor meghalnak; egészségesek.
5 Nincsenek bajaik, mint más embereknek, és nem is szenvednek, mint mások.
6 Ezért nyakláncként viselik a gőgöt, ruhaként borítja őket az erőszak.
7 Szemük kidülled a jóléttől, többet értek el, mint amit szívükben elképzeltek.
8 Gúnyolódnak és gonosz dolgokról beszélnek, elnyomással fenyegetőznek öntelten.
9 Úgy beszélnek, mint akik az égig magasztalják magukat, és nyelvükkel hencegnek szerte a földön.
10 Ezért Isten népe hozzájuk fordul, és iszik bőséges vizükből.
11 Így szólnak: „Hogy is tudhatná Isten? Van-e tudomása a Legfelségesebbnek ezekről?”
12 Igen, ilyenek a gonoszok, akik mindig gondtalanok; gyarapítják vagyonukat.
13 Bizony hiába tartottam tisztán szívemet, hiába mostam kezeimet annak jeleként, hogy ártatlan vagyok.
14 Egész nap gyötrődtem; minden reggel fenyítést kaptam.
15 De ha ezekről beszéltem volna, elárultam volna népedet.
16 Amikor próbáltam megérteni ezt, csak zaklatottá váltam,
17 mígnem bementem Isten dicső szentélyébe,és megértettem, hogy milyen jövő vár rájuk.
18 Bizony síkos talajra állítod őket, hogy elbukjanak és elpusztuljanak.
19 Milyen hirtelen semmisülnek majd meg! Milyen hirtelen éri őket a vég, a borzalmas vég!
20 Mint amikor valaki felébred az álomból, ó, Jehova, úgy felejted el őket, mikor felkelsz.
21 De szívem elkeseredett, és éles fájdalom hasított belém.
22 Oktalan voltam, és értetlen; olyan voltam előtted, mint a tudatlan állat.
23 De most már mindig veled vagyok; megfogtad jobb kezem.
24 Tanácsoddal vezetsz engem, aztán dicsőségre emelsz.
25 Ki másom van nekem az égben? Semmire sincs szükségem a földön, csak rád.
26 Testem és szívem elgyengülhet, de Isten az én szívem kősziklája, és örökségem mindörökre.
27 Azok, akik távol maradnak tőled, biztosan elvesznek. Végzel mindenkivel, aki hűtlenül elhagy téged.
28 Nekem azonban olyan jó közelednem Istenhez! A legfőbb Urat, Jehovát tettem menedékemmé, hogy hirdessem minden tettedet.
Szerintem is összekeverted az Aladdin és a csodalámpával.
Egyébként le kell feküdni egy producerrel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!