Mi a legerősebb érved Isten létezésére és mi a legerősebb érved a nem létezésére?
Istenek létezésére ÉRV az nincs. Attól még létezhetnek érv nélkül is.
A keresztények istene viszont nem létezik, ez 100%
Legalább 10 alkalommal le lett már írva itt, hogy miért.
'KZitus nevű felhasználó válasza:
Szia
Maga az élet, és az, amit Isten mond az életről, és alkotásairól: „Természetesen, minden háznak van építője, aki pedig mindent alkotott, az Isten az” Zsidók 3:4. És persze maga az Isten Szava. Az nem lehet emberi alkotás, annál inkább, mivel kb. 40 ember írta.'
Fingod nincs hogy nem szószerint, és nem világi oldalról kell értelmezni/tanulmányozni.
Igen 40 ember írta, és nem tudományok által, hanem szenlélekkel íródott isten apostolaitól, isten szájából, amit a te szekta vezetőid eltorzított ,tudományos, törtélnelmi könyvet hoztak létre! Tahát megadták a kegyelem dövést isten szavánal. De hálistennek az ige megmaradt változatlanul.
Köszönöm a válaszokat, mindenki kapta a hüvelykujjat, aki válaszolt értelmesen.
#20 Nem csak intellektuális alapon. Tudom (vagyis inkább azt gondolom), hogy erre a kérdésre sosem fogunk választ kapni, de azért hátha valaki tud olyat mondani, amitől tényleg meg tudom változtatni a véleményem. De általában az ateista-keresztény vitákban elég gyenge érvek vannak. Unom már a "világ szép, ezért van Isten" meg "ha van Isten mért van szenvedés?" érveket. Nem
akarok ezzel bántani senkit, megértek mindenkit, csak szerintem ezek gyenge érvek.
#12 A Bibliában hol van, hogy Isten egy tökéletes világot teremtett, ahol minden jó? Ha végtelen hatalma van, akkor eldöntheti, hogy ki szenved vagy ki nem. Ha meg nem így gondolod, akkor azzal nem a létezését cáfolod, hanem hogy nem olyan, mint aminek hiszed.
#21 Elhiszem.
A legerősebb érvem a személyes tapasztalat.
A legerősebb ellenérvem az értelmetlen szenvedés; a szenvedés megengedése és felhasználása. Ahelyett, hogy segítene megoldani vagy megoldaná a helyzetet, inkább azt akarja, hogy az ember fogadja el a rosszat, és bízzon abban, hogy valami jó sül ki belőle. Éppen ezért bizalmat nem kap tőlem, az biztos.
"A Bibliában hol van, hogy Isten egy tökéletes világot teremtett, ahol minden jó?"
Ez elég sok helyen szerepel a Bibliában. Rögtön a teremtés könyvében többször elhangzik, hogy Isten teremt valamit, majd látá, hogy az jó. De az apostolok is többször kijelentik hogy minden, amit Isten teremt, az jó. Pl 1Tim 4:4.
Léteznie kell.
-Az Univerzum létezik. Van idő és tér. Ha van idő és tér, akkor volt kezdete és oka. Márpedig az idő és a tér előtt az a Valaki, aki létrehozta, időn és téren túli kell hogy legyen. Így hát meg van válaszolva, ki hozta létre Istent -senki, mivel időn és téren túl van (mivel az idő és a tér is teremtve lett, és csak időn és téren kívül álló személy hozhatta létre.)
-Természeti törvények. Az Univerzum nemcsak hogy létezik, de túl összehangolt ahhoz, hogy csak úgy magától létrejöhetett volna (meg ugye logikailag lehetetlen, mint korábban kifejtettem)
-Maga a logika. Vannak valamiféle törvényszerűségek, amik még csak nem is materiálisak.
-Genetikai kódok. A DNS az egy hihetetlenül komplett számítógépes programnak felel meg. Hárommilliárd karakter! És pár apró hiba esetén nem élnénk! Különben is, ha találunk valamit, ami le van írva, tudjuk, Valaki leírta. Akkor mégis miért hagy ki sokaknál a logikus gondolkodás amikor rájönnek, hogy a DNS egy naggggggyon hosszú és bonyolult üzenet? Valakinek le kellett írnia! (Isten)
-Az emberi tudat és elme. Sosem gondolkoztál azon hogy gondolkozol? Hogy lehetséges ez?
-Szabad akarat. Tudsz dönteni. Így, úgy. Nem egy gép vagy. De honnét ez az akarat?
-Objektív erkölcs. Igenis vannak objektív erkölcsi értékek és lelkiismeret is. De miért? Hogyan?? Vajon mi lehet az, amihez ez viszonyul? Isten. Őhozzá képest jó, vagy rossz egy adott dolog, a lelkiismeret eszerint van "beállítva" (mivel az Ő képére és hasonlatosságára teremttettünk)
-Gonoszság. Van gonoszság. Na de mi az a gonosz? Ha van gonoszság és rossz, kell hogy legyen jó is! Azt pedig senki se tagadhatja, hogy rossz és gonoszság van. Tehát az ellentéte is van, méghozzá Isten, aki jó.
Arra pedig a válasz, hogy miért van sok rossz dolog, ha Isten jó:
A lázadás miatt. És ehhez nem Ádámhoz, hanem Luciferhez, a Fényhordozóhoz kell visszamenni. Fellázadt Isten ellen - irigy volt az Ő dicsőségére, pedig magas angyali beosztása volt! Isten megtehette volna, hogy "újraindítja az agyát" vagy szimplán megsemmisíti. Egyszerűbb lett volna. Azonban Isten nem csak jó, de szent és igazságos is!!! Igazságtalan lett volna "robottá" tenni Lucifert - nem vehette el a szabad akaratát. És pont az igazságosság miatt nem tudta csak úgy hipp-hopp helyrehozni Ádám és Éva hibáját. Mert helyre tudta volna, csak az igazságtalan lett volna. És miért van még rossz, betegség, háborúk, halál? Mert az emberek a Sátánt szolgálják - bűnösen élnek. Isten közbeavatkozna, de tiszteletben tartja a szabad akaratot - ha te a bűnnek szolgálsz, bűnben élsz, akkor kimész az Ő oltalma alól és a Sátán szabadon garázdálkodhat. De ez a szabad akaratod miatt van - a döntéseid miatt (nem tudom kinek írom, szóval ne vegyétek személyeskedésnek) És az egyetlen kiút az áldozat volt. Krisztus eljött, tökéletesen élt, letette életét majd feltámadott, hogy az Ő természetével azonosulva, újként tudjunk bűn nélkül élni - a Sátántól függetlenül! Isten szeret. A kérdés az, elfogadod-e? Reagálsz-e rá? És hogyan?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!