Az ortodox keresztények protestánsok?
Nem, ők egy saját pápát ismernek el, akit bizánci pátriárkának neveznek. S csak azért nincs jelenleg olyan tekintélye, mint a római pápának, mert a moszkvai pátriárka a babérjaira tör.
De máshol is vannak "pápák", csak másként nevezik, például "vezető lelkésznek".
"Az egyes ortodox egyházak élén a pátriárka áll. A konstantinápolyi (Isztambul, Törökország) pátriárkát tekintik az ökumenikus – vagy egyetemes – pátriárkának. Szerepe valamelyest hasonló a római katolikus pápáéhoz, ám a pápával ellentétben, akit Vicarius Christi (Krisztus földi helytartója) néven említenek, a konstantinápolyi püspök az ortodox hit szerint primus inter pares, azaz „első az egyenlők közt”. Különleges tiszteletet élvez, de nem avatkozhat bele a 14 másik ortodox részegyház ügyeibe."
Tehát nincsen minden ortodox részegyház ügyeibe beleavatkozó központi "pápa", és az ortodoxok nem ismerik el sem a római pápát, és nem tartják a római katolicizmust az egyetemes kereszténység legitim örökösének.
"Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül"
Írod:
"Az ortodox keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként őrizte meg Jézus és a 12 apostol tanításait változtatás nélkül"
Ezek szerint akkor kisebb felekezeteknek, szektának, vegyük példának a hitgyülit, lényegében semmi köze a kereszténységhez?
Én mondjuk azért nem osztom az ortodoxok ezen kijelentését, de ha te állítod, elfogadom.
Egyébként ami a bizánci pátriárkát illeti, az csak néhány évszázada van így, de legalább most már teljes idézetet kaptunk, nem egy kiragadott féligazságot, ami lényegében hazugság volt.
Egyébként mi a helyzet az olyan "pápákkal", akik mondjuk "vezető lelkésznek" hívatják magukat? Őket nevezhetjük idézőjelesen pápának? Például ha Budapesten van egy ilyen "vezető lelkész", és neki van beleszólása pl a pécsi gyülekezet vezetőjének kinevezésébe, akkor mint írod ő egy "részegyház ügyeibe beleavatkozó központi pápa"?
Sőt ha még testőrei is vannak ennek a "vezető lelkésznek", akkor még ebben is hasonlít a pápára?
Nem írtam, hogy egyetértek az ortodoxok önmeghatározásával, ugyanis mélységesen bbliaellenes.
1054-ben a "kereszténység" két részre bomlott: mindkettő önmagát jelölte meg egyetlen legitim örökösnek, és a másikat kiátkozta. Ez nem vélemény, ez tény. Azt már lehet véleményezni, hogy melyik - a másik ágat kiátkozó felekezetet - tekintjük Krisztus Egyházának: az ortodoxokat - akik egyébként közelebb állnak a bibliai tanításokhoz -, vagy a nyugati "testvért", a római irányzatot, aki sokkal nagyobb bibliai igazságoktól való elhajlása ellenére - vagy okán? -, sokkal nagyobb evilági hatalomra tett szert: királyok fejére rakta a pápa a koronát, élet és halál urává vált szinte egész Európában a Nagy Francia Forradalomig,
A harmadik lehetőséget sokan osztják, miszerint sem.a római katolikus, sem az ortodox irányzat nem azonos Krisztus élő egyházával, a két nevezett irányzat halott csont, élet nélküli tetem, amelynek csak rothadó és büdös teste van, élet és elevenítő szellem (rossz fordításban lélek) nincs bennük. Tehát vannak templomok, benne liturgiák, de Isten eltávozott közülük, és a "sátán füstje lengi körül az oltárt", ahogy az egyik pápa találóan megfogalmazta (ezzel a kijelentésével egyet is értek!). Luther Márton katolikus szerzetes is erre a megállapításra jutott 500 éve, az akkor kialakuló protestáns keresztény irányzatok azért nem az ortodox irányzathoz csatlakoztak, mert úgy látták, hogy az ugyanúgy halott csont, halott egyház, mint a középkori Európát tűzzel-vassal leuraló római irányzat.
A vezető lelkész kérdést itt offtopic-nak érzem.
Egy ige az előző beírásomhoz kapcsolódóan:
Károli Gáspár fordítás:
Jel 3:1 A sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.
SZPA firdítás:
Jel 3:1 A szardeiszi gyülekezet angyalának írd meg: „Így szól az, akinél Isten hét Szelleme és a hét csillag van: Ismerem cselekedeteidet: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.
Kinél van Isten hét Szelleme, és a hét csillag? Ki beszél? Az alfa és az omega, az élő, aki halott volt, az Első és Utolsó: Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus.
A szardeiszi gyülekezet Isten által plántáltatott? Igen! Tehát nem valami ördögi szekta volt. Halott lett? Jézus szerint igen! Ez hogy lehet? Hisz' az egyházon a pokol erői sem vesznek diadalt! Hát úgy, hogy az egyház az nem egyenlő a szardeiszi gyülekezettel, amely bizony halottá vált.
Minden Istentől plántált keresztény gyülekezetnek feladata az Istentől kapott temészetfölötti élet megőrzése, és nem (csak) a felekezet nevébe kell azt be vasalni, hogy "Élő". Mert akkor előfordulhat az, hogy csak a neve lesz az, hogy Élő ez-az, vagy ilyen-olyan Egyház, de közben halottá vált, Isten elmozdította a gyülekezet/felekezet/egyház gyertyatartóját, vagy át is kerülhet a sátán hatalma alá.
Azt, hogy egy felekezet hol van, nem a fórumos szájkarate dönti el, hanem a felekezet "dolgai", cselekedetei.
Ha egy felekezetben homokosokat szentelnek fel papnak, illetve ezerszámra rontanak meg kisfiúkat (bíborosok szexuális ragadozók, papnövendékekre vadásznak, vagy ministránsfiúkat eröszakolnak meg), akkor jogos megkérdőjelezni, hogy az az "Egyház" élő-e, vagy inkább halott?
"A vezető lelkész kérdést itt offtopic-nak érzem."
Ez különösen vicces amúgy előbbi hozzászólásod tekintetében, aminek aztán semmi köze a kérdéshez :D
"Értem, tehát ciki válaszolni a kérdésemre :)"
Ciki lenne valóban minden buta kérdésedre válaszolni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!