Tényleg igaz az, hogy az Isten azért bocsátotta meg az emberek bűneit, mert keresztre feszítettük Jézust?
"Jézus megváltó kereszthalála egy pogány hamisítás aminek semmi értelme és csak később került a keresztény vallásba"
Azért ilyen vad állításokat nem ártana bizonyítani is.
Minden bűnnek, még a legkisebbnek is van valamilyen káros következménye, vagyis büntetése. Ha a bűnnek nem lenne büntetése, akkor a bűn valójában nem is lenne bűn, mert a bűn a büntetés következtében válik rosszá.
Tetszik vagy nem tetszik, Isten olyan világot teremtett, ahol lehetséges a bűn, s ennek következményeként a büntetés. Ha Isten csak úgy elengedné a büntetést, az valójában azt jelentené, hogy a saját törvényeit szegi meg, a saját maga alkotta világ szabályait függeszti fel. A bűn azonban mindig bűn marad, s így a bűnért mindig büntetés fog járni.
A bűn mögött a Biblia szerint egy szellemi lény áll: a Sátán. Akik bűnt követnek el többé-kevésbé a Sátán fogságába, az ő szellemi befolyása alá kerülnek. Isten a Sátánnak adott szabadságot és hatalmat nem vonja vissza, azért mert ő visszaél vele. S nem mondhatja: sajnálom Sátán, de meggondoltam magam, mégsem adok neked szabadságot, visszavonom a neked adott hatalmat, megszüntetem az emberek feletti befolyásodat. Isten nem veszi vissza, s nem bánja meg adományait.
Tettszik vagy nem tetszik, a bűn nem csak az elkövetőnek árt, az ártatlanok is szenvednek miatta, s valójában többé-kevésbé minden emberre kihatással van. Minden egyes bűn a Sátán hatalmát és befolyását növeli, az embereknek egyre nehezebb ellenállni a kísértéseknek. Persze fordítva is igaz, minél több az Istenhez hűséges ember, annál könnyebb másoknak is hű maradni a nehézségek közepette. Az emberek hűtlenségét csak az emberek hűsége tudja ellensúlyozni, bűnösök okozta kárt csak az ártatlanok szenvedése tudja helyreállítani.
A Biblia szerint az emberek jósága deficites volt a rosszasággal szemben, az emberiség összességében nemhogy kilábal a bűnből, hanem egyre inkább lejjebb csúszik benne. Egy olyan megváltóra volt szükség, akinek a jósága és hűsége erősebb az egész emberiség hűtlenségénél és gonoszságánál, aki képes hű maradni akkor is, amikor az egész emberiség gonoszsága nehezedik rá és kísérti hűtlenségre.
A megbocsájtás mindig büntetés átvállalást jelent. Például ha egy gyerek betöri valakinek az ablakát, az jogosan követelheti a kár jóvátételét, ha azonban megbocsájt, akkor ő maga állítja helyre a kárt s szenvedi el a bűn következményét, az anyagi kiadásokat, a fáradtságot, a huzatot, stb. A harag is valójában bosszú vágy, akire haragszunk azt többé-kevésbé büntetni szeretnénk. Ha megbocsájtok, s nem haragszom tovább, az valójában azt jelenti, hogy lemondok a büntetésről, a jogos bosszúról, s vállalom az engem ért sérelem békés elviselését.
Isten megbocsájtja a bűnt, de nem a bűn elnézésével, hanem a saját Fia emberré válása, kereszthalála és hűsége árán, a megváltás útján. Nem Istennek kell a vér, hanem a bűn következménye ilyen véres. Ha valaki vétkezik, akkor valakinek fizetnie kell.
"Azért ilyen vad állításokat nem ártana bizonyítani is."
Isten megbocsát ha akar, ha te érdemes vagy rá. Ehhez nem kell Istennek emberként megszületnie magát majd rendkívül véres módon öngyilkosságot elkövetnie. Totál felesleges és értelmetlen továbbá nagyon hasonlít a pogány vallások szertartásaira. Ennyire egyszerű a bizonyítás.
"Minden bűnnek, még a legkisebbnek is van valamilyen káros következménye, vagyis büntetése. Ha a bűnnek nem lenne büntetése, akkor a bűn valójában nem is lenne bűn,"
Akkor keresztények szabadon bűnözhetnek? Jézus úgyis átvállalta nemde?
"A bűn azonban mindig bűn marad, s így a bűnért mindig büntetés fog járni."
Hogy van ez? Ha a bűnért mindig büntetés fog járni akkor viszont mi értelme volt Jézus megváltó halálnak. Ezek szerint semmit nem váltott meg.
"Ennyire egyszerű a bizonyítás"
Ez nem bizonyítás.
Hogy valami nem logikus, abból semmilyen téren nem következik, hogy nem történt meg. Teszem azt, a Korán szerint Allah porból alkotta meg az embert, ennek sincs az égvilágon semmi értelme, de ez valahogy mégsem zavar. Szóval ezzel érvelni egyszerű álszentség.
Hogy mi mihez hasonlít, az meg aztán tényleg semmiféle bizonyító erővel nem bír. Vagy te egy kacsáról is azt hiszed hogy az egy hamisított liba, csak mert hasonlítanak?
"Hogy valami nem logikus, abból semmilyen téren nem következik, hogy nem történt meg."
Dehogynem. Ha a Biblia Isten szava akkor elvárható hogy ne legyen abban ellentmondás. Jézus megváltó kereszthalála totál ellentmondásos, igy nem lehet más csak hamisítás.
"Teszem azt, a Korán szerint Allah porból alkotta meg az embert, ennek sincs az égvilágon semmi értelme, de ez valahogy mégsem zavar. "
Valójában földből és nagyon is van értelme ha úgy értelmezzük hogy a földben található elemekből teremtette az embert, mert ez így is van.
"Hogy mi mihez hasonlít, az meg aztán tényleg semmiféle bizonyító erővel nem bír. Vagy te egy kacsáról is azt hiszed hogy az egy hamisított liba, csak mert hasonlítanak?"
Ha a keresztény vallás tele van pogány elemekkel akkor ott felmerül a gyanú hogy ezek később kerültek bele. És ha jobban megvizsgáljuk ezeket akkor látni fogjuk hogy nem csak gyanú hanem egyértelmű pogány hamisítás. Szóval ez bizonyitás. Persze értem hogy neked nem tetszik meg a többi kereszténynek sem, de hát nektek kell elgondolkodni ezen mert ti hisztek benne.
"Ha a keresztény vallás tele van pogány elemekkel akkor ott felmerül a gyanú hogy ezek később kerültek bele. És ha jobban megvizsgáljuk ezeket akkor látni fogjuk hogy nem csak gyanú hanem egyértelmű pogány hamisítás. Szóval ez bizonyitás. "
Mikor került bele?
Egyébként mindenkitől kérdezem, hogy Jézus tanította-e, hogy az Atyját szeretné kiengesztelni az emberek bűnei miatt?
"Mikor került bele?"
Szerintem Pál volt az aki elkezdte a pogány hamisítást becsempészni, és utána folytatták.
Pál gyakorlatilag átértelmezte Jézus teljes tanítását.
Jézusnál a hangsúly a szeretet és a megbocsátás volt - Pálnál pedig a bűn és a büntetés.
Sajnos Jézus nem írt le semmit, pedig igencsak jó lett volna.
"Ha a Biblia Isten szava akkor elvárható hogy ne legyen abban ellentmondás"
Hogy valami történhetett volna másképp is, az nem ellentmondás.
"Valójában földből és nagyon is van értelme ha úgy értelmezzük hogy a földben található elemekből teremtette az embert, mert ez így is van"
Szóval az evolúció neked kimaradt?
"Ha a keresztény vallás tele van pogány elemekkel akkor ott felmerül a gyanú hogy ezek később kerültek bele"
Hogy két dolog hasonlít, az továbbra sem jelent egyezőséget. A kacsa sincs tele liba-elemekkel, hanem egyszerűen hasonlítanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!