Hogyan tudja Isten betölteni a szeretethiányos ember szeretethiányát?
"Ha imádkozol,érzed a szeretetét."
Ez is hazugság. Nem a szeretetét érzi, hanem az ima hatására lelkileg megnyugszik. Ennek azonban semmi köze nincs Istenhez, ez egy teljesen normális pszichológiai folyamat.
Ez talán kapcsolatban van a fent említett, placebo-hatással. A National Geographic magazin egy egész havi számot szentelt ennek, ahol kimutatták, hogy a hit olyan kémiai folyamatokat indít el az agyban, aminek hatására meggyógyulhatnak emberek.
Ebben semmi "természetfeletti" nincs azonban.
A hívők egyébként óriási hazugságban vannak az imával kapcsolatban. Az ima nem arra való, hogy a nyamvadt életüket rendbe tegyék vele, hanem jóval mélyebb spirituális jelentése van. Ma egy valamirevaló teológus sem prédikál arról, amit az átlag hívő hisz, azt maximum a szekták csinálják, akik hazudnak.
"Túlnépesedés pedig nincs, a globális felmelegedés pedig nem igazi probléma. Amúgy meg Isten számára semmi sem probléma."
Kár, hogy egyik állításod sem igaz. A globális felmelegedés kapcsán pedig a pápa is egyre inkább lépésre sürgeti a politikai vezetőket. Isten a földet azért adta az embernek, hogy használjuk és gondozzuk, nem pedig azért, hogy kizsákmányoljuk és tönkre tegyük.
A globália felmelegedés nem igazi probléma?
Akkor javaslom olvasd el Dos Santos - A hetedik pecsét című regényét, ahol a szerző valós tudományos adatokra hivatkozik.
Szia
Megmutatta hogyan, Krisztuson keresztül, amikor az itt volt a földön. Minden szeretethiányos ember hozzá ment, és ő mindenkivel kedves és barátságos, segítőkész volt,sőt arra tanította a tanítványait, hogy legyenek ők is ilyenek. Ha mi is követjük Krisztus kedvességét, akkor lehet éppen engem használ fel arra,hogy szeretetet csepegtessek a szívedbe, azzal, hogy elmondom neked, mennyire értékes személy vagy Isten szemében, hiszen érted áldozta a Fiát, és arra kér, gyakoroljál hitet benne, mert akkor hatalmas szeretetétől indíttatva megadja NEKED azt, hogy soha ne kelljen bánkódnod, szomorkodnod, fájdalmat érezned, vagyis azt amiről a Jelenésekben biztosít minden embert:"És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.” És az, aki a trónon ül, ezt mondta: „Mindent újjáteszek!” Ezt is mondja: „Írd meg, mert megbízhatók és igazak ezek a szavak.” (21:4-5)
Ma kedves embereket is felhasználhat arra, hogy szeretettel töltsék meg a szívedet. pl.
Példabeszédek 27:9 "Az olaj és a füstölőszer örömet szerez a szívnek, ugyanígy a jó barát is, aki őszinte tanácsot ad."
Példabeszédek 17:17 "Mindig szeret az igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére."
Példabeszédek 15:23 "Az ember örül, ha jó választ ad, és mennyire jó a megfelelő időben mondott szó!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!