Miért mondják, hogy azért van ennyi gonoszság, mert az első két ember fellázadt Isten ellen, holott az angyalok előbb lázadtak fel? Miért mi isszuk a levét?
Valahogy magyarázni kellett a világot, kérdező.
Mivel ez az isten végtelen, de mi valahogy mégsem a Kánaánban élünk.
Az más kérdés, hogy ez a magyarázat már 2000 éve is csak a szegények és tanulatlanok között hódított.
Szia
A gonoszság elsődleges oka nem az embereknél keresendő. Sátán, az Ördög, aki kezdetben Isten egyik hűséges angyala volt, „nem állt erősen az igazságban”, és bűnt hozott a világba a János 8:44 szerint. Az Éden-kertben lázadást szított Isten ellen :1Mózes 3:1–5. Jézus Krisztus úgy utalt rá, hogy ő „a gonosz” és „a világ uralkodója” :Máté 6:13; János 14:30.
Sátán ma az emberek többségét ráveszi, hogy ne törődjenek azzal, hogy Jehova szerint hogyan kellene élniük :1János 2:15, 16. „Az egész világ a gonosz hatalmában van” – írja az 1János 5:19. Vannak más szellemteremtmények is, akik gonosszá váltak, és csatlakoztak Sátánhoz. A Bibliából megtudhatjuk, hogy Sátán a démonaival „az egész lakott földet félrevezeti”, ami rengeteg bajt szül a földön a Jelenések 12:9, 12 szerint. A gonoszságért tehát elsősorban Sátán, az Ördög a felelős.
Mi azért "isszuk a levét", mert csatlakoztunk Sátánhoz - sajnos.
De a sok rossz között van jó hír is Sátánnal kapcsolatosan:" Aki újra meg újra bűnt követ el, az Ördögtől származik, mert az Ördög állandóan bűnt követ el, már kezdettől fogva. Isten Fia azért jött el, hogy mindent semmissé tegyen, amit az Ördög tett."1János 3:8
Tehát nem tart örökké Sátán világa, Krisztus mindent semmissé tesz, amit Sátán felépített, kiépített az ember ellen.
"Isten nem akart az emberrel tökéletest alkotni"
E szerint te sem vagy keresztény.
Valóban.
Azonban ez a végtelen isten BÁRMIT is csinál - NEM teremthet bármi mást, csakis tökéletest.
Ez ugyanolyan, minthogy te sem adhatsz ki kontár munkát a kezedből, pedig te nem is vagy tökéletes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!