Mit lehet tenni a csalódás ellen?

Ahogy idősebb leszek folyton csalódom az emberekben, az is előfordult már, hogy családtagban csalódtam. Úgy vettem észre ezen a világon már csak a rosszindulat, a törtetés, mocskos hátbaszúrások számítanak. Miért van az hogy ennyire nyomorultá váltak az emberek? Nem lehet segíteni mindenkin és mindenem tudom, valaki nem is tud, mert örül ha magát eltartja. (Én is örülök ennek), de ha hébe hóba ha van egy kis apróm akkor adok egy hajléktalan néninek/bácsinak, ha nem akkor hagyom. Nem rúgok bele csak azért is. ( nem a drogosokra gondolok most, bàr ami azt illeti nekik is kéne segítség hiszen ez egy betegség, ha nem tudok semmit csinálni ez van, akkor hagyom de nem bántom)

Segítenék több állaton is.

Viszont az emberek többsége olyan gonosz és rosszindulatú. Valakinek a másik élete semmit se ér, mindegy hogy az egy ember vagy egy kóbor állat. Nap mint nap szembesülök azzal, milyen mocskosak az emberek. Akiknek van mit a tejbe aprítani, még mocskosabbak.

Annyira nagyot csalódtam az emberekben, a baràtokban, a családban. Mintha már semmi minimális tisztelet nem lenne a másik iránt bennünk. Régen a férfiak tudtak udvarolni, manapság küldenek egy fotót a farkukról...

Régen udvariasan kalapot emeltek az emberek, ma elküldik egymást az anyjukba és rendszerint a hibásnak áll feljebb (témától független). Tudtak értelmesen beszélni, vitázni, nem pedig őrült módjára viselkedni. Nem voltak bár olyan tanultak, de több ész szorult beléjük, mint a mai emberekbe.

Egyre többször van olyan érzésem, hogy szeretnék vissza menni az időben és abban a korban élni, ahol még volt emberség és normális viselkedés. Kiábrándultam mindenből. Hogy lehet ezen túllendülni? Egyszer hallottam valahol, hogy egy érzékenyebb léleknek is megkell tanulnia beilleszkedni egy ilyen szemét világba, ami van. De egyszerűen feleslegesnek érzem. Az üzletben normálisan és kedvesen beszélek az eladóval, az meg bunkó módon épp hogy el nem küld a f...ba, mert feltettem egy kérdést...

Szóval értitek.

Ezekre a ma már mindennapossá vált gonoszságokra gondolok, ami már a gyerekekbe is bele nevelődött sajnos...

Félek, hogy előbb utóbb én is ilyenné válok az évek alatt majd. Nem akarok, de azt is érzem néha már hogy minek kedvesnek lenni? Ha tahó, parasztok veled, te se legyél más, hiszen nem érdemli meg.