Ez lehet-e a gonosz műve? Joyce Meyernek igaza van?

Előre is elnézést, de hosszú lesz, nem tudom rövidebben leírni. 3 éve nagyon elakadtam az életemben. Néha jobb, néha rosszabb, de sosem tudok kijönni belőle. Sosem neveltek vallásosnak, sosem jártam templomba, de Anyai ágon minden női felmenőm hisz Istenben. Én is hiszek Istenben, szoktam hozzá imádkozni, van, hogy kérdéseket teszek fel neki, vagy kérem, hogy belátása szerint segítsen rajtam ebben a megrekedt helyzetemben. Ennyi volt eddigi kapcsolatom vele.

Pár napja ráakadtam Joyce Meyer prédikátorra a YouTube-on. Ahogy hallgattam, sokszor elsírtam magam, nagyon jól esett a beszéde, kezdtem érezni, hogy megtisztulok. (Szorongásom van, szociális fóbiám) Elég sok beszédét meghallgattam, és sokkal jobban éreztem magam. Elhatároztam, hogy alkalmazom néhány tanácsát, és a tegnapi illetve mai napom is érezhetően jobban sikerült. Joyce figyelmeztette az embereket, nem tudom szó szerint idézni, de a lényege olyasmi volt, hogy ha elkezdünk Isten felé fordulni, akkor azon nyomban jönni fog a gonosz?/ördög? is, aki azon lesz, hogy ezt megakadályozza, és az emberek az utunkba fognak állni. Oly módon, hogy a gonosz/ördög/ duruzsolni fog a közelemben lévő ember/emberek fülébe, és rajtuk keresztül próbál eltéríteni Istentől. Elnézést, ha nem jól fogalmazok, vagy nem értettem jól. Namost. Én egész nap éreztem, hogy ez be fog következni. A párom ma nagyon különösen viselkedett. Nem meséltem neki se Joyce Meyerről, se arról, hogy megpróbálok Isten felé fordulni. Éreztem egész nap, hogy össze fog velem veszni. Nagyon ritkán veszekszünk, nagyon békés emberek vagyunk, évente kétszer ha veszekszünk. Szóval az egész napom kellemes hangulatban telt, közel éreztem Istent, nem háborgattam a páromat (ezt azért írom, mielőtt valaki azt mondaná, hogy én provokáltam ki), ennek ellenére egy légből kapott dolgon olyan veszekedés kerekedett, amilyen rég volt. Teljesen irreális volt az egész. És most megint azt érzem, hogy ha "megpróbálok felkelni, visszalöknek". Átvitt értelemben.

Nem ez az első eset. Múltkor akkora elhivatottságot éreztem valami iránt, éreztem, hogy Isten vezet ebben, ezt akarja tőlem, az utamba is állított valakit, aki segített volna nekem ebben. Már majdnem kész voltam. És ekkor is hasonló dolog történt, jött valami, ami elvette a kedvem. Pedig előtte hosszú hónapokig kértem Istent, hogy állítson az utamra, mutassa meg, mi célom van nekem itt ebben a világban. Végre megtaláltam volna a saját utam. Olyan erőt éreztem magamban ehhez, amilyet rég nem. Egyébként még mindig lenne esélyem jelentkezni erre a "hivatásomra", de mostmár félelmem van, és halogatom.