Ha Magyarország keresztény ország, akkor miért jellemző az emberekre a rosszindulat?

Ki az, akit nem a szülei kereszteltek meg, hanem magától vette fel a vallást?

A kényszer a szülőktől még az mondhatni, hagyomány, de amikor az államtól jön, és akkor mai napig sokan inkább kereszténynek vallják magukat, mert félnek az állami retorzió lehetőségétől, és amíg a népszámláláson valaki bekopog és kötelez arra, hogy mond meg a vallásod és az legyen keresztény, amint ahogy az nálunk is volt Veszprémben, addig nem az jut eszembe, hogy a kereszténység a szeretetről szól. Számomra a kereszténység a félelem és az ostobaság kombinációja.

Jöhet a lepontozósdit. A való világban bizony nem viselkedsz keresztényként az utcán. És az ateista segít a néninek az átkelőhelyen és az ateista viszi el az út közepéről a letört dísztárcsát, miközben a keresztény dudál rá indok nélkül.

A pártok, a vezetőink mit csinálnak? Milyen példával állnak elő?

A tanárok az iskolában mire koncentrálnak? A hibákra, vagy az erősségekre, sikerekre?

Miután az ember 12 évig csak azt kapta meg, hogy mit rontott el, és mennyire rossz gyerek volt rájön, hogy a vezetők, akikről példát vehet egymás szidják és zéró konstruktív dolgot lát egy parlamenti gyűlésen, csak az egymás jelzőzését, mégis hogyan viselkedjen?