Lehetek hivatalosan a református egyház tagja, ha nem fogadom el a kálvini kettős predesztinációt? Maga a ref. Egyház mennyire haladta meg mára azt a tant?
Kálvin szerinti kettős predesztináció ugye azt jelenti, hogy az Isten szuverén Úrként az embereket már eleve vagy üdvösségre, vagy kárhozatra teremtette.
Tehát ez az Isten elhatározása, és mivel Ő szuverén Úr, így az ember ezt csak elfogadhatja, de meg nem változtathatja.
Azt, hogy ki mire lett teremtve nem tudhatjuk maximálisan, de ha tudnánk se tehetnénk ellene.
Én ezt így nem tudom elfogadni.
Én azt vallom, hogy Jézus Krisztus mindenkiért meghalt. Aki ezt elfogadja, megtér bűneiből és a Lélek gyümölcseit termi, az üdvözül. De ez nincs előre meghatározva. Krisztus áldozata mindenki számára megadja a lehetőséget, amit nekünk lehet elfogadni/elutasítani.
#11
Ezt kifejtened bovebben? Koszonom!
#9
Gondolom, probaltal ironikus lenni. De nem jott ossze.
Azert nem, mert az altalam feltett kerdest nagyobb vita ovezi az erintett egyhazon belul is, mint az altalad emlitett pontokat a buddhista kozossegben...
A Magyar Református Egyház alapjait képező II. Helvét Hitvallás egyértelműen tanítja a predestinációt, persze, más kérdés, hogy ma már sajnos a legtöbb református tagadja.
Személy szerint azt gondolom, hogy predestináció nélkül a többi református hittételnek sincs igazán értelme. Arra gondolok, hogy a reformátusok elfogadják a teljes romlottságot. A teljes romlottságból következik az, hogy az ember önmaga nem képes Istennek tetsző dolgokat cselekedni. Ha az ember képtelen Istent szabad akaratából választani (merthogy a bűn rabszolgája), akkor egyedül Isten választhat ki minket. Ráadásul predestináció nélkül a Biblia is nehezen érthető/vannak részek, amiken megbotránkozik az ember - pl Isten egyedül Izraelt választotta ki, egyedül velük kötött szövetséget; Jákób és Ézsau; tanítványok kiválasztása stb
Különben meg ajánlanám, hogy olvasgass, tanulmányozd a predestinációt. Sokáig én is elutasítottam, de mióta aktívan foglalkozom vele, teljes mértékben el tudom fogadni.
Ajánlott olvasmányok:
Kevésbé ismert, mint a helvét ill heidelbergi hitvallás, de nagyon fontos és hasznos irat:
Illetve Sproul előadásait ajánlanám még:
https://www.youtube.com/watch?v=sRueZKKXQCs
https://www.youtube.com/watch?v=Da6UVQ9_g5E
https://www.youtube.com/watch?v=F0-3F4NpZCE
Ha bármi kérdésed van, írj nyugodtan. A predestináció egy nagyon nehezen emészthető tantétel, de hitem szerint az egyik leggyönyörűbb is.
Néhány ismertebb lelkész prédikációit olvasom.
Pl. Joó Sándor egyik helyen ezt írta:
"az eleve elrendelés nem azt jelenti, hogy Isten az egyik embert az örökkévalóságtól fogva üdvösségre, a másikat ugyanígy kárhozatra rendelte volna. Ha így lenne, sohasem tudnánk eldönteni a kínos kérdést: hová tartozom, a kiválasztottak, vagy elvetettek közé? Hanem azt jelenti, hogy Isten a kezdeményező. Úgy kezdődött az én hitre jutásom, hogy Ő már előbb szeretett és megkönyörült rajtam. Mielőtt én választhattam volna, Ő már választott, döntött mellettem a Golgotán. Ott történt a mi kiválasztásunk, ott történt felőlünk a rendelkezés a javunkra. És Istennek ez a kiválasztó kegyelme mindenki számára érvényes, aki kész azt elfogadni." (1954.)
Cseri Kálmán szerint, a Bibliára alapozva téves az az értelmezés, hogy Isten egyeseket az üdvösségre, másokat a kárhozatra teremtett/rendelt volna el. Ez nem fér össze a Szeretettel, ami Isten maga. (1985.) Ez egy hangzó igehirdetés, azért csak a tartalmi idézés tőle.
Cseri és Joó református lelkészek voltak. Nekem mégis az jön le, hogy nem csak hogy nem a kettős elrendelést nem vallják, hanem inkább "elvetik".
Azért, ha megnézzük, Kálvin is "csak" ember volt, tehát ő sem tévedhetetlen.
#16
Sokak fejében kavarodik a predesztináció és a kettős predesztináció fogalma. A predesztinációt a legtöbb keresztény felekezet vallja, a kettős predesztinációt inkább ref. tan, persze biztos van még pár felekezet, ami hasonló állásponton van.
#17
A kiírt kérdésem a KETTŐS predesztinációra vonatkozik. Éppen azt emeltem ki, hogy ha azt nem fogadom el, ahogy azt Kálvin annak idején írta, attól még lehetek-e a ref. egyház tagja hivatalosan?
Akiket felhoztam példának: Joó Sándor és Cseri Kálmán, két nagyon ismert REFORMÁTUS lelkész volt.
"Werfel ellenállhatatlan vonzódást érzett a katolicizmus iránt, de megmaradt zsidónak, mert üldözött népét nem akarta cserbenhagyni. Amikor súlyos szívbetegségben meghalt, az egyház a vágykeresztség állapotában temette el. Ez rendes dolog volt Werfeltől is, az egyháztól is. Nem? Az évezredes intézmények megdöbbentő erőmennyiséget gyűjtenek össze magukban. Ez a biztonság néha meghökkentően villan elő látszólag semmitmondó, hétköznapi helyzetekben. Egy magányos zsidó nő, akit szülei ijedtükben megkereszteltettek a fasizmus idején, öregkora küszöbén végre társra talált. A férfi vallásos zsidó volt, és a házasság feltételül szabta, hogy jövendőbelije térjen vissza a hitre. A nő nem volt vallásos, de ez a pálfordulás mégis váratlan erkölcsi konfliktust okozott neki. Végül nagy nehezen rászánta magát, és elhatározta, hogy elintézi a dolgot. Felhívta az illetékes püspöki hivatalt. Kellemes hangú férfi jelentkezett, a segédpüspök, és megkérdezte, hogy mit óhajt.
- Időpontot szeretnék kérni egy személyes ügy megbeszélésére.
- Természetesen rendelkezésére állunk. De mégis, miről van szó?
- Szeretnék kiválni az egyházból! - mondta a nő zavartan. Kis csönd.
Azután a férfihang nagyon kedvesen:
- Megtörtént.
Nem értette.
- Szóval azért szeretnék bemenni, hogy elintézzem... - magyarázta.
- Megtörtént - ismételte csendesen a segédpüspök, és elköszönt."
#18
Tudom, hogy a kérdésed miről szólt, viszont az első idézeted alapján jónak láttam mégis megjegyezni. Annak az eleje kicsit zavaros. Bár lehet tisztább lenne, ha látnánk, mire írta/mondta. Egyébként láthatóan mindkét lelkész elvetette a kettős predesztinációt. Ettől függetlenül, a hivatalos református tanítás nem veti el. Szóval szerintem ez amolyan szürke zóna náluk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!