Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Miért foglalkoztok ilyen...

Miért foglalkoztok ilyen oktalan baromságokkal, hogy például az étteremben az ételt nem illik előre felvágni?

Figyelt kérdés
Ebből az egészből nem következik semmi. Valaki kitalálta és kész. Ha az adott személynek sokkal kényelmesebb úgy étkezni, hogy előre felvágja a húst, hát tegye. Másoknak ezzel nem okoz kényelmetlenséget. Szóval kit érdekel. Ilyen még az asztalon könyöklés is. Abszolút indokolatlan szabály épül arra is. Ha mondjuk követi az asztaltársaság társalgásának fonalát az illető, de mégis könyököl (elvileg abból származtatják, hogy ha könyökölsz unod magad) abból mi következik? Semmi. Úgy kényelmes. Sokkal jobb lenne a világunk, ha az efféle felesleges béklyókat, ha nem is rögtön eltörölnék, de legalább elkezdenék relativizálni.

2019. máj. 6. 05:28
1 2 3 4
 11/31 A kérdező kommentje:

Mondom, annyi eszetek sincs, hogy értelmezni tudjátok amit olvastok.


„Gondolkozz már egy kicsit! Köpködve jársz az utcán, vagy egy boltban, netán egy hivatalban? Ha köhögsz, nem teszed oda a kezed?”


Nem fogom leírni többször, hogy az ilyesféle dolgok természetesen indokoltak. Köpködés viszolygást keltő, gusztustalan dolog amivel kényelmetlenséget okozol másoknak, a másikra való köhögés pedig még egészségügyi szempontból is veszélyes.

2019. máj. 8. 15:36
 12/31 A kérdező kommentje:

Íme az újabb gyöngyszem a témában:


https://www.gyakorikerdesek.hu/szepseg-es-divat__oltozkodes_..


Igazi szervilis, nyárspolgári értetlenkedés.

2019. máj. 24. 23:24
 13/31 TappancsMancs ***** válasza:
48%
Ki mondta, hogy nem illik előre felvágni? Nincs ilyen. Ahogy neked jó, ha akarod felvágod és eszed úgy.
2019. máj. 26. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
33%
#13 alapvető éttermi etikett
2019. máj. 26. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 TappancsMancs ***** válasza:
66%

Ha le is írt valaki ilyet mint etikett, akkor figyelmen kívül kell és lehet is hagyni. Az US-ban meg az a praktikus szokás, hogy előre felvágják.


Az etikettet magunk alakítjuk és nem természeti törvény. :)

2019. máj. 28. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
14%
#15 akkor az USÁban nem számít tanulatlan bunkónak, aki előre felvágja a kajáját. Mo-n meg igen. ha ez nem tetszik, akkor ment az USÁba enni
2019. máj. 28. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
49%

Én egyetértek kérdező.

Az a baj, hogy sok buta csak végletekben tud gondolkodni.

Nem minden illemszabállyal van baj, de ahogy a kérdező is rámutatott, vannak valóban "oktalan baromságok".


Én itthon mindig előre felvágom a húst és könyöklök. :)

2019. júl. 3. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
66%

"Köpködés viszolygást keltő, gusztustalan dolog amivel kényelmetlenséget okozol másoknak"

Hogy ki mit talál viszolygást keltőnek meg gusztustalannak, az nagyon szubjektív. Kényelmetlenséget okozni másoknak nem csak gusztustalan dolgokkal lehet, hanem pl. az étel előre felvágásával is: azoknak, akik azt hitték, hogy kultúráltabb vagy, ebből az akciódból viszont kiderül, hogy még ennyit se tudsz, és ezért ég a képükről a bőr, hogy egy társaságban vannak veled, szégyellik magukat, kényelmetlenül érzik magukat miattad.

2019. júl. 10. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 A kérdező kommentje:
Nem mozgok olyan társaságban, akik kényelmetlenül érzik magukat egy hús felvágásától :)
2019. júl. 10. 21:30
 20/31 anonim ***** válasza:
Vagyis sose ismersz meg újabb és újabb embereket? Nem lesz mindig így...
2019. júl. 10. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!