Főleg akik a nyolcvanas - kilencvenes években nőttek fel; kb 6- 14 éves korotokig megszabták Nektek, hogy "Csókolom"-mal vagy "Jó napot! "-tal köszönjetek? Milyen korú illető tette és falun volt vagy városban?

év városban voltam gyerek(de a családom falusi), mindenkinek csókolommal kellett köszönnöm.

kb a huszas éveim elején kezdett kínos lenni ez a szokás, akkor álltam át a jó napotra.

én biztos a jó napotra fogom tanítani a gyerekemet, ha lesz, szerintem jobb

Többfelé gyerekeskedtem azokban az időkben. Az előző hozzászóló pedzegeti, mi volt emögött valójában.

Amíg gyerek voltál, addig csókolom. Ha felnősz vagy közel felnősz, úgy fog kihalni a csókolomozás és lesz jónapot vagy egyéb.

Azért volt illetlenség a jónapot, mert nem vagy egyenrangú a felnőttekkel. Ez kb. olyan, mint "anya"-"apa", ha meg felnősz, akkor lehet "Zsuzsa" meg "Tamás". Idehaza inkább anyós-apósnál használják, de külföldön megszokott, hogy ha a gyerek felnő, keresztnéven szólít(hat)ja a szüleit. Etikett.

Én speciel rühellem a jó*** kezdetű üdvözléseket. Legyen az jó napot, jó munkát, jó pihenést. Az a két betű kb annyira közönyös, gépies, semmilyen, hogy inkább ne is mondjanak semmit. Helyette lehet akár már szépjónapot vagy bármi, tetszés és jellem szerint.. Mint az angolok "how are you" és "how do you do" kérdései. Pont lesz*rja, hogy mi a bajod, udvariasságból nem is szabad rinyálni erre a kérdésre, ergo egy baromság.

Régen volt, nem tudom, de szerintem csókolomoztunk, engem nem zavart.

Már a mai időkben volt, amikor egy gyerek jó napottal köszönt s az anyja leszidta, hogy miért nem csókolommal. Sajnáltam a gyereket, én a jó napotot preferálom, a csókolom elég rosszul hangzik számomra.

Egyáltalán nem értek egyet az egyik válaszolóval abban, hogy az nem illendő, mert egyenrangúköszönés. Egyrészt egy gyereket egyenrangúnak tartok magammal (csak mert eltelik pár évtized, nem leszek dicsőbb, de én eleve rossz viszonyban vagyok az etikettel :D totál értelmetlen sok pontja számomra), másrészt a jó napot egy normális köszönés, a világon semmit nem mond arról, hogy ki a magasabb rangú. A főnökeimet is mindig sziáztam, attól még magasabb rangúak voltak.

Ami a kívánokot illeti, az hosszú és én rém lusta vagyok hozzá, ítéljen el, aki akar, képtelen vagyok ilyen hosszú köszönésekre, hacsak nem érzem magam különösen udvariasnak és ráérősnek. Én az 1-2 szótagú köszönéseket szeretem, főleg amiknél még a napszakon sem kell gondolkodni s azon sem, hogy tegeződünk-e a másikkal. Avagy miért az "Üdv!" az alapértelmezett köszönésem.

Az én gyerekemet tuti nem fogom csókolomra tanítani, ezek alapján. S finoman leszedem a fejét, ha babának vagy néninek nevez egy fiatal felnőttet, nemhogy én tanítanám arra, na ezt még a csókolomozásnál is jobban rühellem.

Budapesten nőttem fel, ismeretlen felnőtteknek Csókolomot kellett köszönöm, és ez volt az elvárás általános iskolában is. Az ismerős felnőttek azonban (kivéve, akik tanítottak), mind megengedték, hogy tegezzem őket.

12 évesen kerültem hatosztályos gimibe, ott teljes természetességgel szoktam le a csókolomról és a néni-bácsiról. Lett helyette Jó napot kívánok, és tanár úr/nő.

A saját gyerekeim most kisiskolások, azt látom, hogy iszonyú nagy a kavar ezen a téren, még a suli sem egységes abban, hogy mit vár el. Van olyan tanító, akit a Szia sem zavar, mások ragaszkodnak a Csókolomhoz vagy a Jó napothoz, én meg nem tudok nekik mást javasolni, mint hogy próbálják észben tartani, kinek mi a szíve vágya ezen a téren. (Érdekes, de a fiatal tanítók kevésbé tolerálják a sziát, mint az idősebbek.)

36/F,engem gyerekkoromban arra tanítottak hogy mindenkinek csökolommal köszönjek.Aztán ahogy telt az idő, ez a nőkre korlátozódott.

Tegezni nem is mertem nálam idősebbeket(rokonokat kivéve),ezt az ismerősök, szomszédok kezdeményezték.

Szerintem a Jó reggelt/napot stb. elég.

Akit meg jobban ismerünk,vagy szimpatikus azt lehet tegezni.

Egyébként városon nőttem fel.