A köszönésnek mi értelme van? Miért kell én tudassam azzal, aki szembe jön velem, hogy láttam?

És tiszteletet is kifejezel vele. Ha nem köszönsz valakinek, azt hiheti, kerülöd, nem kedveled.

Ha rád szólnak, hogy halkan köszöntél, nem kell megsértődni, jókedvűen megjegyzed, hogy te pedig köszöntél, de akkor majd legközelebb hangosabban fogsz.

A köszönés egy norma, egy "viselkedéselvárás", a megszegése kiváltja a közösség rosszallását. Lehet ez ellen lázadni, de csak azt éri el vele az ember, hogy nem fogják kedvelni, nem kap meg egy állást, nem kapja meg a boltban azt a kiszolgálást, amit elvárt volna, vagy csak szimplán bunkónak nézik. Megéri? Nem.

Gyereket megszidni BÁRMIÉRT hülyeség. A pozitív megerősítés mindig jobban működik.

Ha egy közeget nem érdekli a múltja, gyökértelen. Ebből nagyon durva dolgok tudnak következni. Nem egyik napról a másikra, de trendszerűen. És akiket itt ennyire zavar a közösségi együttélés e normája, lesznek az első áldozatok. Amit persze nem hisznek el, csak megtapasztalhatnak, de akkor késő.

A köszönés abból az (ős)korból származik, mikor ritka volt az ember és ritkán találkozott. Tapasztalat alakította ki, hogy a "köszönő" ember nem támad, azaz viszonttámadni sem kell. Később, a kommunikáció során a kézfogás valóban annak bemutatását célozta, hogy "íme a kezem nem fog fegyvert, nyugodtan közelíthetsz felém".

Az idők során a köszönés hasznosnak bizonyult, ezért fennmaradt. Sok formája alakult ki a kapcsolat jellegétől függően. Ősi funkciója elkopott, maradt viszont a könnyebb kapcsolatépítő szerepe, és - szerencsére - a közfelfogás ma is bunkóságnak tartja a nem köszönést. Az viszont művészet, ki mikor kinek és hogyan köszönjön. A bunkóság bizonyítéka, hogy az nem szeret köszönni, aki nem képes megítélni, mikor mit tegyen. Ugyanis ez sikertelenség, amit az ember utál. A köszönés utálata tehát valójában azt mutatja be, az illető mennyire képtelen megtalálni a helyes megoldást.