Miért szabad gonoszkodni és erkölcstelenkedni a világban?
A hazugság nem legális. Nem szabad.
Viszont a társadalom adott erőforrásokat szán csak arra, hogy védekezzen ellene. Úgy ítélik meg, hogy ennél többet ez a veszély nem ér meg. Inkább elviselnek kis mértékű hazugságokat.
Hasonló a dolog, mint hogy ihatnál tökéletesen tiszta és jó ízű vizet is. 1000 Ft/liter.
De neked ugye jó a klórral tisztított csapvíz is, pár vacak forintért?
Mert elfogadottá vált. Mert nem-, vagy aliug lesz következménye. Mert rá vannak egyesek kényszerülve. Mert mások élvezik a dolgot. Mert "ha nekem rossz, akkor másnak is legyen rossz" elv működik. Mert "jó" a másik szenvedésén röhögni.
Me3rt félnek kimondani, hogy ez nem helyes, így ők is azt csinálják, amit a cosrda(szellem).
" ez nem jó így."
Ez így naivság.
Érdemes lenne tanulmányoznod a játékelméletet.
A "nem jó így" az nem szokott stimmelni. Azt kell nézni, hogy az adott dolog milyen hatással van elsősorban az egyén sorsára, másrészt a közösségre.
Konkrétan az életét és az utódainak a számát hogyan befolyásolja.
Miért ne lenne szabad? Olyan világban élünk, amelyről azt írja a Biblia, hogy Sátán uralkodik fölötte. Mi jót várhat az ember Sátántól? Ő emberölő volt attól kezdve, amikor Ádámot bűnbe vitte - azóta az ellenségünk, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyomorítsa az emberek életét.
Hogyan teszi? Gonoszságra és erkölcstelenségre csábítja a bűnös, Istentől elidegenedett embert.
De persze nem "muszály" gonoszkodni és erkölcstelen életet élni. Ezt csak egyetlen módon tehetjük meg. Ha nem a saját mércénk szerint élünk, inkább engedjük, hogy az elménkre és a szívünkre Isten tanácsai legyen hatással. Milyen tanácsok? pl ezek:
1János 5:19
"Tudjuk, hogy Istentől származunk, de az egész világ a gonosz hatalmában van."
Efézus 2:2, 3
"Egykor ti is úgy éltetek, mint a világ, ahogy a levegő hatalmának az uralkodója akarta, olyan szellemben+, amely most az engedetlenség fiaira jellemző. Igen, egykor mi is követtük a testünk kívánságait, mint ők, azt tettük, amire a testünk és a gondolataink indítottak minket, és a születésünktől fogva méltók voltunk Isten haragjára, akárcsak a többi ember."
1János 2:16
"Mert semmi sem az Atyától származik, ami a világban van: sem a test kívánsága, sem a szem kívánsága, és az sem, hogy az ember dicsekszik azzal, amije van. Ez mind a világtól származik."
1Korintusz 2:12
"Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem azt a szellemet, amely Istentől van, hogy megismerhessük azokat, amiket Isten adott nekünk kedvesen."
1Timóteusz 6:9, 10
"Akik azonban elhatározták, hogy gazdagok lesznek, azok csapdába esnek, engednek a kísértésnek és a sok értelmetlen, káros kívánságnak, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embereket. Mert a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak a gyökere, és néhányan, mivel a pénzt szerették, elhagyták a hitet, és mindenütt sok fájdalommal szegezték át magukat."
Példabeszédek 4:23
"Mindennél jobban óvd a szívedet, mert abból erednek az élet forrásai."
1Korintusz 15:33
" Ne vezessenek félre titeket. A rossz társaság megrontja a hasznos szokásokat."
Példabeszédek 13:20
"Aki bölcsekkel jár, bölcs lesz, de aki ostobákkal van együtt, rosszul jár."...........
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!