Égő melegítőnadrágban felszállni a buszra akkor is, ha az ember kirándulni vagy sportolni (pl. futni) akar elutazni a buszon?
Ha nem az Operába mész a melegítőgatyádban, vagy a Tudományos Akadémiára megtartani a székfoglaló előadásodat, addig engedélyezett a melegítőnadrág viselése a tömegközlekedésben.
Kivéve, ha úgy hordod, mint a múltkor egy jóember a villamoson, aki bepisálva és jól beszarva viselte, miközben édesdeden aludt.
Az azért kicsit túlzás.
Na, eddig főleg azok írtak, akik képesek kimenni melegítőben az utcára, de akkor legyen másféle vélemény is. :)
Igen, égő melegítőben mászkálni a városban. (Kivéve cigányok által lakott részeken.)
Lehet, hogy nem mindenkinek égő, de hát ha azt nézzük, behugyozva utazni se mindenkinek égő, tehát ez színvonaltól függ.
A melegítő nagyjából az a kategória, mint mikor én kimegyek a telekre kopott kék munkásruhában, oda-vissza a belvároson keresztülautózva, de ha ott van valami dolgom, nem állok meg elintézni, hanem hazajövök utána, átöltözök, és rendes utcai ruhában megyek ügyintézni.
A melegítő ugyanúgy egy bizonyos tevékenységhez kapcsolódó ruhaféleség, mint a munkásruha. Az adott tevékenység közben természetes, de utcai viseletnek égő. Ez azzal van kapcsolatban, hogy az ember (szellemileg) fel tudja-e mérni a társadalmi szokásokat, elvárásokat.
Ugyanígy égő a túlöltözés, nőnek körömcipőben menni a telekre, vagy amikor a barom pesti rokon márkás drága ruhában megy a disznóvágásba, és nem visz magával dolgozós ruhát. (Szintén az elvárások fel nem ismerése.)
Maradjunk annyiban, hogy ha pl. sportolni mész, és útközben nem lehet átöltözni, akkor nyugodtan felveheted a sportruhát - oda és vissza is.
Ezen kívül, mivel ezt más NEM tudhatja fenn a buszon, ezért MINDIG illendő öltözet a sportruha IS: hidegben a melegítő, melegben a rövid.
Illik tisztán tartani, ezért ha összekoszoltad magad, akkor lehetőség szerint tisztítsd meg a ruhád felszállás előtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!