Illetlenség szerintetek egy ateistát felköszönteni hogy Isten éltessen?
Egy ateistát nem. Egy istengyűlölő látens hívőt igen.
Egy ateistának ez olyasmi, mint egy szófordulat. Isten mögött nem egy konkrét mindenható entitást fog érteni, de érti és értékeli, hogy jókat kívánnak neki.
Én pl. megrögzött ateista vagyok, de soha senkitől sem vettem zokon, ha így köszöntött fel (pedig volt rá példa nem egyszer). Én úgy értelmeztem, hogy a felköszöntő személy világképében Isten (legalábbis amit annak gondol) egy fontos, meghatározó, mondhatni központi pozíciót foglal el, és ő azt szeretné, hogy a hogy ez az általa oly nagyra becsült valami az áldását adja rám. Ez számomra szimplán csak egy nagyon kedves gesztust jelent, nem pedig bármiféle hátsó szándékot, gondolatot vagy akármit, amit illetlenként tudnék értelmezni. Sőt, nagyon is illő dolognak tartom, annak ellenére, hogy én magam nem hiszek semmiféle önálló felsőbb hatalom létezésében.
Legfeljebb ha tudtam, hogy a felköszöntő sem vallásos, és csak egy - az első által is írt - szófordulatot, népi szokásban lévő köszöntési módot alkalmazott hogy kifejezze jókívánságait, akkor valami poénnal válaszoltam rá neki, de megbántódás, sértődés vagy morgolódás soha nem volt a dologból.
Nem, számomra ez csak egy szófordulat.
Én is mondok olyat, hogy Jesszusom, meg istenem, ha meglepődök, meg szentségelek ha belerúgok valamibe. Ezek a nyelvünk részei.
Miért zavarná?
Ahogy előttem is írták, ez egy nagyon régi szófordulat vagy kifejezés.
Akkor sem sértődöm meg, ha úgy fogadnak, hogy "Isten hozott", mert csak annyit hallok ki belőle, hogy szívesen látott vendég vagyok.
Az "Isten veled" is csak úgy jön le, hogy jót kívánnak nekem.
Aki ezeken fennakad, az nem ateista, hanem fanatikus, aki mindenben támadást lát.
Ugyanolyan kellemetlen az ilyen ember, mint egy bigott hívő.
És ezt meggyőződéses ateistaként mondom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!