Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Szerintetek mi lenne a célrave...

Szerintetek mi lenne a célravezető lépés? Egyszerűen tegezzem vissza?

Figyelt kérdés
Az egyik kutatóhelyen van egy fiatalember, olyan 40 + 1-2 év körül lehet, jómagam is 30 múltam, szintén férfinép, mielőtt bárki kombinálni kezdene. :) Kezdetben természetesen magázódtunk, aztán ő átváltott hol tegezésbe, hol magázásba, most pedig következetesen tegez, viszonylag sűrűn megyek én is oda, voltunk közös szakmai programon, tehát az idők során kicsit oldódott a formalitás. Viszont ő nem ajánlotta fel nekem a tegezést, és bevallom, egy kicsit kínosan érzem magam, nem tudom, mit tegyek. Az van bennem, hogy ő az idősebb, és amíg ő nem mondja, addig nem akarom visszategezni (bár nem hinném, hogy megsértődne), de ez a "csendőrpertu" számomra frusztráló, hiszen mégse olyan nagy a korkülönbség köztünk, van olyan ott dolgozó idősebb hölgy, aki a többiekkel egyetemben szintén elkezdett engem egy idő után tegezni, aztán nemsokára mondta, hogy én is nyugodtan tegezzem őt, és egy másik úriember is felajánlotta, pedig ő is inkább már középkorú. Nyilván az lenne a "szabály", hogy neki illene felajánlania, vagy legalábbis én eléggé merev vagyok ilyen téren, és várom, hogy akkor hátha ő lép valamit, de közben meg az is megfordult a fejemben, hogy nincs köztünk generációs szakadék, plusz ő kezdett el engem simán letegezni, de nem ajánlotta fel, hogy kölcsönös legyen, szóval akkor én is lehetnék annyira "szemtelen", hogy visszategezem. Akkor most ilyen esetben fittyet hányhatok az illemre, vagy várjak, hogy lesz valami? Én úgy vagyok ezzel, hogy ha valakivel nem akarok tegeződni, akkor következetesen ragaszkodjunk a kölcsönös magázódáshoz, viszont ha nálam pl. 10-15 évvel fiatalabbak magázni kezdenek engem, akkor nyilván azt fogom mondani, hogy tegeződjünk, mert szerintem nekik is ciki lenne az "egyenlőtlenség". Nem igazán voltam még ilyen helyzetben, volt egy szintén 40+ kolléga, akit magázódva szólítottam meg, és ő egyből mondta, hogy tegeződjünk. Szóval ti ilyen esetben mit tennétek? Köszönöm a válaszokat, sokat segítene, ha valaki tanácsot adna.

2016. aug. 1. 20:25
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
15%

Nagyon furcsa, hogy egyeseknek mennyire nehéz megérteni azt, hogy vannak akik felajánlják és vannak akik nem. Az, hogy az ott dolgozó idősebb hölgy felajánlotta az egy dolog. Más pedig nem ajánlja fel.

Azt is furcsának találom, hogy értelmes ember miért szeretné betegesen kikényszeríteni a visszategeződést ? Van valami haszna belőle ? Az illető talán idősebbnek érzi magát, esetleg te látszol fiatalabbnak, ezért nem szólít fel a visszategezésre. Minden rendben van.

2016. aug. 1. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
85%

az illem nagyon relatív dolog... ha mindent úgy csinálnánk, ahogy az illemtankönyv előírja, nagyon modoros, rugalmatlan lenne az élet, és mág a vázában is csak páratlan számú virágszálból álló csokor kerülhetne, mert bizony ez is illemszabály...


Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha van két férfi, és 20 évnél kevesebb van köztük, és az egyik leteezi a másikat, ott a hétköznapi illem szerint éppen az a modortalanság, ha nem fogadja a másik fél a tegeződést visszategezéssel.

És a férfiak világában a tegeződést nem is kell megelőznie felajánlásnak.

Hölgyek esetében nyilván kicsit szertartásosabb a dolog, de a férfiak lazábban kezelik az ilyesmit, legalábbbis a nagy többségük.


Szóval már réges-régen tegezned kellene szerintem

2016. aug. 1. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
1: Hát mivel szakmabeliek vagyunk, plusz nem olyan nagy a korkülönbség, szerintem ilyen esetben nincs magázódás (pl. ha orvosok, tanárok stb. vannak együtt, akkor gyakran még nagyobb korkülönbség esetén is tegeződnek, jelezve, hogy egy "céhhez" tartoznak). Mondjuk én sem tudom megérteni, értelmes ember miért úgy gondolkozik, hogy én mit nyerhetnék a tegeződéssel, mintha ez valami szerencsejáték lenne, amin nyerni vagy veszíteni lehet, másrészt meg az egyoldalúan tegeződő fél mit nyer ezzel? A "felsőbbrendűség" tudatát? Talán én vagyok rosszul összerakva, de úgy gondolom, hogy nyilván nagyjából hasonló korúak is magázódhatnak - még akár szakmabeliek is -, viszont akkor ez is legyen kölcsönös, pl. ha boltban az akár tőlem fiatalabb eladónő "jó napot kívánok"-ot köszön nekem, akkor én is tartom magam a magázódáshoz. Én a "csendőrpertut" megalázónak érzem, így ha engem magáz egy nálam fiatalabb valaki, és kicsit közvetlenebb a viszonyunk, akkor simán felajánlom neki a kölcsönös tegeződést, főleg ha látom szerencsétlenen, hogy nem tudja, magázzon-e vagy tegezzen. Van olyan professzor, aki a nagyapám lehetne, vele is magázódunk, de megfigyeltem, hogy az utóbbi időben ő is hol tegez, hol magáz. Mivel nem vagyunk egy korosztály, és ő már van abban a korban és rangban, hogy egyoldalúan letegezheti a fiatalabb kollégáit is, így ezt tudomásul veszem, de ha egy velem nagyjából egykorú és szakmabeli ember oldottabbnak tekinti a viszonyunkat, és elkezd engem tegezni, akkor ez az oldottság miért csak rá vonatkozzon? Az emberi kapcsolatokhoz mindig minimum két ember kell, és ha nem túl nagy korkülönbség esetén az egyik oldottabbnak érzi a kettejük viszonyát, akkor ez miért legyen egyoldalú, főleg ha még egy szakmához is tartoznak? Én nem hiszem, hogy olyan egetverő tragédia lenne a kölcsönösség ilyen esetben.
2016. aug. 1. 21:19
 4/19 A kérdező kommentje:
2: Nos, én eléggé merev vagyok, ahogyan említettem is, és szeretem, ha mások egyértelműen tisztázzák, hogy mit lehet és mit nem. Számomra az az igazán egyértelmű, ha valaki kinyilvánítja a kölcsönösséget, mert én sem akarok pofátlan lenni. Úgy vagyok ezzel, hogy a szomszédunk is csak kb. 20 évvel idősebb nálam, de gyerekkorom óta ismer, és mivel nem mondja, hogy tegeződjünk, így én nyilvánvalóan magázom őt. Tehát én a biztonság kedvéért inkább meg szoktam várni, hogy mások felajánlják a tegeződést, még ha nem is nagy a korkülönbség. Az utóbb említett 40+-os kollégával is összefutottunk már párszor, de nem beszélgettünk, csak köszöntünk, és mivel nem akartam pofátlannak tűnni, nyilván magázódva szólítottam meg őt, de kapásból mondta, hogy tegeződjünk, és én az ilyesmit szeretem, mert ez egyértelmű. Lehet, hogy én vagyok ilyen téren szőrszálhasogató, de számomra jobb, ha a másik fél jelzi, hogy mit és hogyan. Kb. általánosban meg középiskolában van utoljára olyan, hogy a tanár egyoldalúan tegezi a diákjait, már egyetemen is vagy a magázódás vagy a tegeződés kölcsönös az oktatók és a hallgatók között, de normál esetben nincs "csendőrpertu". És szerintem ha valaki úgy gondolja, hogy kevésbé legyen formális a viszony, akkor jó, ha ezt nyíltan tudatja is.
2016. aug. 1. 21:36
 5/19 anonim ***** válasza:
85%

Abban igazad van, hogy:

1. Felnőtt fiatalembert EGYOLDALÚAN tegeznie csak kimondottan idős embernek illik.

2. A KÖLCSÖNÖS tegeződést (bizonyos speciális eseteket kivéve) pedig nem illik "csak úgy elkezdeni" még az idősebb félnek sem, az ilyet fölajánlani illik.


Én is voltam már olyan helyzetben, hogy ez volt a probléma.

Ha hol tegezett, hol magázott betudtam egyszerű szétszórtság, és tovább magáztam az illetőt.

De ha következetesen tegezni kezdett, én is visszategeztem.

2016. aug. 1. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
74%

5-ős vagyok, újra.


Röviden indokolnám is, amit írtam.


Ebben a helyzetben visszategezni viszonylag kis illetlenség;

amin ráadásul enyhít, hogy egy még nagyobb illetlenségre (egyoldalú tegezés) reagál.


Az egyoldalú tegezést lenyelni viszont NAGYON megalázó (legalább is szerintem).

2016. aug. 1. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 BiTOPro97 ***** válasza:
83%

Én letojnám, és magáznám. Legalább én tudom az illemet. ;)


Ausztriában egy 18 éves lányt is, ha fiatalabbnak néz egy 70-es 80-as férfi is és letegez, elnézést kér - ha szól a lány, hogy már 18 vagy 18+ - és kölcsönösen magázódnak - már ha németek. ;)

2016. aug. 2. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy írod, egy kutatóhelyen dolgoztok. Magam is hasonló intézményben dolgozom, és a kutatói közösségben általános a tegeződés. Férfiakkal kortól függetlenül tegeződünk, a nálam lényegesen idősebb hölgyeket először magázom, de többnyire fel szokták ajánlani a tegeződést.

Így meglepő, hogy a Nálad lényegesen idősebb kollégád magáz. Ha az inézetetetekben másokkal általában tegeződsz, ő meg tegez téged, szerintem nyugodtan visszategezheted. Szerintem nem esett még le neki, hogy arra vársz, hogy formálisan felajánlja a tegeződést. Lehet, arra gondol, hogy az általános intézeti szokások alapján nem kellne külön felajánlania, hanem ez van szokásban. De ha biztosat akarsz, kérdezz meg egy kollégát, akiben bízol és jól ismeri az illetőt, hogy mit tanácsol.

Nálunk az intézetben általános, hogy mindenki tegeződik. Nemcsak a kutatókkal, mérnökökkel, hanem a karbantartókkal is tegeződöm, hiszen ők is az intézet részei.

40 éves elmúltam már, de elég fiatalosnakgondolom magam. Az inézetbe szakmai gyakorlatra érkező diákok először magázni szoktak, de rögtön felajánlom nekik a tegeződést. Szakmai környezetben könnyebb így kommunikálni. Lányok esetén érdekes a kérdés, hiszen mint nő, ő ajánlhatná fel a tegeződést, de mivel a szakmai "ranglétrán" felette állok, mégsem gondolja illőnek. Ezen úgy szoktam segíteni, hogy kérdésként fogalmazom meg: javasolhatom, hogy tegeződjünk? Innen menni szokott a dolog.

2016. aug. 2. 06:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%
bocs egy elírás: Nálad NEM lényegesen idősebb kollégád ...
2016. aug. 2. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
8: Bocs, lehet, hogy félreérthető voltam, nem dolgozunk egy helyen, csak ő dolgozik ott, én meg ott szoktam kutatni, bár egy a szakmánk. Én ilyenkor nagyon zavarban vagyok, mert várok arra, hogy akkor az idősebb felajánlja a tegeződést, bennem az van, hogy ha egy nálam fiatalabb illető magázni kezd engem, akár szakmabeli, akár nem, de úgy ítélem meg, hogy a kölcsönös magázódás túlságosan nagy formalitás lenne, vagy azt látom, hogy szerencsétlen nem tudja eldönteni, hogy tegezzen-e vagy magázzon, akkor egyértelműen kijelentem neki, hogy tegeződjünk. Számomra ez az egyik fél tegez, a másik meg szerencsétlenkedik felállás olyan, mintha az egyik fél gyerekszerepbe kényszerülne, most akkor vagy magázódás, vagy tegeződés, de akkor bármelyiket is választják, legyen kölcsönös. És igen, szeretem, ha egyértelmű a dolog, nekem legalábbis biztosabb az, ha a másik fél ki is mondja, hogy tegeződjünk. Tudom, hogy sokszor lazán veszik az emberek az illemet, én azért rendszerint rigorózus vagyok, vagy legalábbis kínosan érzem magam, ha pl. nem tudom, mit tegyek, mint a fenti esetben is. Én ugyanis úgy értelmezem, hogy ha valaki tegezve szólít meg egy olyan embert, akit már egy ideje ismer, akkor ezzel azt jelzi, hogy ő a maga részéről oldottabbnak tekinti a két ember viszonyát, csak akkor ez legyen érvényes mindkét félre. Lehet, hogy én vagyok csak ennyire merev, de szeretem, ha valaki egyértelműen közli, hogy mit lehet. Számomra a tegeződés felajánlása egy jelképes, de fontos gesztus, ugyanakkor tisztázza két ember viszonyát is. Őszintén szólva nekem kicsit rosszul esik ez a csendőrpertu és a tisztázatlanság, ez olyan, mintha engem nem tartanának felnőttnek vagy szakmabelinek.
2016. aug. 2. 10:40
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!