A levél végén az "Üdvözlettel" után nem kell kettőspont vagy vessző?





Kicsit régebbi a kérdés, de azért mégis írok hozzá, ha már a keresőben így megátaláltam.
A helyesírás és a levelezési ismeretek részben eltérnek egymástól, másrészt hatással vannak egymásra.
A hivatalos levelezési ismeretek szerint nem kell semmilyen írásjel, mivel nem mondatként funkcionál az elköszönés. Ez legalábbis a leghivatalosabb verzió amit mondjuk nem feltétlenül tartanak be, érthető okokból egyébként.
Az elköszönés olyan önálló tartalom, mint egy szlogen, vagy egy könyv címe, ahol szintén nincs írásjel a végén. Az is igaz, hogy ezzel az elköszönés így nincs összhangban a levél eleji köszönés/megszólítással, ahol meg levelezési szak szempontból is kell írásjel a végére, mégpedig felkiáltójel.
Tehát a hivatalos ez az alábbi.
Üdvözlettel
X Y
Viszont ez könnyen lehet, hogy alakulni fog több okból is. Egyik az említett összhang hiánya a megszólításbeli írásmóddal, másik pedig, hogy szerintem is valamit megkíván a vége. Több lehetőség is némiképp szokásban van, sőt amit itt említettek minden válasz elfogadható így vagy úgy. A vessző angol nyelvterületen használatos és összekapcsolja a névvel, pont úgy mint a kettőspont ami ilyenkor valamire mutató szerepű.
A legjobbnak, ha már eltérünk a levelezési szabályoktól én a felkiáltójelet tartom, ami egy fontossági hangsúlyt ad neki. A vesszős eset kicsit unalmasan felsorolás szerűen hangzik, a kettőspont meg kicsit jellegteleníti és a névre mutató hangsúlyt képez.
Tehát így tartod helyesnek?
Üdvözlettel!
X Y
Én maradok a vesszőnél.





A vessző is jó. A felkiáltójel nekem abban hangzik jobbnak, hogy megadja azt az érzelmi nyomatékot amit oda szerintem illik.
Egy dolog kimaradt a vesszős lehetőségből. Ha vesszőt teszünk oda akkor az elköszönés és a név mondatot alkot, illetve alkotna, mivel írásjel került a két szöveg közé. Ezért ha van vessző akkor mondatvégi írásjel is kell.
Mindent összevetve szerintem az alábbiak a megfelelőek.
Hivatalosan
Üdvözlettel
X Y
---
Üdvözlettel,
X Y!
---
Üdvözlettel:
X Y!
Ha nincs a végén is írásjel akkor szedett-vedett kuszaság, mert vagy mondat normálisan, vagy önálló szövegelemek.
A mondatvégi pontot is jónak tartom, de nekem nagyon kijelentő hangzású, nélkülözi az elköszönés hangsúlyát. Bár hivatalos közegben megfelelő lehet a diszkréciója miatt.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!