A száj befogása hol, miért, és mióta jelent sírást?










Nem csak a sírásnál, a nevetésnél is előfordul ilyesmi.
Régen - vagy talán még ma is - a fogak hiányát vagy a csúnya fogakat akarták ezzel leplezni.





Nem gépek vagyunk, vannak ösztöneink is. Ezek olykor logikusnak nem tűnő dolgokra késztetnek minket.
Miért takarjuk el a szemünket, ha nagyon nem akarunk látni valamit? Elég lenne lehunyni.
A kiáltás, sírás magunkba fojtására tett önkéntelen mozdulat sem egy hatékony, átgondolt tevékenység, inkább ösztönös és már csak a szándék megerősítését szolgálja.
Közvetlen fenyegetettség esetén fordulhat az elő, hogy például valaki rejtőzik a támadója elől és félelmében a sírás kerülgeti, az ekkor kiadott önkéntelen hangok elárulhatják, ezt megelőzendő fogja be a saját száját. Innen is eredhet ez a mozdulat, csak már ezt a funkcióját elvesztette.
A lényeg: nem a sírást jelzi ezzel, éppen ellenkezőleg, igyekszik elrejteni azt a környezete elől valamilyen okból.
(Azt kétlem, hogy valaki nagyon mély fájdalmában azon aggódna, hogy meglátják-e a rossz fogait)










Az "ösztön" szót igen vicces, hogy sokan használják, de mint pl. most a kérdező is, sokan nem is igazán értik, hogy mi érthetnénk alatta, ha etológiai szempontból ugyan helyes volna ez a kifejezés.
Jelen esetben ugyanis meggyőződésem, hogy az egyik válaszoló igen helyesen arra a következtetésre jutott, hogy ez egyfajta öröklött viselkedéselem. Amit, mint a kérdező is írta, tanulási folyamat után lehet befolyásolni. Egyébként szinte bármilyen "meghatározó" érzelem kiválthatja az emberből az arc eltakarását, pl. ha valami hülyeséget mondasz vagy teszel, akkor is gyakran az orrodat kezdet "vakargatni" (persze, kívülről! =D), vagy "részlegesen" eltakarod az arcod. Ha valami egyértelmű dolog nem esett le elsőre, akkor a homlokodra csapsz, vagy eltakarod a homlokodat.
Az az igazság, hogy az ember metakommunikációjában legalább annyira hangsúlyos pl. a kezek által végzett jelzés is, mint a mimika, csak mi valahogyan mégsem tartjuk olyan "egyértelműnek" (mint pl. a mosolygást: azt nem kérdezi senki, hogy a mosolygás miért azt jelenti, amit), ráadásul a kezekkel végzett kommunikáció egyedenként eléggé eltérő lehet. De például a kutya megtanulja és felismeri a gazdájának ezeket a jelzéseit is, ahogyan a lovak közül is elég sokan képesek erre (többek közt Clever Hans).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!