Baj az, ha egy férfi szociális vonatkozásban alázatosan viselkedik a szebbik nemmel szemben?
Kedves Kérdező! Valamiért nem hiszem, hogy az a viselkedési minta, amit írtál teljes mértékben egyezne a személyiségeddel. Hogy miért gondolom ezt? Mert csupa olyan dolgot soroltál fel, ami nem egyedül az adott nőnek szól, annál inkább a külvilágnak. Gondolok itt a forgalmas helyen történő kézcsókra, a színházra, az étteremre. És azt, hogy nőnapkor virágot adunk a párunknak meg kifejezetten nevetséges ide sorolni. Számomra az, hogy valaki mennyire Férfi nem ezeken múlik, hanem inkább azon, hogy hogyan viselkedik velem a szürke hétköznapok során. És még annyit, hogy szerintem egy igazi Úriembernek ez a fajta viselkedés annyira természetes, hogy eszébe nem jutna ezzel mások előtt kérkedni. De bocs, ha tévesen ítéltelek meg.
Az pedig tényleg igaz, hogy nem csak az Urak, de a Hölgyek tábora is lecsökkent. Hogy melyik volt az ok és melyik volt az okozat, azt nagyjából annyira tudnánk megállapítani, mint mondjuk a tojás vagy a tyúk esetében.
Azért egyszer szívesen kipróbálnám milyen lehet igazi Hölgynek lenni egy igazi Úriember oldalán...
Ugyan már kedves meme22,
miért gondolod hogy bárkinek is meg kellene felelnem önmagamon kívül?
Természetesen nem csókolgatom mindenki kezét. Ez spontán szituáció ami egyáltalán nem hoz zavarba, (másképp nem tenném). Sőt a legtöbb esetben spontán jön. Az sem mindegy kivel állok szemben. Inkább csak olyanoknak, akik érzelmileg közel állnak. A dolog szimbolikája nagyban hasonlít (esetemben!) egy ölelésre.
S hogy kérkednék ezzel a viselkedéssel? Ugyan kérem, ez nevetséges. Mint ahogy azt már leírtam számomra az önelfogadás a legfontosabb tulajdonság, hisz minden tettemen az érződik, ahogy önmagamhoz viszonyulok. Nem azt mondom hogy befejezettnek kellene lenni hisz mi az az életben? Még a halálon is vitatkoznak a tudósok. De az, hogy ezzel én kampányolnék? Az annyira téves megközelítés, mintha azt mondanám, azért fogok kezet egy férfival mert mindenáron azt akarom tudatni a külvilággal hogy ismerjük egymást. A kultúrális tevékenységeket pedig végképp banális dolog lenne összekeverni annak valódi mondanivalójával. Freud mondta annak idelyén valamikor egy torta egyszerűen csak egy torta. Nem kell minden esetben a mögöttes tartalmat kutatnunk. Egy darab megtekintése a legkevésbé sem arról szól hogy gesztusként alkalmazzam. Egyrészt mert elmegyek magamtól is ha arról van szó, másrészt ha nem kedvelném például ezt a tevékenységet, akkor próbálnék más kultúrális elfoglaltságot javasolni annak aki mégis szeretné hogy vele tartsak. Viazont ilyen helyeken vagy éttermekben (aki jár az tudja), még hangsúlyosabb a viselkedési norma betartása. Mondhatni, alapvető. Mint ahogy egy kocsmába nekem kell először belépnem, s csak ezután tartani az ajtót egy nőnek. A kérdéssel tehát egy célom volt. Arra lettem volna kíváncsi, hogy objektív szempontból nem szokatlan, és emiatt esetleg zavarbaejtő-e ez a viselkedés a másik fél számára. Bocsánat ha hosszú voltam, és köszönöm aki válaszolt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!