Mihez kezdjek ezzel?

Sokszor hallom a környezetemben, hogy valakit azért nevetnek ki a háta mögött, mert van egy kis bajsza, vagy mert nem jól szedte ki a szemöldökét stb. Ezek olyan apróságok, én észre sem veszem őket máson. (előfordul, hogy magamon se, pedig nem vagyok igénytelen és igen, mindennap nézek tükörbe) Miért számítanak ezek ennyire? Néha úgy érzem tényleg én vagyok az igénytelen, hogy ezeknek az elvárásoknak nem tudok megfelelni. És a másik, amit észre vettem, hogy környezetemben lévő lányok sokszor nézegetik facebookon egy-egy fiú ismerős barátnőjét. és ha szép a fiú, de csúnya a lány, akkor megy a pletyka, hogy "nézzétek, hogy lehet ilyen csúnya barátnője?" nem egyszer, nem kétszer hallottam már ezt! Miért kell ezen ennyire kiakadni? El sem tudják képzelni, hogy abban a lányban is van valami szép, értékes? Már azért utálok nőnek lenni, mert olyan szinten megy az ítélkezés, amit nem bírok el! Van egy kis "búvóhelyem". Nem tudom ki látott már anime rajongó közösséget, baráti társaságot, de közöttük lehetek teljesen természetes, vagy lehet színes a hajam, vagy lehetek rocker, soha senki sehol nem nézett rám ferde szemmel, pedig sok ilyen, egymástól független közösségben megfordultam már. Sosem mondtam azt, hogy az animék valami nagy erkölcsi normát tükröznének (a legtöbbjük egyáltalán nem) mégis ezekben a közösségekben találtam eddig csak teljes elfogadásra. (amúgy nem vagyok sem rocker, sem színes hajú, de akik ilyenek, azok sem lettek kiközösítve) Ilyen helyekre olyan ritkán jutok el! Tény, hogy minden ilyen napot dátum szerint számon tartok már. Azt nem értem, miért nem lehet minden napom "AnimeCon"? Miért nem találok akár a saját lakhelyemen, AZOK KÖZÖTT, AKIK NEM ANIME RAJONGÓK, olyan embereket, akik nem ítélkeznek rögtön, ahogy meglátnak?

Kisgyerekkorom óta szorongással küzdök, sosem voltam jó a konfliktus kezelésben. Sosem tudtam megvédeni magam. Már szinte menekülnék az ilyen lányoktól, nem érdekelnek, csak hagyjanak békén! De nem lehet, mert közöttük élek. Sehol nem érzem jól magam a hétköznapokban. Mindig aggódom, hogy hibázom, hogy kicikiznek, hogy találnak rajtam valamit, pedig már nem vagyok gyerek. Jó a családi hátterem, de otthon sem vagyok képes megnyugodni. Évente egyszer egy animeconon (fesztivál szerű rendezvény) tudok csak feloldódni, és az ilyen napok minden percére olyan pontosan emlékszem, mintha tegnap lett volna. Jobban várom, mint a karácsonyt. De így nem lehet élni....

Mit tegyek?