Szerintetek létezik annál nagyobb bunkóság, mint amikor ráköszönsz valakire és nem köszön vissza? Az ilyen emberekben mi játszódik le? Nem értem.

Meg tudom érteni, hogy téged ilyen szinten zavar az, ha valaki nem viszonozza a köszönésedet. Számomra ez nem olyan nagy tragédia. Nyilvánvalóan illett volna visszaköszönnie, de ha nem tette meg, hát nem lovagolok rajta...

Egyébként a reakciódból gondoltam, hogy felháborodtál rajta. De hadd fogalmazzam át: túl nagy feneket kerítesz a dolognak.

Szia!

Kétféle ember létezik: aki tud köszönni, és aki bunkó. Gyerekek még nem biztos, hogy tudnak köszönni, a felnőtteknek már nincs mentségük.

Nekem van két ismerősöm akik soha nem köszönnek. Rám néznek hangosan is köszönök mégis semmi. Eleinte azt gondoltam, hogy nem kedvelnek, de láttam, hogy másoknak sem köszönnek.

Mind a kettő elég elvont, álmodozó típus, gondolom egyik fülén be másikon ki ha valaki beszél hozzájuk, de engem nagyon zavart, hogy nem köszönnek. Most már én sem köszönök nekik, jó nem megoldás, de így legalább nem érzem hülyén magam, hogy csak bámul és még egy hellot sem képes mondani.

a) verzió: nem hallotta meg a köszönésed, mert halk voltál/zenét hallgat/másra figyelt/stb.

b) verzió: nem ismert meg. Jó nyilván az illem ilyen esetekben is megköveteli, hogy viszonozd a köszönést, de manapság ugye divat lesz*rni az ilyesmit.

c) abszolút lenéz téged az illető és inkább leharapja a nyelvét, mintsem köszönne egy "olyannak", mint te.

Ilyet sokszor tapasztaltam. Megyek be az osztályterembe, a terem előtt ül egy osztálytársam. Gondolom köszönök neki, elvégre mégis X éve szinte minden nap látjuk egymás pofáját, meg ugye az illem... Szép hangosan, tisztán artikulálva mondom neki, hogy JÓ REGGELT! A csaj meg csak néz rám azzal a tipikus flegma pofával és a világért se nyekkenne meg. Most már hagyom a francba, köszöngessen neki halál.

Tiszta bunkó az a másik, amiért nem képes köszönni, úgyhogy mostantól én sem köszönök neki.

Tetszik ez a gondolkodás.