Mi az energiaital társadalmi megítélése?
Divatos, felesleges és káros.
Aki azt, mondja, hogy nélküle nem bír megmozdulni/felkelni/ébren maradni az hazudik, vagy buta.
Én egy időben ittam, mert problémáim voltak az alvással-ébredéssel, de igyekeztem korlátozni és amint tudtam, megpróbáltam leszokni.
Akik tudták (kollégák, család, barátok), hogy iszom, mind próbáltak róla lebeszélni, hogy ne igyam, mert nagyon egészségtelen (tudtam én ezt, csak felkelni nem bírtam).
Úgyhogy a 25+ éves korosztálynál azt látom, hogy általában nagyon egészségtelennek tartják.
Egyébként, ha valaki 3 műszakban dolgozik, főleg éjszakás műszakban, nem tudja normálisan kipihenni magát. A szervezet nem erre van beállva, hogy néha nappal, néha éjjel aludjunk. Éjszakásban én is volt, hogy nagyon álmos voltam, inkább kávéztam.
Viszont most, hogy jobban belegondolok, tényleg inkább a bunkóbb réteg fogyasztotta a volt melóhelyemen is, amit az utolsó válasz is megerősít.
Maratoni futó vagyok, ha nem is minden hétvégén, de gyakran futok 40-50 km-t hegyi terepen - ergo tudom, miről beszélek. Az energiaital korunk egyik legkárosabb találmánya. Nem biológus vagyok, hanem sportoló, így csak a gyakorlati példákra tudok támaszkodni a megítélésekor, ezek azonban azt mutatják, hogy az energiaital semmivel sem kevésbé káros, mint a cigaretta, az alkohol vagy a kávé.
Sportolóknak pedig különösen tilos, sőt, komolyabb sportolók úgy ódzkodnak tőle, mint a tűztől. A sportteljesítmény javítása végett izotóniás sportitalt szoktunk inni néha, ez azonban teljesen más, mint az energiaital, nem tartalmaz koffeint. (Én személy szerint nem iszom sportitalt sem, szerintem nélkülözhető.)
Az energiaital szörnyű. Az, hogy divatot csináltak belőle, az én szememben emberiségellenes bűncselekmény. A sok kis tizenévesnek még kakaót kéne inni reggelenként, nem energiaitalt. (Természetesen a felnőttekre nézve sem kevésbé káros.)
Le az energiaitallal, de még inkább le a káros és rossz dolgokat pozitív színben feltüntető népbutítással!
(Az energiaital-fogyasztók társadalmi megítélésére is kíváncsi vagy? Nos, a legfőbb véleményem az, hogy a többség nincs tisztában azzal, mekkora veszélyforrás az energiaital. Akik tisztában vannak vele és mégis isszák, azok saját magukat teszik tönkre szándékosan, szívük joga, elvégre szabad akaratuk van. De ne csináljunk már divatot belőle, könyörgöm...)
# 5/5 Időpont ma 14:23
Hát te aztán tudod hogy ki a bunkó..:)
De bizonyára a csendes-visszahúzódó réteg vagy.
Első válaszoló vagyok. Annak a válaszolónak írom ezt aki idézett engem.
Írni akartam azt is ami most következik, de meggondoltam magam, és most nézd meg, mégis szükség van rá.
Dolgoztam egy gyárban 12 órás munkarendben, ami 2 órányi utazásra volt az otthonomtól.
Egy három napos műszak alatt kb 10 órát aludtam. Nem naponta, hanem a három nap alatt összesen, mellé 36 óra munka. Sosem ittam energiaitalt, se kávét. Úgyhogy nem a levegőbe beszélek.
Viszont láttam olyat akit elvitt a mentő, mert a reggeli mellé bedobott három doboz energiaital kiütötte. Hát erre jó az energiaital. Becsapja a szervezetedet, hogy nem is vagy te fáradt, tessék pörögni. Aki sokat dolgozik, annak alvás kell, nem energiaital. Az energiaital a pihenés ellentéte, ami csak ront a helyzeten.
A stílusod meg alpári, minősíthetetlen. Ha nem értesz egyet velem, azt kell mondani, hogy: nem értek egyet veled. Nem azt, hogy csitu, mert egyrészt, aki olvasta a válaszod már formált is egy nem túl előnyös képet rólad, másrészt meg senki sem fog komolyan venni. Ez nem az óvoda, hogy aki keményebben beszól az randizik a bokor mögött Zsuzsival.
Köszi a válaszokat. Én 15 éves vagyok és régebben ittam néha de most hirtelen rászoktam de már nem akarok többször, meg én azért szégyelltem ha a kezemben volt, és tényleg egy kis nyújtózkodás vagy torna jobb mint az. Én nem az alja rétegből származom, de kiváncsi vagyok a megítélésére, szerintem gázak a Monster márkájú ruhák, ítélkezően hangzik de én értelmes embert nem tudok bennük elképzelni, és én is azt láttam hogy nem épp az értelmiség fogyasztja. Egyébként inkább az íze miatt szoktam rá, de tényleg káros főleg ha napi szinten issza valaki.
Valaki írta a kakaót. Én napi szinten ittam kakaót, egy nap akár 5 pohár is, nagyon szerettem, csak most épp nincs :)
3. vagyok:
Nekem a reggeli ébredéskor tényleg segített, de így délután volt egy hullám, amikor meg majdnem felborultam a fáradtságtól. Azért is szoktam le (a káros hatásai miatt is), mert ezeket a hullámokat elég nehezen viseltem. Most kávét iszom reggel, ez nem pörget fel olyan gyorsan és nem dob fel annyira, de legalább a délutáni asztal alá esés sincs meg.
Jól teszed ha leszoksz róla.
Az én szememben kicsit negatív a kép az energiaitalról, mert fölösleges, ok nélkül trendi és egészségtelen. És a környezetemben csak azok a menősködő idióta tinik és "örökké tini" pasik isszák, akik inkább diszkóznak meg buliznak ahelyett, hogy rendesen kialudnák magukat. És hát ez a többség stílusán is meglátszik (bunkó, beképzelt, túl hangos, harsány). Plusz van az a réteg, aki nem tanulta meg rendesen beosztani az idejét, és rászokott a koffeinre (kávé, energiaital), mert másképp nem tudott volna felkelni suliba, munkába.
Ha az emberek tinikorukban megtanulnák azt, hogy az egészségük fontosabb, mint bármi más (akár a buli, akár a túl extenzív tanulás, akár a gépezés), akkor sokkal kevesebb ember lenne, aki ilyeneket iszik, urambocsá függ tőle. Legjobb barátnőm ugyan kávéfüggő, de funkcionálni nem is képes kávé nélkül reggelente, akkor sem, ha szabadságon van, és kipiheni magát, és van, hogy 3 csészével is megiszik egy nap, mert másképp totál zombi - na, ez NEM normális.
Hogy arról ne is beszéljünk, hogy ezek az energiaitalok halálosak is lehetnek, ha rosszul kombinálják őket egyéb italokkal vagy ételekkel, vagy ha túl sokat isznak belőle egyszerre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!