Miért lett ez szokás?
Hát nézd. Én itt vagyok Finnországban már jó ideje. Különbségek, amiket megfigyeltem:
1.) Itt ha bemegyek bármilyen hivatalba, átalában max. negyed óra alatt sorra kerülök. LEGDURVÁBB esetben (ami mondjuk 5-ből 1) egy órát kell várni. Otthon az egy óra az átlagos minimum, annál leginkább több szokott lenni, az a ritka kivétel, ha kevesebb.
2.) Ha már bejutottam, nem úgy néznek rám, hogy "bár meg se születtél volna és egyébként is mit akarsz itt", hanem én vagyok az Ügyfél, ő pedig a Hivatalnok, akinek Dolga És Kötelessége, Hogy Nekem Mindenben Segítsen - és pontosan így is viselkedik. Nem körülményeskedik, hanem készségesen elmagyaráz mindent, válaszol a kérdésekre, alaposan és kimerítően. Gyorsan és hatékonyan dolgozik.
Otthon ez megint csak ritka kivétel, míg az átlag az, hogy húzza a száját, meg hááát... ő ezt nem is tudja... talán egy másik irodában... ahol persze szintén nem tudják... de egy harmadikban kiderül, hogy mégis az elsőnek kéne tudnia, de ő persze továbbra se tudja...
3.) Ha e-mailt írok bármilyen finn hivatalnak/cégnek/intézménynek, általában még aznap választ kapok, vagy esetleg másnap. Ha tényleg NAGYON elfoglaltak (5-ből 1) akkor két munkanapon belül. Otthon teljesen megszokott az akár több hetes "átmeneti idő" is, ha válaszolnak egyáltalán (általában többszöri, végül már telefont is bevonó nyaggatás után), és akkor még én érezzem magam megtisztelve, amiért méltóztattak válaszolni. (ha méltóztatnak)
4.) Ha bemegyek bármelyik boltba, azt látom, hogy az egészséges holmi a standard, ár tekintetében is (olcsó). Otthon az egészségtelen az olcsó, az egészséges a drága. Csoda, hogy úgy áll az egészségügyünk, ahogy?
5.) Ha már egészség: MINDENKI sportol, még a 80 éves mami is legalább nordic walkingol, vagy biciklizik. Otthon...?
6.) Ha egy finnt megkérek - bármilyen ügyben - hogy segítsen, nem kifogásokat keres, hanem tényleg segít. Persze itt is van, hogy épp TÉNYLEG nem ér rá, de akkor TÉNYLEG nem ér rá, mert lehet tudni, hogy valóban dolga van. Otthon is vannak persze segítőkész emberek, de sajnos megint csak nem ők vannak többen.
7.) Munkamorál: részben említettem már a hivatalnokok kapcsán, de érdekes dolog még a Sanyi-effektus teljes hiánya is: itt, ha valahol pl. útfelbontás, építkezés, miegyéb van, akkor MINDEN munkás dolgozik, teljes gőzzel. Nálunk otthon "Sanyi" ássa a gödröt, a többi meg támasztja az ásót. Itt ilyet nem láttam egyszer se.
Sorolhatnám még, mert bőven lenne mit, de ízelítőnek elég ennyi is. Gyűjts össze egy kis pénzt, és indulj el egy kis nyugat (vagy még inkább észak, Skandinávia-)túrára és nézz körül - hogy a saját szemeddel lásd, miért is mondanak olyan sokan ilyesmiket. Akkor lesz min elgondolkodnod. Amíg nem nézed meg a saját szemeddel, addig úgyse fogod elhinni.
Kedves, Draga Kerdezo! Azert lett ez a szokas, mert otthon semmi nincs, otthon csak a pusztulat van! Nem a nyomorult magyar ember tehet errol!!! Hanem a kormany! Istenem, en az osszes magyart kihoznam (aki jonne persze) Angliaba, Londonba, hogy eljen, lasson, es tudja meg mit jelent az elet!
Az, amikor nem alaznak meg, amikor nem nez hulyenek az allam, amikor kinyalja a fenekemet az allam, mert van egy gyerekem...stb. nem sorolom, mert ugysem hiszed el.
De azt elhiheted, hogy tobb orszagban eltem mar, de soha de soha Magyarorszagra mar nem fogok hazamenni elni.
Szerintem onnan el kell menni, meghozza minel messzebbre!
En otthon egy kozepiskolai erettsegivel, egy kozepfoku nyelvvizsgaval, oszinten szolva senkinek ereztem magamat. Honaprol honapra eltem, es orultem, hogy volt munkahelyem, pedig egy nagyvarosban eltem.
Te otthon elsz, te tudsz mindent. Mar nem irok tobbet, mert igy is tul hosszura sikerult.
De azt azert meg leirom, hogy nem a magyar emberrel van a gond, hanem a magyar politikaval, azokkal akik a Parlamentben ulnek. Ok dontenek mindenrol. Iszonyat mit tettek az orszaggal!!!
22:46:
Ez nem ócsárlás! Ez az igazság! Attól még, hogy fáj, igazság marad! Most hazudhatjuk azt, hogy otthon milyen jók a dolgok, de kit akarunk ezzel becsapni?
Ha én egy lepukkant panelben lakom, ami beázik, nincs fűtés és áram, akkor mondjam azt a szomszédnak, hogy Te Józsi, milyen jó itt lakni, nem igaz?
Kérdező, ez az ország már nem az a gyönyörű hely, ahova honfoglaló őseink letelepedtek. Én diplomás leszek, és már dolgozom, de nagyon bizonytalan a munkaügyi helyzet, és nem sok esélyt látok arra, hogy olyan munkát találjak, amiből megélek, és ami tartós lesz. Én nem akarok nyomorogni, nem akarok munkanélküli segélyért vagy másért kuncsorogni. Én tanultam azért, mert amit tanultam, egy álmom valóra váltásához szükséges alaptanulmány. De itthon nem tudom kamatoztatni, és akármennyire is hazám, nem akarok fiatalon tönkremenni tele célokkal tervekkel, amiket nem tudok megvalósítani, mert itt a tehetség nem számít, ha nem vagy valakinek a valakije, akinek sok pénze van, vagy hatalma.
Én jártam külföldön, nem is kell túl messze menni, Olaszországban többször is, nagyon szeretem azt az országot, nagyon közvetlenek és kedvesek, segítőkészek az emberek, és egyszer Ausztriában, ott meg minden ügyintézés villámgyors, akkor is, ha idegen vagy.
Én nem mondogatom, hogy bunkó magyarok meg csodás külföldiek, mert nem a helytől és a származástól függ a viselkedés, és sehol nem fonják kolbászból a kerítést, de talán több esélyem van megélni és kibontakozni olyan helyen, ahol nézik azt is, hogy szeretnék dolgozni és van tehetségem, és nem csak az számít, hogy mennyi pénzem vagy protekcióm van. Én diploma után mindenképpen ki szeretnék menni egy időre.
Én nem ócsárolóm a magyarokat ,én is az avgyok,szeretem a helyet ahol élek a tájat,a csiscergő madárkákat a fákon ...de b@sszameg ez nem egy rozsaszin habos mese,és ha tetszik ha nem itt nem lehet megélni tisztességes munkából. Akkora bűn ez,hogy nekem ha lehetőségem adódna kimennék valahova dolgozni,mert itt hiába tanul az ember 3-4-5 éveket,hiánba van két diplomája hiába beszél x nyelvet ,ha nincsenek kapcsolataid éhen is dögölhetsz..ivesen le van fosva..ha szülsz egy gyereket akkor 3 an kell nyomroogni havi 100 ropibol ha nem kevesebből. Én nem tartom magam hazaárulónak ,azért mert nem ilyen életet akarok.
Persze akinek van miből élni,az veri itt a nyálát,hogy szégyelljem össze magamat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!