Milyen volt régen internet nélkül az élet? Valaki mesélne nekem egy kicsit?

Sokkal jobb volt. Mivel a megfelelő módon használva a net is hasznos, én is használom, a felnövekvő generáció azonban már nem is tud nélküle élni, és ez egy rendkívül súlyos probléma.

Régen ha akartál venni valamit, elmentél a boltba. Ha nem tudtad, hol lehet kapni, megkérdezted a rokonaidat vagy a szomszédot. Ha valami nagy dolgot készültél venni (autót, házat), akkor sokáig nézegetted az újságokban az apróhirdetési rovatot, a szimpatikusakat bekarikáztad, felhívtad és megnézted.

Egy nyaralás során nem chateltél naponta órákat az otthon maradt rokonaiddal vagy barátaiddal, hanem küldtél nekik egy képeslapot, amelynek a célja nem az információcsere volt, hanem egyszerűen az volt a szokás, hogy a nyaraláson képeslapot küldünk haza.

A telefonszámokat felírtuk egy füzetbe, vagy az ismerőseink számát aláhúztuk a telefonkönyvben, amely egy hatalmas kódex volt, és a telefonasztalka aljában tartottuk a telefon alatt, az előszobában.

Aztán kamaszkoromban édesanyám elújságolta, hogy feltalálták a vezeték nélküli telefont, amit magaddal vihetsz akár az udvarra is. Először azt hittem, hogy csak tréfál, mert hát milyen telefon az, aminek nincs zsinórja? Akkor meg hogyan működik?

Boldog vagyok, hogy én még a telekommunikációs forradalom kora előtt nőttem fel, így nem váltam függővé. A net és a többi vívmány hasznos is lehet, de éppúgy káros is. Kirándulj, sportolj, kézműveskedj, olvass, kertészkedj, biciklizz a barátaiddal, ne a neten meg a Facebookon üsd el az időt!

Mikor én felnőttem, nemhogy a telefonon nem volt net, net még nem is létezett, de mobiltelefon se. Vezetékes telefonja is csak vagy minden ötödik lakásnak volt.

A TV-ben egy adó volt (fekete-fehérben), hétfőn az se.

Ha valakivel beszélgetni akartam, akkor fogtam magam és elsétáltam hozzá, aztán beszélgettünk, játszottunk.

Ha meg volt beszélve egy találkozó, akkor az úgy is volt, nem tudta kimenteni magát senki.

Állandóan a játszótéren gyülekeztek a gyerekek, rengeteg közös játék volt, sorbanálltunk a pingpongasztalnál, a focipályán már a következő harmadik meccs győztese is ki volt hívva.

Jobban ismertük egymást, mint most.

Mi még meghúztuk a lányok haját, ha megtetszettek, nem azon agyaltunk, hogy bejelöljük-e facebook-on.

#14-esnek

Ha pár évtizeddel korábban születtél volna (én 1966-ban), akkor meg az azelőtti időt sírhatnád vissza, nyilván a világháború nélkül.

Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre, ez igaz is.

De sajnos egyre kevesebb a szemtől-szembe párbeszéd az emberek között.

Falun nőttem fel én is, akkoriban egymáshoz jártunk a faluban, ismertem nagyon sok velem egykorú srácot akinek számítógépe volt, és egymáshoz vittük a játékokat floppy (!) lemezen. Emlékszem mikor bejött a Heroes 3 az még hatalmas nagy szó volt a faluban, hogy nekem megvan. Vmi 500+ floppy kellett ahhoz, hogy áttudjuk vinni egymáshoz. Nem volt mobiltelefon, sem facebook, vezetékes telefon volt. Azon hívtuk egymást. Vagy egyszerűen kimentünk biciklivel a faluba csavarogni és tudtuk hol a másik, vagy felé mentünk, megkérdeztük a szülőket merre van. Az utcában mindig összevoltak verődve a gyerekek esténként. Bicikliztünk, hülyéskedtünk, barkácsolgattunk. Más volt valahogy. Emberközelibb. Sokkal kevesebbet használtuk a technikát, egyszerűen szükségtelen volt. Ha valakivel beszélni akartál, elmentél hozzá. Nem írtál neki facebookon. Tévézni azért tévézgettünk, átjártunk egymáshoz filmet nézni. Akkoriban a videótéka nagy dolog volt, rengeteg filmet kikölcsönöztünk. Unokatestvéreméknél rendszeresen filmeket néztünk.

Összefoglalva: hasznos a technika, de ne menjen az emberi kapcsolatok kárára! Nemcsak a gyártóé a felelősség, hanem a felhasználóé is.