Miért nem köszönnek a gyerekkori ismerőseim?
28 éves vagyok, 10 éve költöztem el a fővárosba. Akkoriban még nem volt iwiw sem, meg facebook, a telefonszámok cserélődtek, így szépen eltűntünk a gyerekkori barátokkal, ismerősökkel egymás szeme elöl.
Már sok alkalommal találkoztam ideköltözött régi osztálytársakkal, nagyon jó barátokkal, akikkel együtt táboroztam, stb.
Viszont nem ismer meg senki, nem is köszönnek. A múlt héten találkoztam az egyik nagyon jó barátommal, gyerekkoromban szomszédok voltunk, aztán mi elköltöztünk, de 16 éves koromig éjjel-nappal együtt lógtunk, a szüleink a mai napig találkoznak a városban. Ráköszönök mosolyogva, hogy "Szevasz Varga Béci, rég láttalak!" erre csak néz, elfordul és beszélget tovább a haverjaival.
És ez nem először csak ennél az embernél fordult elő. Volt hogy konkrétan odamentem kezet nyújtva egy volt osztálytársamhoz és csak bambán nézett, annyit mondott "hello" és továbbment.
Ti ezt mire vélnétek? Nem változtam sokat, azok akik gyerekkoromban felnőttek voltak simán visszaköszönnek, rámköszönnek, elbeszélgetnek velem. Az említett haverok szülei is rendszeresen kérdezgetnek ha otthon járok. Én üzenek is hogy üdvözlöm a havert, mi van vele?
Ártani nem ártottam senkinek semmit. Az hogy külön sodort minket az élet meg talán nem nagy sértés vagy bűn.
Mit gondoltok?
Biztos, hogy ők is felismernek. Nekem jobban megy a sorom szerencsére, de soha nem nagyképűsködök, barátságosan, barátian szoktam köszönni mindig, mintha még most is jó barátságban lennénk.
Arra még nem gondoltam hogy nekik van valami szégyellnivalójuk. Engem nem zavar semmi, én nem nézek senkire rossz szemmel, bárhogy is alakult az élete. Sajnálom nagyon a dolgot és nem tudom mire vélni.
"Óh, a régi csibészek nem ismernek engem meg
Nézik, mit nézek, aztán tovább mennek"
(Omega) :D
Szerintem sokan azért nem reagálnak, mert már más életet élnek, és vagy nem akarnak emlékezni a régi időkre, vagy nem tudják kezelni a helyzetet, hogy hirtelen visszacsöppennek a gyerekkorukba. Esetleg érzik, hogy érdeklődni kellene meg dumálni, de nincs mondanivalójuk, vagy nem érdekli őket, és kerülik a "Mizu? ..Hát az tök jó." beszélgetéseket, vagy a kínos csendet. :)
Hát ez az Omega szám tényleg ide illik :D
Hát valószínűleg így lehet ahogy írod. Csak én nem vagyok ilyen és furcsa a szituáció. Valahogy én nem tudok ilyen bunkó lenni olyanokkal akikkel együtt nőttem fel, együtt éltünk át csomó mindent. Nem várom el hogy újra barátkozzunk, csak egy köszönönés, "hogy vagy?" "örülök hogy találkoztunk" ......
Nem baj, én továbbra is köszönök, aztán ha nem köszönnek vissza az ő bajuk, nem én vagyok a bunkó.
Lehet hogy nem ismernek fel.
Én például 2 hete találkoztam egy régi haverommal aki jó messzire költözött még úgy 7 éve. Azóta nem tartottuk a kapcsolatot túl sokáig, mert iwiwről myvipről eltűnt, msn en sem volt elérhető, meg ugye akkor én is új életbe csöppentem, új embereket ismertem meg új baráti köröm lett, mert én is elköltöztem egy pár várossal arrébb. Azóta már visszaköltöztem a szüleimhez a barátnőmmel, és 2 hete a régi gyerekkori barátom is visszaköltözött állítólag, de amikor jött velem szembe az utcán csak nézett rám amikor köszöntem neki, és aztán nagy nehezen lesett neki hogy kivagyok.
Persze külsőre én is sokat változtam, mert felszedtem pár kilót izomba persze, meg magasabb is lettem jóval, plusz sötétebb ruhákat viselek meg a hajam is hosszú meg van egy kis szakállam is. De nagy nehezen leesett neki kivagyok de hamar lelécelt a fenébe. Azóta nem láttam és persze nincs fent egy közösségi oldalon sem, elvan tűnve. Van egy közös ismerősünk akivel heti szinten tartom a kapcsolatot, ős a szomszédja és látta hogy már 1 hónapja visszaköltözött, de nagyon zárkózott lett, sosem látta kidugni az orrát, legtöbbször csak az anyja meg a nővére fedezte hogy éppen most ment el, nincs itthon, pedig végig otthon volt mert látta hogy a szobájában ég a kislámpa meg megy a TV.
Ez van sok régi ismerős már nem ismerik fel egymást, nálam is így van.
Van egy csaj is akivel 3 éve jártam és ő sem ismert fel az utcán, pedig nem is voltunk rosszba amikor szakítottunk, a barátság megmaradt egy ideig, de nála már teljes képszakadás volt, egyáltalán nem ismert meg.
Ezt én is megfigyeltem magamon is máson is!
Arról van szerintem szó,ha egy bizonyos ideig nem része már valaki az életednek! akkor ezek a viszonyok elavulnak, kihúlnek, és közönybe fulladnak.
Érzi mindkét oldal,hogy "hát ez felém se fingott , nem érdeklődött irántam" akkor mi a fenének foglalkozzon már vele, nem volt szükség a társaságára, minek nyomuljon, tolakodjon most oda hozzá, meg feleslegesen jópofáskodjon stb.... Vagy esetleg nem úgy jött neki össze az élet, és komplexusa van ez miatt az is egy ok lehet, a lényeg én is így viszonyulok sok régi ismerőshöz, középsulis osztálytársakhoz is, ha látom őket buszmegállóban, rájuk se köszönök, úgy elkerüljük egymást és kész.
Ezek ilyen dolgok. Az emberi kapcsolatok elavulnak!
Bár akárhogy is, volt olyan is aki rámköszönt, régi jó ismerős, és be kell valljam állati jól esett számomra. De én biztos nem köszöntem volna rá, valamiért ösztönösen nem akartam. PEdig a mai napig kedvelem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!