Miért szomorít el, mikor körülnézek?
Pár napja segítséget kértem felborult magánéletemmel kapcsolatban, erre annyi olyan választ kaptam, amiben rettenetes jelzőkkel illettek, hogy majdnem kirohantam a világból, ráadásul a kérdésemben csak egy általam kiválasztott fiúról volt szó, aki sikerült elfelejtetnie velem egy másiknak. Szerintem nem kell elmondanom, milyen kifejezéseket írtak le, ami teljesen indokolatlan volt.
Felzaklatott. Talán én vagyok az ostoba, hogy az emberek rosszindulatát a lelkemre veszem, de annyira elszomorodtam, hogy elmondani sem lehet.
Ez mind körülvesz minket. Az emberek nagy százaléka ilyen, akik áttipornak mások érzésein, főleg a gyengéket kihasználva.
Csak engem bánt ennyire a helyzetünk, vagy mást is?
Ha van más is (és kell, hogy legyen), akkor nekik is ennyire fáj, mennyire tétlenek? Nem lehet semmit sem tenni, mert változtatásra nem lenne lehetőség.
Nap, mint nap áttipornak rajtam, és tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli. Kezdem úgy érezni magam, hogy nem is azok hibája, akik bántanak, hanem az enyém, mert hagyom nekik. Mert én miért bántsam őt? Lehet, hogy ő megtette, de ezért nem fogok én is úgy cselekedni.
Bármit teszek, el sem gondolkodnának a szavaikon, és ez jobban fáj, mint bármi más.
Néha, mikor olvasom itt a válaszokat, engem is elborzaszt ez a sok rosszindulat. Úgy berágok, hogy napokig nem jövök az oldalra sem. Pedig itt azért kérdezünk, mert a kívülálló sokszor észreveszi azt, ami nekünk olyan nagyon szembe ötlő lenne, de mégsem látjuk. Nem is azzal van baj, hogy megírják a véleményüket, hiszen ezért kérdezünk. A stílussal, a megfogalmazással. Tuti, hogy a kérdező sem szent, de akik a rosszindulatú, sértő válaszokat adják, azok feje felett sem leng a glória.
Vigasztaljon, több a normális, segítőkész ember, mint aki itt éli ki az agresszivitását.
Kellemes ünnepeket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!