Jogos volt a tanárom reakciója?
Egy csoportban vagyok a volt igazgatóhelyettes (szeptemberben mondott le) fiàval nyelvi òràn. Felelt ma, semmit nem tudott, össze-vissza beszélt, nàla volt a tankönyv, és felelés közben nyitogatta. 4-est akart adni neki, mire reflexbòl 'fel óngattam', de nem làtta, hogy èn voltam. Vègül 3-ast adott neki, mire hàtra forultam, és mondtam a mögöttem ülő csajnak, hogy 'ìgy èn is lefeleltem volna, de nem ilyen jegyet kaptam volna', mire a tanàr meghallotta, megsértődött, és szaktanàrit adott.
Kikívànkozott, mert elegem volt, hogy a gyerek 3 hét utàn hajlandò megìrni a témazàròt, akkor felel, amikor akar, nem írja be neki az 1-eseket.
Velem van a baj?
19l
Mint ha csak én lettem volna ennyi idősen:))) Igaz, még most sem gyógyultam ki abból, hogy ne én legyek az igazság bajnoka. Nekem áltiban, hatodikban volt egy ilyen sztorim, tanár gyereke genya jegyet kapott nyelvből, rögtön hívták is ki javítani, igaz nemcsak őt, másokat is, de engem nem. Mondtam is jó hangosan: ja,a tanár gyerekét már hívja is ki javítani, nehogy rossz jegyet kelljen beírni a naplóba...
Akkor csak annyi volt a "szankció", hogy csúnyán nézett a tan.néni, de volt annyi igazságérzete, hogy javíthattam én is.
Fejlett az igazságérzeted, van szád, semmi olyat nem tettél, ami szaktanárit von maga után.
Jah, hogy bíráltad a tanárt? Engem a beszólásod önvizsgálatra ingerelt volna, nem szankcióra.
egy pedagógus
Egyetértek az előző hozzászóló pedagógussal. De gondolom a tanárod arra hivatkozna, ha rákérdeznél, hogy órán beszélgettél.
Egy kérdésem lehet, ha nem baj? Mit jelent az, hogy "fel óngatni"?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!