Nővel kezet fogni tiszteletlenség?

Akkor illetlenség, ha nem a nő nyújt neked először kezet.

Mindig a nő kezdeményezi a kéznyújtást, nem a férfi.

"A kézfogás alapvető szabályai:

Mindig az idősebb nyújt kezet a fiatalabbnak, a nő a férfinak, a vezető a beosztottnak, az oktató a tanulónak, a magasabb beosztású az alacsonyabb beosztásúnak. A másik fél abban az esetben se tolakodjon a kézfogással, ha az előbb felsoroltak valamelyike elfelejti a kezét nyújtani. Ilyen esetben elmarad a kézfogás. Ha a kézfogás előtt ül illik felállni és úgy fogadni a nyújtott kezet. Nem illik hosszasan fogni a másik kezét, nem szokás szorongatni, ropogtatni, erősen rázni a társ kezét.

A kézfogás egyszerű, rövid és határozott mozdulat legyen. A kézfogás ereje a partner fizikai állapotához kell, hogy igazodjék.

A kézfogás kölcsönös udvariasság. Ne ragadjuk meg a másik kezet. Rángatni vagy megszorítani épp annyira illetlen dolog, mint a felületes, semmibe nem vevő kézfogás, ha csupán érintés válik belőle. Csak tiszta kezet nyújtsunk és nézzünk egyenesen a partner szemébe. A tekintet adja meg az üdvözlés igazi értelmét.

Ha kesztyűt visel mindkét fél akkor lehet kesztyűben is kezet fogni. Viszont ha bármelyikük a két fél közül nem visel kesztyűt, akkor annak aki viseli a kézfogás előtt le kell vennie azt és puszta kézzel kell kezet fogni.

Valószínű, hogy a kesztyű lehúzásának szokása, a kézfogáshoz hasonlóan szintén még hajdani lovagkori maradvány. A tetőtől talpig páncélozott lovagok a kezüket széles formájú (ujjnélküli) kesztyűkkel védték, amelyeket vaspántokkal, fém gyűrűkkel erősítették meg. Barátságos kézfogás előtt a kölcsönös jó szándék bemutatása céljából lehúzták a kesztyűt a kézről.

Lovagi kihívásoknál a kesztyűvel történt arculcsapás a legsúlyosabb sértésnek számított és életre-halálra szóló párbajjal lehetett csak elégtételt adni. Az arculcsapást szimbolikusan a kihívott fél elé dobott kesztyű jelképezte.

A lovagkor hölgyeinél viszont a kesztyű átadása vagy kesztyű-ajándék a férfi számára megtiszteltetés és a vonzalom kifejezője volt. Lovagi tornákon vagy csatában a lovag a sisakján hordta szíve választottjának kesztyűjét.

A későbbi udvari etikett kiterjedt a kesztyűviseletre is. Valamit átvenni kesztyűs kézzel vagy átnyújtani másnak nagyon durva illem-hibát jelentett volna. Talán ez az oka, hogy az udvari ünnepségeken az előkelő férfiak a kesztyűt gyakran övükbe rejtették, nehogy feledékenységből megtévedjenek.

Nagyfokú tiszteletlenség és megalázó-lekicsinylő dolog, ha kesztyűs kézzel fog valaki kezet olyan emberrel aki nem visel kesztyűt!

Természetesen ezalól lehet kivétel. Nők még akkor sem húzzák le kesztyűjüket az utcán, ha csupasz a férfi keze.

A kézfogás szokásai más kultúrkörökben sokféle változatosságot mutatnak.

Vannak akik a kézfogást gyengéd, erős vagy texasinak nevezik. Károly walesi herceg arról panaszkodott, hogy a texasiakra az új passzírozó kézrázás a jellemző, a csontropogtató erőfitogtatást nem is lehet másképpen kifejezni.

Az amerikai politikusok között népszerű a kézfogásnak az a változata, amikor a bal kezüket is belevonják a kézrázásba. Az üdvözlés melegségét tekintve ez a gesztus állítólag sokkal bensőségesebbé és barátságosabbá teszi a kézfogást.

A kézfogás nyugati szokása gyorsan terjed Kínában is, ma már elfogadott üdvözlési forma, de gyakran egy bólintás vagy biccentés is elegendő. A kínai férfiak úgy is üdvözölhetik egymást, hogy barátságosan megpaskolják a másik karját. A kínaiak kényelmetlenül érzik magukat, ha megöleljük, vagy megcsókoljuk őket, hacsak nem különösen szoros barátságról van szó.

Dél-Koreában a hagyományos üdvözlési forma érkezéskor és távozáskor egyaránt a meghajlás. A nyugatiak a koreai férfi barátjukat általában enyhe meghajlással és kézfogással üdvözlik. Előfordul, hogy az amerikai politikusokhoz hasonlóan mindkét kezüket használják a kézfogásnál, míg a nők csak bólintanak kissé.

Japánoknál a hagyományos üdvözlési forma a meghajlás, ami nem az alázat, hanem a tisztelet jele. A japánok azonban átvették a kézfogás nyugati gyakorlatát, noha nem szorongatják az ember kezét erősen és előfordulhat, hogy nem néznek a vendég szemébe. Ennek az az oka, hogy hagyományuk szerint az erős szorítás agresszivitást fejez ki, a közvetlen szemkontaktust pedig tolakodónak érzik. Bár a világot járt japán emberek gondosan tanulmányozzák a nyugati viselkedési formákat így előfordulhat, hogy egy japán is megszorítja a kezünket, sőt még a szemünkbe is néz!"