Gyerek-munka-suli-háztartás és a "férj" szabadidejében sem segít csak követel. Rendben van ez így?

Én nem szeretnék csak az egyik oldal elmondása alapján ítéletet mondani, úgyhogy ezt ne várd tőlem.

Viszont elmondom az én szüleim tapasztalatait ugyanebben a témában. Nálunk az volt a gond, hogy anya egész nap velünk meg a háztartással küzdött, és persze estére nyoma se volt annak, hogy ő csinált volna bármit is. Mikor hazaért apa (ő is jó fáradtan), anya mint felmentő seregre várt rá, apa meg persze nem így gondolta, hanem a rumli miatt morgolódott.

A probléma gyökere az volt, hogy nem látták egymás helyzetét. Apa azt látta, hogy anya egész nap itthon van, és mégse bír a háztartással. Anya pedig azt, hogy ő itt egész nap gürcöl, és mikor végre apa hazaérne, akkor is csak morog vele.

Végül a dolog úgy oldódott meg, hogy tisztázták egymás elvárásait és lehetőségeit. Egyrészt anya megtudta apától, hogy a ház tisztaságának melyik része fontos neki (pl. a padlón ne legyenek széthagyva tárgyak, de ha nincs elmosogatva, az nem baj), így jobban a kedvére tudott tenni, hogy apa jobban érezze magát. Másrészt apa is megtudta anyától, hogy az egész napos gyerekmegőrzés egyáltalán nem olyan kis feladat, és azt is, hogy miben tudna segíteni.

Szóval a baj alapja a kommunikáció gyengesége és a hiányos tudás, egymás hiányos ismerete volt. A megoldáshoz persze nem úgy jutottak, hogy varázsütésre elmondták ezeket egymásnak és kész-passz, nincs több vita. Egy hosszabb folyamatra kell gondolni. De a dolog lényege ez volt.

Ha van annyi kapacitásod, olvasd el F. Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam c. könyvét. Nagyon jó módszereket ír le az ilyen problémák kezelésére (bár alapvetően a gyereknevelés kapcsán teszi ezt, de a felnőttek közötti kapcsolatokban is alkalmazhatóak ezek).

Sok sikert!

Öööö.. hát ha természetesnek vetted, hogy a Te feladatod a háztartás és rendrakás, akkor elcs.szted.:)

Kinek a lakásába költöztetek össze és milyen előéletetek van?

Voltatok mindketten önellátók és tartottatok fenn egyedül egy háztartást mielőtt összejöttetek?

Mert ezután elég fura hogy egy férfi visszacsinálódjon gyerek státuszba...

Mi mind a ketten önellátóak voltunk így teljesen természetes lett az is,hogy mindketten mindenből kivesszük a részünket és számomra elképzelhetetlen lett volna olyan,hogy akkor innentől kezdve én csinálok mindent.2 gyerek van és gond nélkül elboldogulna velük egyedül miután mindenbe segít így nem egy elveszett ember lenne akire 2 órára nem lehet hagyni egy 4 és egy 7 hónapos gyereket.Egyébként nagyon szeret főzni és heti legalább 2 új receptet kipróbál és olyan lelkes mindig szóval nálunk főleg övé a konyha,de cserébe se porszívót,se a söprűt,se a felmosót nem kell megfognia :) és miután én sütni imádok nagyon így finomságokkal is van kényeztetve.Munka,gyerekek,háztartás + családi ház jó nagy udvarral és kerttel szóval unalom nincs,de miután ketten vagyunk mindenre (ha már együtt élünk szerintem ez a természetes)így napvégére nem vagyunk hullák és mindig mindennel szépen is haladunk.

Ha neked ez így nem tetszik akkor miért nem teszed neki szóvá???Miért nem teszel ez ellen????

Az első választ feltehetően egy fiatal írta. Abból mindent megtudhatsz.

A pszichológia szerint két ember egymáshoz való viszonya egy szerepjáték (Eric Berne: Emberi játszmák). Két szerep létezik, a gyerek és felnőtt. Nálatok a férj a felnőtt szerepet játssza, és elvárja, hogy a feleség a gyerek szerepet vigye. Ezt tanulta otthon, ilyen a mintája. Mást nem ismer. Meg kell tanítani neki, hogy a feleség szerep nem gyerek szerep. A gyerekre az jellemző, hogy elfogadja a felnőtt dominanciáját, legfeljebb ügyeskedik, esetleg lázad. A felnőtt ezeket nem teszi, mert öntudata van. Nyugodt, megbeszél, sőt megbeszélésre kényszerít, tudja, hogy a másiknak is vannak problémái, hibái is, mint önmagának. Ezért a nehézségekben együttműködés, a nézetkülönbségekben tisztázás szükséges. Mindennek alapja tehát a helyes kommunikáció.

Az első válasz szerzője azt mesélte el, miben különbözik a férfi és női mentalitás. Amelyet általában a másik nem nem ismer. Ez a félreértések alapja (lásd Pease [házaspár]: Miért hazudik a férfi és miért sír nő?).

Egyetlen kiút van: egyensúlyt tartani, megbeszélni, felvilágosítani a saját elvárásokról, problémákról, megkérdezni a másik elvárásait, problémáit. Tisztázni a fontossági sorrendet, mint az első válaszból is látszik. Mindezt nyugodtan, türelemmel, de annál határozottabban. Érzékeltetni kell, hogy felnőtt beszél felnőttel, és a képzelt gyerek-partner nem létezik. Jelen esetben a kezdeményezés a nő feladata, pusztán azon az alapon, hogy neki fűződik nagyobb érdeke hozzá.

"Az előéletünkről annyit hogy mielőtt összeköltöztünk 2 évig élt legénylakásban ami egy katasztrófa övezettel volt egyenlő. Összeköltöztünk"

De hogyan?

Te őhozzá, vagy ő Tehozzád, vagy mindketten egy új, közös otthonba?

" mikor kiderült hogy jön a gyerek és ő kijelentette hogy 10-12óramunka után ne merjem elvárni hogy mégithon is dolgozzon."

Nos, a megfogalmazása beteges. Az ő saját lakásában miért volnál Te elváró?

A saját lakása, ő érte a felelős, nem?

Ezt az elején le kellett volna fektetni.

Határokat kijelölni, territóriumot felosztani.

Ha az olvasás a hobbid, akkor a feljebb valaki által említett "Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?" könyvet is nagyon ajánlom. Én Berne: Emberi játszmák könyvét is olvastam, ami szintén érdekes volt valamennyire, de ahhoz azért kevés az ismeretem a témában, nem is értettem mindent 100%-ban.

Az meg szerintem nagyon ronda dolog, ha a férj reklamál egy-egy rosszabbul sikerült főtt étel miatt. Csak nagyon finoman lehet kritizálni, és legalább az igyekezetet mindig meg kell dicsérni.