Az emberek miért veszik elő a mobiljuka és teszik ki az asztalra ha valahova bemennek?
Mert bármikor kaphatsz egy -sürgős- hívást, amit jó felvenni.
Egy női táskából sokszor lehetetlen időben kibányászni a mobilt. Mire megtalálom és felvenném addigra leteszik.
Én is mindig kiteszem a telefonom az asztalra melóban és otthon is, a barátnőmnél, plusz a kávézóban is... mert így könnyen fel tudom venni ha hívnak. :)
Én halálosan utálom, ha valaki ezt csinálja. Én lenémítva táskába teszem, mert ha épp X-szel vagyok, vele beszélgetek, rá figyelek, akkor övé az elsőbbség :) Úgy is mondhatnám, foglalt a vonal. S ha elbúcsúztunk, elindultunk, majd megnézem, ki keresett közben.
De sosem szakítanám meg a beszélgetést vele, csak azért, mert más épp hív. Na és?
Ugyanezt várom el a másik féltől is. Ha velem van, legyen egészen velem.
Ez a baj a mai világban, hogy az emberek nem tudnak már JELEN lenni... Mindig azt lesik, hogy mi minden történhetne MÉG...
Egyáltalán nem vagánykodásból, ha erre gondoltál.
Én is ki szoktam tenni ahol csak lehet.
Több okból is. Egyrészt hacsak lehet, nem tartom a testemhez közel a telefont. Nem gondolom, hogy jót tesz a folyamatos sugárzás.
Másrészt ha ülök, nyomja az oldalamat.
Harmadrészt: az esetek 90%-ában le van némítva a telefonom...
A legfőbb ok, hogy ha zsebben van és leülünk, akkor kényelmetlen és akár meg is repedhet. A másik, hogy lássák, ki hívja őket, és egy pillanat alatt eldönthessék, sürgős-e, vagy sem, minthogy minden csörgésre (rezgésre) kotorászni kezdjenek a beszélgetés közepén.
Biztos van olyan is, aki felvágásból rakja ki, hogy milyen telója van vagy milyen fontos ember, de ne ítélkezz elsőre, lehet, hogy csak praktikus okoból teszi ki.
Ennek a rejtélynek két megoldása van:
1. akiknél nincs táska, vagy van, de inkább a zsebükben hordják a mobilt, azok azért teszik ki, mert kényelmetlen úgy ülni, hogy ott van még pl a pénztárcád, zsebkendő vagy más dolog is.
2. ha valakit hívnak, akkor nem kell a táskájából előkotornia a telefonját, mert ott van kéznél.
"...ha elbúcsúztunk, elindultunk, majd megnézem, ki keresett közben.
De sosem szakítanám meg a beszélgetést vele, csak azért, mert más épp hív."
Ja persze... végül is ha az ember gyereke telefonál egy telefonfülkéből mert elrabolták, megerőszakolták, megverték és nem tudja hol van... az nem olyan fontos hívás!
Majd a 2 órás traccsparti után vissza hívom a "nincs szám"-ot. .... A gyerekem meg haljon meg, mert én éppen beszélgettem a barátnőmmel és ilyenkor nem illik felvenni a telefont.
Ez most elég durva példa volt. De lehet ilyen. Bármikor megtörténhet. Ezért nálam mindig ott lesz a telefon. Mindig! Majd ha anya/apa leszel megtudod miért.
1. Ha a barátaimmal beszélgetek a kávézóban, nem hiszem hogy őket zavarná ha egy fél perce felveszek egy bejövő hívást. (olyan gyakran engem nem hívnak.) Milyen barát az, aki elvárja hogy amíg együtt vagytok felejtsd el a családi, egyéb kötelezettségeidet?? Az én barátim ilyet nem várnak el. Felveszem a telefont és gyorsan megbeszélem amit kell, és mehet tovább a beszélgetés... nem hiszem hogy ezzel megtörne a "varázs".
"...ha elbúcsúztunk, elindultunk, majd megnézem, ki keresett közben.
De sosem szakítanám meg a beszélgetést vele, csak azért, mert más épp hív."
Persze! Ha az ember gyereke telefonál egy telefonfülkéből mert elrabolták, megerőszakolták, megverték, nem tudja hogy hol van, ...az nem fontos hívás, rá ér később is.
Majd a 2 órás traccsparti után vissza hívom a "nincs szám"-ot....
Vagy ha kijelzi a számot, és vissza hívom X óra múlva, már lehet hogy túl késő...
Ez most durva példa volt, de megtörténhet.
Éppen ezért én soha nem tenném meg azt, hogy lehalkítom a telefonom, bent hagyom a táskában, "majd később vissza hívom az illetőt." Lehet hogy nagyon fontos az a hívás!
És ha egy olyan telefontról hívnak ami nem jelzi ki a számot, még vissza hívásra sincs lehetőség.
A másik pedig hogy milyen barát az, akinek rosszul esik ha a jelenlétében telefonálnak? Ez miért lenne bántó? Az én barátaim nem haragszanak meg, mert egy fél perce fel veszem a telefont. Egy igaz barát nem várja el hogy a beszélgetés idejére lemondjuk anyai/apai, akármilyen kötelezettségünkről.
Tőlem nem várják el hogy abban a 2-3 órában míg együtt vagyunk ne használjam a mobilom.
Attól mert valaki lebonyolít egy telefont, még nem törik meg a "varázs" a beszélgetés közben. Ott folytatódik ahol fél perccel ezelőtt abbamard.
Majd ha szülő leszel megtudod hogy miért jó ha a telefon mindig kéznél van, és elérhető vagy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!