Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Titeket nem zavarnak az...

Titeket nem zavarnak az emberi játszmák?

Figyelt kérdés

Annyira sok nekem, hogy senki nem azt cselekszi, ami jól esik neki, amit szívből tenne, hanem mérlegeli, hogy mit várnak el tőle, hogy jönne ki ebből a legjobban, és inkább jópofizik, lapít és társai.


Ami szintén megdöbbent, ha mégis konfrontálódnak egymással az emberek, akkor is 5 perc múlva úgy csinálnak, mintha semmi nem történt volna. Ráadásul ezeken a szabályokon, mintha még változtatni se lehetne. Nekem is a minap leordította a fejemet a főnök, akkor se volt kedve nagyon meghallgatni az én szemszögemből a helyzetet. Így mikor később, lenyugodtak a kedélyek, rátereltem a vita tárgyára a szót és tisztáztam volna a helyzetet (gondoltam ez mindenki lelkének jobb, ha átbeszéljük), erre szó szerint hülyének tetette magát. Mintha süket és vak volna. Ijesztő volt.

Komolyan mondom néha visszasírom a gyerekkoromat és a napköziben töltött időmet, mert még ott is színvonalasabb volt a társaság, mint a "felnőtt világban".



2012. máj. 19. 13:01
 1/6 anonim ***** válasza:
Nem. Én nem is találkozom ilyen játszmázós emberekkel. Ha kiderülne a főnökömről hogy ilyen, tuti azonnal felmondanék. De eddig egy ilyen főnököm sem volt.
2012. máj. 19. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Én ilyennel még nem találkoztam, de az ismerőseim közül páran számoltak már be róla. Nem nagyon lehet vele mit kezdeni sajnos. :(
2012. máj. 19. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

nálubk az új férfifőnök a női alkalmazotthoz hozzávágott valamit az irodában, mert szabálytalanságra nemet mondott.

Erről mi a véleményetek?



Lehet jogi útra terelni? Sérülés nem volt, mert nem találta el. Mi jön még ???!!!!!

2012. máj. 19. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
ajánlom neked Desmond Morris: Az emberállat című könyvét. Keress rá a neten.
2012. jún. 1. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Köszi a tippet! Érdekesen hangzik.
2012. jún. 2. 09:54
 6/6 anonim ***** válasza:
Az élet egy színház!Sajna,ez így van.A szavak,tettek mogé kell látni...sose higgy el mindent,amit mondanak.Az emberek nagy része,nem oszinte,csak számításbol beszél.S ki az aki nem? Hát ezt nevezik igazi barátnak.Van ilyen?Akinek van,az érti ezt a kozmondást:Akinek igazi barátja van,az nagy kincset talált.Néha jobb hallgatni...biztonságosabb...
2012. jún. 5. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!