Hogy tudnám a kávézóm elől a lebzselő cigányokat elzavarni anélkül, hogy megkéselnének?
Mondd, hogy zaklatják a vevőket, hazudj nyugodtan bármit, amire úgy gondolod, hogy kijönnek, onnantól épp elég elrettentő erő, hogy ott vannak naponta, még ha csak 2 hónapig is.
Pár éve lakott alattam egy elmebeteg nő, napi szinten hívta ki rám a rendőröket, hogy én betörök hozzá és elkapcsolom a tévéjét meg kiborítom a kutya kajáját. Ja, meg hogy 8 cigány lakik nálam, akik lejárnak hozzá főzni. :D Mindig kijöttek, 60 alkalomig. Persze hozzám már sose jöttek fel, mert belátták maguktól, hogy hülye a nő. De kötelesek voltak kimenni hozzá, ha hívta őket.
Plusz egy jó tanács, akár lesz konfliktus, akár nem, a biztonság kedvéért az utcán legyen nálad legalább egy gáz-riasztó fegyver, az üzleten belül pedig gumilövedékes, arra még engedély se kell (persze azt utcára nem viheted).
A virágtartóba a Tűztövist javasolnám. Örökzöld, nagyon strapabíró, szép, gyorsan nő és még a levelei is szúrósak, nem véletlenül szokták kerítések mellé ülteti, sövényt és bokrot is lehet belőle alakítani, de nagyobb virágtartóban is megél megfelelő föld mennyiséggel.
Itt megtalálsz róla mindent amit tudni szeretnél:
Valami akcióval szoktasd oda a helyi rendőröket vagy a helyi gárdistákat.
Én a Gárdában és a JOBBIK-ban jobban bízok, mint a sünökben. Ja, és csak az egyiket választhatod!
(Ha a sünök szoknak oda, ne lepődj meg, ha védelmi pénzt fognak szedni. "szegényeknek" állítólag alacsony a fizetése... )
Sajnos, az sem kizárt, hogy a gyanús egyedek máris azért lebzselnek a kávézód körül, mert "előörsök". Semmi sem zárja ki ugyanis, hogy a környékbeli c. maffia akar velük "megdolgozni" téged: odaküldi őket, hogy félelmet, szorongást, fenyegetettségi érzést keltsenek, esetleg rendezzenek egy "demonstratív balhét", aztán majd jelentkezik az a csapat, amely "védelmet" ajánl ellenük. Ezt a legeslegjobb szándékkal mondom: mindenre gondolni kell manapság, és felkészülni rá. Aztán a legjobb változat, ha csak rémeket láttunk.:((
A Gárda felé azért próbálj szép diszkréten puhatolózni. Sajnos, oda jutottunk, hogy ma már csak a szolidaritás, összezárás, civil összefogás védi meg a magyart; nem véletlenül akarják lejáratni, lehetetlenné tenni.
Azért, kedves Gábor, (ha így hívnak), előfordulhat szerencsés eset is: az, hogy a kompánia csak kellemetlen, de amúgy ártalmatlan. Ez volna még a legjobb. Erősen szorítok neked.
Ird ki, hogy "Rendőrség által bekamerázott terület!!!!"
Nem hinném, hogy állandóan a rendőrség szeme előtt szeretnének szerepelni. Azt úgy se tudják, hogy kamuztál. Nem fogják megtudakolni az illetékestől.
Én is azt javaslom, hogy szoktasd oda a rendőröket.
Olcsó pia rendőrigazolvánnyal, meg ilyenek. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!