Ha az amerikaiak gond nélkül költöznek ide-oda az USÁ-n belül, akkor nincsenek is komolyabb barátaik, simán otthagynak mindent, ha máshol jobb munkát kapnak?
Az az érzésem, a kérdező eddig sem, és most egyre inkább nem utazási kérdéseket tesz fel.
Lehetne törölni a hülyeségeit.
1. Nem csak Amerikában van ez, Nyugat-Európában, sőt Magyarországon is van ilyen réteg, aki sokkal rugalmasabb.
2. Egy barát barát marad, akkor is, ha ritkábban találkoztok.
Én is a harmadik városban élek már, de az előző kettőből is maradtak barátaim.
Pedig igen, semmi pénzért nem hagynám itt a barátaimat és költöznék el tőlük.
Inkább szegényen, de együtt. Nagyon sajnállak, utolsó.
"Az 5-ös nagyon szegény lehet lelkileg, én is nagyon szánom ezt az embertípust"
Szerintem nem kellene kelteni a feszültséget. El kéne fogadni, hogy az emberek nem egyformák, vannak akiknek kevesebbet jelent a barátság, másoknak többet, vannak akik társaságibb emberek, jobban igénylik a közösséget, mások meg kevésbé. Ettől nem lesz egyik csoport sem szánnivaló, sem lenézendő, sem elítélendő szerintem.
"Egy igaz barát többet ér, mint akármilyen munkahely."
Ezt addig nagyon könnyű mondani, amíg van akármilyen munkahelyed.
8: Igazad van, nem foglalkozok vele a továbbiakban, csak leírtam, hogy ne higgyje azt, hogy nagy igazságot mondott, mert nagyon nem.
Nyilván valamilyen munkahely jó, ha van, de 2x-es pénzért otthagyni a lakókörnyezetet, barátokat, mindent, szerintem nem éri meg. Persze ha valakinek nincsenek barátai, ott érthető a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!