Igaz, hogy az amerikaiak már az első világháború idején jobb csatahajókat építettek, mint az angolok?
a szuper dreadnought hajnala volt.
Kb egálban voltak, sebességük azonos volt a két nemzet csúcshajóinak. Pennsylvania osztály volt akkor az usa csúcsa
Lövegük a brittek nek erősebb de kevesebb volt, megint csak kb egál.
Páncélzatuk ugyancsak elenyésző különbségeket mutatott.
Nem lehet egyértelműen eldönteni melyik nemzet SD-i voltak az erősebbek.
A britekknek annyi előnyük volt hogy nagyobb számban állt hadrendben.
# 3
Az 'all or nothing" páncélzat elvét alkalmazták a britek is a Nelson osztály csatahajóinak megépítésétől, ezek 1927-ben álltak szolgálatba.
A németek maradtak a hagyományos páncélelrendezésnél, de az azt jelentette, hogy a Bismarck-osztály csatahajói a legfontosabb részeken (lövegtornyok, fő páncélfedélzet, övpáncél) vékonyabb, gyengébb páncélzattal rendelkeztek az amerikai, brit és francia kortárs csatahajóknál.
Mellesleg a Bismarck-osztály fegyverzete is jóval gyengébb volt a legújabb brit és amerikai csatahajókénál.
Csak az elv képviselői elfelejtették hogy a hajó úszik és a kevésbé fontos részekbe sem jó ha víz kerül.
Szerintem jóval gyengébb nem volt, a 38 centiméteres lövegek a legjobbak voltak abban az űrméretben.
Kedves kérdező!
Ez vitatható.
A brit csatahajók terén a Queen Elizabeth és a Revenge osztályokról beszélhetünk (5-5 egység, összesen 10 db).
Az amerikaiaknál a New York (2 db), Nevada (2 db), Pennsylvania (2 db), New Mexico (3 db), Tennessee (2 db) osztályokról, összesen 11 db.
A legjobb I. világháborús brit csatahajók nagyobb kaliberű, erősebb ágyúkkal (8 x 381 mm, lövedék tömege: 871 kg) rendelkeztek, és gyorsabbak voltak, mint az amerikai csatahajók.
Az amerikai csatahajók kisebb kaliberű (356 mm, lövedék tömege: 636 kg) ágyúkkal épültek, de ezekből 10, vagy 12 darabbal voltak felszerelve.
Lényeges, hogy a brit csatahajók tűzvezetését jobbnak tartják, mint az amerikaiakét a korszakban a brit csatahajók tűzvezetése elektromechanikus, analóg számítógépeken alapult, mint a Dumaresq mechanikus analóg számítógép, ilyen tűzvezető rendszerek voltak a Dryer Fire Control Table, vagy az Argo Clock.
Páncélzat terén a New York osztály gyengébb volt, mint a brit Queen Elizabeth és Revenge osztályú csatahajók, és az amerikai sztenderd típusú csatahajók (Standard-type battleship). Viszont a sztenderd típusú amerikai csatahajók páncélzata kissé vastagabb volt, az övpáncélnál (343 vs. 330 mm) és a fő páncélfedélzeten (89 vs. 76 mm), mint a brit Queen Elizabeth és Revenge osztályú csatahajóké. A lövegtornyok esetében elsősorban azok homlokpánclja volt jelentősen erősebb a brit csatahajókénál (457 vs. 330 mm).
A képet árnyalja, hogy több szakértő szerint a brit páncéllemezek minősége egyértelműen jobb volt, mint az amerikai páncéllemezeké, azaz például a 330 mm-es brit páncéllemez az övpáncélzatban legalább egyenértékű, ha nem jobb volt, mint a 343 mm-es, de gyengébb minőségű amerikai lemezek.
Az amerikai csatahajók maximális sebessége 21 csomó volt, akárcsak a brit Revenge osztályé, a brit Queen Elizabeth osztály 24 csomós sebességével azonban kiemelkedett közülük.
A II. világháborúban ezek z amerikai csatahajók modernizációik és átépítéseik ellenére sem voltak alkalmasak modern flottakötelékekben való bevetésre alacsony, 21 csomós sebességük miatt.
Ellenben a modernizált, kétszer átépített 3 db Queen Elizabeth osztályú brit csatahajó, az HMS Queen Elizabeth, az HMS Valiant és az HMS Warspite a II. világháborúban is maradéktalanul alkalmasnak bizonyult a modern flottakötelékekben való eredményes részvételre, megfelelő sebességük okán.
A későbbi, 406 mm-es lövegekkel felszerelt 3 db Colorado osztályú amerikai csatahajót már a brit Nelson és a japán Nagato osztállyal sorolják egy kategóriába, így ezeket nem említettem.
# 5
Az "all or nothing" páncélzatot ért kritikád ez: "Csak az elv képviselői elfelejtették hogy a hajó úszik és a kevésbé fontos részekbe sem jó ha víz kerül."
Ez azonban alaptalan, ugyanis soha, semmikor nem fordult elő, hogy a páncélozatlan hajóorrt, vagy hajótatot ért találatok miatt süllyedt volna el egy "all or nothing" elven vértezett csatahajó. Mellesleg a központi, páncélozott citadella méretét mindig úgy határozták meg az "all or nothing" elven épített csatahajóknál, hogy az a páncélozatlan orr és tat teljes sérülése esetén is elegendő úszóképességet biztosítson. Plusz ott volt a csatahajók kompartmentalizációja (vízmentes terekre, kamrarendszerre osztása és a tagolt, vízalatti öv-kamrarendszer (torpedók és mélyen becsapódó csatahajóágyú lövedékek ellen), amely szintén feleslegessé tette a hajóorr és a hajótat páncélozását.
A Bismarck-osztály páncélzatának másik problémája, hogy azt az I. világháború tapasztalatai alapján csatahajó-közelharcra tervezték, szemben az amerikai, brit és francia csatahajók csatahajók közötti távolsági harcra tervezett páncélzatával. A II. világháborúban a csatahajók már távolsági harcot vívtak egymással a tűzvezetés fejlődése következtében, tehát a Bismarck osztály közelharcra tervezett páncélzata súlyos melléfogásnak bizonyult, ugyanis nem nyújtott megfelelő védelmet a nagy távolságból kilőtt, meredeken becsapódó, nagy kaliberű csatahajóágyú lövedékek ellen.
A Bismarck-osztály 380 mm-es lövege nem volt a legjobb, még a saját kategóriájában sem, hiszen csak 800 kg tömegű lövedékei voltak, szemben a brit 381 mm-es lövegek II. világháborúban mát 879 kg tömegű lövedékeivel.
A csatahajók tűzerejét a fő lövegek oldalsortüzének tömegében mérik.
Ez a Bismarck-osztálynál csak 6400 kg, a fő ellenfeleinél, a brit King George V osztálynál 7200 kg, a brit Nelson osztálynál pedig 8361 kg.
Vagyis a Bismarck-osztály tűzerőben jócskán alulmúlta a King George V és a Nelson osztály brit csatahajóit, mellesleg a páncélzata is vékonyabb volt azokénál.
# 6
Akkor a Pennsylvania 12x356-os főtüzérsége is többet ér, mint a Queen E. 8x381-ese? :)
# 8
A Pennysylvania osztály 356 mm lövege 636 kg tömegű lövedékkel rendelkezett.
A Queen Elizabeth osztály 381 mm lövege eredetileg 871 kg tömegűvel (a II. világháborúban már 879 kg).
Az amerikai 356 mm-es lövedék 235 kilogrammal könnyebb, mint a brit 381 mm-es.
A Bismarck 380 mm-es lövege 800 kg, a King George V osztály 356 mm-es lövege 720 kg.
A brit 356 mm-es lövedék csak 80 kilogrammal könnyebb, mint a német 380 mm-es.
Ugyanakkor a német 380 mm-es lövedék is 79 kilogrammal könnyebb, mint a brit II. világháborús 381 mm-es.
Vagyis a Pennsylvania osztály 356 mm-es lövege és a brit 381 mm-es löveg teljesítménye között sokkal nagyobb különbség van, mint a Bismarck 380 mm-es és a King George V osztály 356 mm-es lövege között.
# 8
A King George V osztály 356 mm-es lövege és a Bismarck osztály 380 mm-es lövege nagyjából hasonló teljesítményű, csak a brit csatahajókon 10 db volt, a németen pedig csak 8 db.
Ugyanakkor a Pennsylvania osztály 356 mm-es lövege a 636 kg tömegű lövedékével sokkal gyengébb teljesítményű a brit 381 mm-es lövegnél, amlely 871 kg tömegű lövedékkel rendelkezett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!