Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Öltözőben, ahol meztelenül...

X0 kérdése:

Öltözőben, ahol meztelenül vannak, a nemi elkülönítést ti is nemi megkülönböztetésnek érzitek?

Figyelt kérdés
Például fürdő öltözőjében, ahol meztelenül vannak, hogy külön van női és férfi öltöző, az számomra olyan, mintha lenne egy öltöző a zsidóknak meg a cigányoknak, egy másik meg az összes többinek: ezt ugye mindkét fél elkülönítésnek érezné, én is úgy érzem: a nemi elkülönítést is: egyértelműen mindkét fél számára nemi megkülönböztetés. Ha mindenki olyan lenne mint én, akkor mindkét fél nem megkülönböztetésnek, elkülönítésnek érezné. Ez nem a szexszel kapcsolatos: kisgyerekként is úgy éreztem, meg felnőttként is. Egyszerűen egy értelmetlen baromság. A konkrét példában az összes többibe tartozók többen vannak, akit zavar, legyen egy Európa és Ázsia határán levő ország, ahol ugyanannyi a ferde meg az egyenes szemű, és 2 öltöző van: az egyik a ferde, a másik az egyenes szeműeknek. Ti hogy érzitek?
2023. jún. 27. 15:40
1 2 3 4
 31/40 anonim ***** válasza:
75%

"28-as: én meg pont azt írtam ide is már jó párszor, hogy csak annak halucináljátok"

Oke, olvastuk is a velemenyed, semmi baj sincs vele. De miert nem hagysz minket bekeben halucinalni a ketfele oltozonkben? Miert zavar teged ennyire az, hogy az emberek tulnyomo tobbsege igy latja jonak? Miert akarod mindenaron, hogy a tulnyomo tobbseg igazodjon hozzad? Miert nem tudod elviselni, hogy az emberek tulnyomo tobbsege maskent gondolkodik ebben a kerdesben, mint te?

2023. jún. 28. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/40 anonim ***** válasza:
100%

Azért az, hogy valaki férfi vagy nő az elég konkrét dolog. Valóban különböznek, főleg nemi szervek tekintetében. Az emberek általában a saját nemük előtt kevésbé vagy egyáltalán nem szégyenlősek, ezért különítik el az öltözőket.


Másfelől a koedukált öltözőknél általában az az etikett, hogy mindenki külön kabinokban öltözik, ami elég macerás.


Ha mondjuk egy csavarboltba nem engednének be nőket, az valóban megkülönböztetés, de az öltözőben meztelenek az emberek, ami egy kisség kiszolgáltatott helyzet, főleg a nőknek, ezért helyeslem, hogy van külön férfi és női öltöző.

2023. jún. 28. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/40 A kérdező kommentje:
31-es: egyes hozzászólásokból az derült ki, hogy még nem fogtátok fel hogy én ilyen vagyok, ezért írtam hogy már sokszor írtam. Illetve úgy nézett ki egyes hozzászólásokból, hogy nem értitek pontosan mi a kérdés.
2023. jún. 28. 19:50
 34/40 anonim ***** válasza:
72%
Felfogtuk, hogy ilyen vagy. Nekem inkabb tunik ugy, hogy te nem fogod fel, hogy a tulnyomo tobbseg nem ilyen. Bizonygathatod tovabbra is hogy hallucinalunk, meg hogy szerinted igy a jobb, oke, felfogtuk hogy szerinted igy van, de a tulnyomo tobbseget nem erdekli ez a velemenyed.
2023. jún. 28. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 TappancsMancs ***** válasza:
90%

Kérdező az más, hogy a szégyenlősségen valóban jó lenne, ha minden ember 100%-osan túllépne. Ha túllépne! De ez nem úgy megy, hogy rákényszerítik az ilyet, mert az szenvedést okozna legalább az emberek felének és ez a lényeg benne, hogy nem sértjük a sok ezer éves szokásokat fölöslegesen.


Ott vannak a pakliban az emberi érzések is! És nem hozunk kellemetlen helyzetbe embereket, mert odafigyelünk erre, mivel ez fontos.


Hogy jó lenne-e, ha minden ember 100%-ban nem lenne szégyenlős? Persze, hogy jó lenne. De kényszerrel ez sokaknak stresszt és szorongást okozna, és nem kevés embernek meg konkrétan traumát. És ezért nem foglalkozunk ezzel ilyen formában. És ezért van nudista lehetőség külön.


És amúgy meg, ha a ruha fölösleges, akkor a helyzet az, hogy a ruhahordás sem egy nagy ügy, mivel nem jelent gondot a ruhahordás az emberiségnek!


Az egészből annyi igaz csupán, hogy a szégyenlősségen teljesen túljutni az valóban jó, de a tériszonyon is jó lenne és mégsem kényszerítünk mindenkit tandem ejtőernyős ugrásokra. A pszichológiai dolgokon nem ilyen egységesen mindenkire kényszerített módon jutunk túl, mert nem a stressz okozás a cél az ilyesmik terén.


Szóval igen okozna gondot, mivel szorongást okozna és sokaknál egyenesen traumát is!

2023. jún. 29. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/40 anonim ***** válasza:
45%
A következmény az lenne, hogy senki se járna az ilyen fürdőkbe.
2023. jún. 29. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 A kérdező kommentje:
36-os: a nudisták se?
2023. jún. 29. 11:31
 38/40 Kései Sirató ***** válasza:
89%

Nudisták csak akkor, ha kineveznéd nudista fürdőnek. Jelenleg Magyarországon nincs egyetlen épített nudista fürdő sem, néha Székesfehérváron tartanak nudista napot az árpád-fürdőben, de elég ritkán. A nudisták tópartra járnak, pl. a Szelidi-tóhoz, meg Balatonberénybe.

Ha te lennél a szolgáltató, be is zárhatnál, mert csődbe mennél.

2023. jún. 29. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 TappancsMancs ***** válasza:

Kérdező!


1. A lényeg, hogy sokaknak szenvedést okozna! Stresszt, szorongást és egyeseknél traumát!


2. Míg ugyanakkor semmi gondot nem okoz a nemek szerinti két öltöző, mert ez az emberek igénye.


3. A te igényed pedig a tiéd és nem érdekli az emberek többségét.


4. Végezetül pedig aki túl akar lépni a saját (saját!) szégyenlősségén, az majd magának megoldja.


5. Ejtőernyős ugrást sem kényszerítünk mindenkire, csak mert értelmetlen a tériszony.


6. Az etnikumokhoz meg semmi köze sincs.


7. Hátrányos megkülönböztetés sem mutatható ki, mivel senkit sem ér hátrány.

2023. jún. 29. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 TappancsMancs ***** válasza:

Amúgy meg a hajviselet is értelmetlen, mivel csak viszi a pénzt és időt. Ha mindenki kopasz lenne, akkor olcsó lenne a fodrászat, mert egy frizura több munka a fodrásznak és ezért drágább is. Egyéb téren is csak viszi a pénzt a haj és frizura. Ha mindenki kopasz lenne, akkor nem kellene annyi sampon, hajkondícionáló, hajolaj, haj gél, hajlakk, hajhab, hajszesz, hajformázó, hajnövesztő, hajerősítő, hajfesték, stb. Nem kellene fésűre költeni, se hajkefére, se hajcsavaróra. Nem lenne elfeküdve a frizura és nem kellene hajszárítóra sem költeni, se hajvágó ollóra. Meglehetne spórolni egy rakás pénzt, időt és macerát a hajjal.


Teljesen értelmetlen szokás a hajviselet, de ezt szokták meg az emberek és nem kényszerítünk senkit sem, hogy vágja le a haját kopaszra. Mert ez a szokás alakult ki és nem jelent gondot a hajviselet.

2023. jún. 29. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!