Az óvodás és alsós gyerekek máshol is tegeződnek a pedagógusokkal?

De most őszintén, akik azt írják természetes, hogy magázták az óvónénit, bármely generáciban, komolyan azt mondták az ovónéninek:

Óvónéni, jöjjön ide, legyen szíves öntsön nekem még egy pohár vizet/ kösse be a cipőmet stb És soha nem moöndták, óvó néni, figyelj, nézd meg, gyere ide.

Mert ha így van, akkor komoly baj van a gyerekeimmel tényleg, mert nem így beszélnek.

És hogyan tanították a gyereknek a magázást, mert én a nyelvet sehogy a gyerekeim elsajátítják (nem tanítom nekik sehogy) a nagykönyvben előírt ütemben, és itt a magázást sokkal későbbi időpontra teszi.

Utolsó, nem emlékszünk rosszul, hidd el, magáztuk, pont úgy, ahogyan a kérdező is írta: Csókolom Marika néni!/ Tetszik segíteni?/ Tetszik kérni ...? / Tetszik tudni, hol voltam tegnap?

Ez akkoriban elvárt volt, egyszerűen nem türték a tegezést. Mi így nőttünk fel és nem okozott gondot, de máig kiható lelki törést sem :=).

Csak emlékeztetnélek, hogy vidéken sok helyen még azt sem engedték a gyerekeknek, hogy a saját szüleiket tegezzék! De az ellentétes oldalról is tudok példát: az előkelő, gazdag családokban a gyermekek szintén soha nem tegezhették sem a nevelőnőjüket, sem a szüleiket. Mégis felnőttek/felnőttünk. Nem mondom, hogy ez így volt tökéletes, de semmiképpen sem lehetetlen vállalkozás. Akkoriban ez volt az elvárás, ebben nőttünk fel, ehhez alkalmazkodtunk. Hidd el, a gyerekek szinte bármit képesek megtanulni. És a Te gyerekeiddel sincsen semmi probléma, amiért nem tudnak magázódni. Honnan is tudhatnának? Hiszen egy más világban élnek, ma már mindenki mindenkit tegez az óvodától az iskoláig, senkitől nem hallják ezt a formát.

Én kis koromban sokszor nem köszöntem. Ismerősnek, fodrásznál, rokonnak, mert nem tudtam, hogy kell. Mert ugye a nagynéniket lehetett tegezni, akik idősebbek voltak pár óvónéninél, akiket meg nem. Aztán beállt a káosz, és inkább senkinek sem köszöntem óvodás koromban. Egyébként nálunk még a "csókolom óvónéni" meg az "óvónéni tessék idejönni" dívott. És az volt a furcsa, amikor elsőben a tanítónéninek minden reggel kórusban kellett köszönni. "Jóreggeltkívánok!" Egybe írtam, mert így is mondtuk. Mélyen indultunk, a reggelt téjénél egész felvittük a hangsúlyt, aztán a kívánoknál meg le.

Később meg furcsa is volt, hogy a fodrász megengedte, hogy tegezzem. Mostanában meg előadókat, tanárokat is tegezünk. Persze, bizonyos korosztályig, meg ahogy ők is tegeznek minket.

Utolso,

En meg nagyon buszke vagyok, hogy gyermekemet illedelemre tanitottam a tetszikkel. Tegezodes? Eszebe se jutott volna! Na, igen, amilyen a mama, olyan a baba.