Miért erőltetik még sokan a "beszéljük meg", meg a "szólni kell" dolgokat egy nézeteltérés esetén?

Írásban hivatalos ügyeket intéznek.

De két ember között a legegyszerűbb, közvetlen kommunikáció a beszéd.

De nyilván nem kell mindent megbeszélni. Egy idegennel minek, ha úgyse látom többet? Nem ér annyit. Nem keresem a konfliktusokat direkt. Családban már igen. Fontos, hogy ne gyűljön a sérelem, hanem beszéljük meg és oldjuk meg.

Mert párkapcsolatban ez a fontos?

Az írás nem elég random, hogy a felszínre kerüljenek a problémák, nem elég élő, és nincs hangsúlyozás.

Nem tudom egy esetről beszélünk-e, de az "orvos megverte a betegét" esetben az egy jogos önvédelem volt.

Ettől függetlenül, mivel elvileg civilizált társadalom vagyunk, akik nem ösztönszerűen hanem tudatosan cselekednek, így a dolgok rendezésének elvárhatómódja az, hogy két ember normális hangnemre törekedve megbeszéli a nézeteltéréseit. Esetleg megpróbálja megérteni, hogy a másik szmeszögéből az adott probléma hogy nézhet ki.

MEllesleg, elég életszerűtlen az, hogy minden onfliktust egyből írásban próbáljunk kezelni. Tehát mondjuk én összeveszek valakivel, akkor hagyjam faképnél és kezdjünk el levelezni? Írásban is lehet a másikat fenyegetni, és a leírt szó is lehet bántalmazás. Igaz, pofán vágni nem tudok senkit írásban, ez vitathatatlan :)

"Személyes tapasztalatom szerint ezek a "megbeszélések" legjobb esetben egy üvöltözéssé fajulnak, rosszabb esetben anyagi kár is keletkezik."

Ebben az esetben LEGALÀBB az egyik fél nem normális, nem képes MEGBESZÉLNI valamit, hanem primitív, agresszív lény.

Ilyenkor öt kell lecserélni, ez nem együttélés.