Miért ronda dolog ha az ember sajnáltatja magát? Tudom hogy ronda dolog, de miért az?

De azért egyvalamit tisztázzunk: csak akkor sajnáltatás, ha nincs is valódi ok a háttérben. Ha valakinek éppen rossz napja van, és az összes barátját felhívja, hogy bolhából elefántot kreálva mindent elpanaszoljon, holott csak letört egy körme, meg futnia kellett a busz után, akkor az elég idegesítő, hisz a többiek is tudják, hogy csak nyafogásról van szó. Persze ha ezt csak egyetlenegyszer teszi meg, és máskor nem, akkor sem önsajnálatról van szó, hanem sokminden felgyülemlett, és a letörő körme volt az utolsó csepp.

Ellenben ha valaki magába fojtja a ténylegesen komoly gondjait, akkor azt sokkal inkább tartom a gyengeség jelének, és semmiképpen sem önsajnálat. Ugyanis ha elmondja valakinek, sokkal jobban szembesül vele saját maga is, ha viszont nem meri elmondani senkinek - azon kívül, hogy felemészti - saját magának sem meri beismerni, hogy mi a gond...ergó nem mer vele szembenézni, ami lássuk be nagyobb gyávaság.

Ezt azért mondom el, mert sokan félreértik! Volt már olyan, hogy anyukámnak egy igenis komoly problémámat panaszoltam el, és felháborodott, hogy mit sajnáltatom magam, holott még csak arról se volt szó, hogy ne akartam volna megoldani.

Ha valaki mindennap panaszkodik, azt azért nem szeretjük, mert akkor egy cselekvőképtelen, életre nem való embert látunk az illetőben, aki másoktól várja a megváltást, holott semmi komoly baja nincs. Szerintem egy ilyen ismerős elég bosszantó tud lenni.

Hmm... Többnyire az a baj az önsajnáltatással, hogy, mindenkit lekötnek a saját problémái, hidegen hagyja, hogy a másik mit akar elpanaszolni.

Vannak speciális kivételek, mint pl. egy pap vagy egy orvos.. Nekik elég sokat szoktak panaszkodni.

A lényeg: ha sok gondja van, az embernek jól esik ha sajnálják, de az ember egy önző állat, ezért nem akarja a másikat sajnálni, hiszen neki is vannak gondjai, miért nem őt sajnálják..

Ez kizárólag az Y generáció véleménye szerint ronda dolog. Ők ugyanis kissé fogyatékosok és nem tudják megkülönböztetni a sajnáltatást, attól, amikor valaki elmeséli a történetét. Ők azt hiszik, hogy az a helyes, ha valaki kifelé minden esetben sziklaszilárd önbizalmat és sikerességet hazudik egyfolytában.

Nem lehet segíteni rajtuk, a véleményüket ignorálni kell. Ezt fajta szemléletet amerika exportálta. légy önmagad, sugározz sikerességet bla, bla, bla.

Ne ronda dolog.

Ha egyszer előfordul - az illetőnek rossz napja lévén - feldobjuk valamivel.

De ha állandó, akkor az illető figyelemre vágyik, vagy megszokta, hogy valaki mindig megoldja az éppen aktuális "nyomorát".

Egyébként abszolut gyengeségről tanuskodik, és ráadásul a külvilág nem is nagyon tolerálja. Szerintem a két véglet:

Ha egy férfi teszi, és ha egy mamóca. Az előbbi szánalmas, az utóbbi betudható a korának.

Szerintem...