Miért neveznek férfinak 26 évesen amikor még fiatal fiú vagyok csak?
Valaki lehet fizikailag felnőtt 20 év alatt, gyerekes kinézetű 30 év alatt. A fizikai kinézet elég széles skálán értelmezhető.
Ehhez képest valaki lehet 14 éves korában értelmileg és érzelmileg felnőtt, és 80 éves korában is gyerekes. Előbbit koraérettnek nevezzük, utóbbit sajnáljuk, ha ez életvitelében mutatkozik meg. Ezen túl, elég sok ember marad idős korára is lélekben gyerek, ami mindössze annyit jelent, hogy megmarad ugyanolyan nyitottnak, érdeklődőnek, bohémnak akkor is, ha az élet fizikailag megtörte.
A te eseted más, feltehetően (annak a kevésnek alapján, amit elmondtál) kissé elkényeztettek, nem tanítottak meg felnőni (felelősséget vállalni) és úgy maradtál. Amint szüleid öregednek, egyre nehezebb sorsod lesz, ha sürgősen nem állsz a saját lábadra.
Egyébként az öcsémnek 26 éves korára mindhárom gyermeke túljutott a csecsemőkoron, köszöni, azóta is kiválóan megvan, a gyermekei nemkülönben (felnőttként és önállóan). Szemlélet kérdése, ezt ki hogyan ítéli meg. De sajnálni való az, aki szörnyülködik ezen.
Kinezettol is függ
Ismertem egy 26 éves srácot kb 18-nak nézett ki
Ha 50 kg vékony testalkatú vagy vagy ha 120 kg kigyurt testalkatú mert nem mindegy
Menj el egy dzsungel túrára fél évre, fiúként mész el, férfiként tersz haza
Ha közbe nem halsz meg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!