Kínos ha olyan embereknek köszönök akik nem is emlékeznek rám vagy csak le se tojnak?

A barátnőm ült le velem beszélgetni ezzel kapcsolatban. Azt mondta rossz nézni ahogy rendes ember létemre megalázom mindig magamat. Már neki fáj. Például pénteken ráköszöntem a srácra akitől 6 évvel ezelőtt 3 évig béreltünk lakást. Akkoriban minden hónapban jött hozzánk a pénzért, sokat beszéltünk, haverkodtunk. Elválni is úgy váltunk el, hogy majd sörözzünk egyszer valamikor. A feleségével volt, én udvariasan odaköszöntem, hogy sziasztok. Reakció nem volt, csak néztek, a srác el is fordította a fejét. Vagy sok régi munkatárs ugyanígy nem köszön vissza nekem akikkel évekig együtt dolgoztam. Pedig külsőre nem változtam semmit, még ruhákat is kb ugyanazokat hordom.

A barátnőm szerint lenéznek engem, ennyi az oka. Mert 30 évesen nem jutottam oda ahova kellene egzisztenciában. Én szivesen köszönök amúgy, nem zavar a dolog, nem akarok bunkó lenni. Viszont a barátnőmet rendkívül zavarja a helyzet, még kiabált is velem “minek köszöngetsz állandóan mindenkinek? Teljesen hülyének néznek!”

Szerinte az a normális hogy egy volt munkatárs már nem is emlékszik arra kikkel dolgozott, mert az a kapcsolat addig tartott. Én meg nem tudok nem köszönni olyanoknak akikkel együtt söröztünk, sportoltunk hónapokig, évekig.

Nem gondolom, hogy bunkók lennének amúgy, lehet hogy az én fejemben van a baj és túl sokat várok másoktól és elképzelhető, hogy tényleg a régi embereket szelektálja egy normális ember agya.