Hogyan kell kiejteni: Ouija?
Azt úgy mondják bretoni (vagy "brezsonyi", hogy drága adjunktus barátomat, prof. dr. Szerémy Pált idézzem, akihez a legszebb emlékeim főződnek elsőéves lingvisztika szakos hallgató koromból, mikor még csilingelt a sárga a Rákóczin...), szóval bretoni nyelvjárásbak "kíjjá"-nak ejtik.
Ugye gondolhatunk itt a híres római közmondásra, miszerint "kíjjá vite egzerciszisz", tehát a lét meghatározza a tudatot magyarul (aztán maguk a bretoniak talán közvetlenül a római légionárus hadakkal érintkezve i. e. 100 körül vagy később a galloktól vették át, ezt nem tudni, de magáról az érintkezés mikéntjéről, munka- és szerzőtársam prof. dr. Hadnagy Zsigmond "Sasok és piócák" című remek opuszát bátran ajánlom olvasásra!).
Na, de! Lévén sokat látott értelmiségi emberekként nem szeretünk hetykén elsiklani részletek felett, ugye vegyül azt is figyelembe, hogy teljesen már az észak- és a déli frankofón nyelvjárás is, előbbi előszerettek nyom rá nazálist, és "víjjá"-t mond, utóbbi száját enyhén széthúzva (mint mikor gyerekként belénk erőltették azt a bizonyos barnás árnyalatú kanalas gyógyszert, és torokfájással örültünk annak, hogy a pedellus körmösei helyet, apánk pipettájával játszhatunk a nagyszobában...), tehát utóbbi "íjjá'-t emleget (főleg ha társaságban egy jó évjáratú tüzes burgundi fűti a kedélyeket...).
Nem bocsátkoznék olyan messzire vezető vitákba, hogy milyen ős-indoeurópai alapja lehet a szónak, amit aztán germánok, latinok, szlávok a maguk kénye kedve szerint formáltak, ilyesmikről hiába rendeznek szinte ölre menő vitákat a szakma krémjei, mikor évente összegyűlnek megvitatni merre tart a kaukázusi nyelvek legújabb hulláma... nem mondok meglepőt, ha megsúgom: nem sokra jutnak. 73/F.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!